Megszenvedték a matekérettségit
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Nagyon nehéz volt, sokkal nehezebb mint az előző évekbeli - mondta el véleményét egy frissen érettségizett lány. Szerinte a vizsga első, negyvenöt perces része nem volt annyira bonyolult, ám a második résszel megszenvedett.
"Az első részben egyszerűbb feladatok voltak, nem hiszem hogy abban sok hibám lesz. 2010 összes prím osztóját kellett felírni, egy háromszög szögeit kiszámolni, logaritmussal számolni, igaz-hamis állításokat vizsgálni a derékszögű háromszög kapcsán" - mesélte a lány.
A 12 feladat között volt olyan is, amely arra kérdezett rá, hányféleképpen lehet sorba rendezni egy gyerek iskolai óráit az órarendjében különböző feltételek mellett.
A második, nehezebb részre már több időt kaptak a diákok. Itt két számot kellett keresni számtani és mértani közepük alapján, majd egy abszolútérték-függvény elemzése következett. Ezután egy koordináta-rendszerben megadott háromszög egyik oldalegyenesének egyenletét, legnagyobb szögét és területét kellett kiszámolni.
A következő feladatban az emberek újságolvasási szokásait kellett halmazábrán ábrázolni. Volt egy valószínűségszámítás is, ebben azt kérdezték, mennyi a valószínűsége annak, hogy ha véletlenszerűen megkérdezünk két azonos iskolába járó diákot, akkor az egyik közülük biztosan nem volt az iskolanapon, a másik viszont igen, de mindketten olvasták legalább az eseményről az iskolaújságjában megjelent cikket.
Ezenkívül az autógyártás növekedése valószínűségszámítással, illetve egy újfajta csokidesszert térfogatának, és a belehelyezett marcipángolyó méretének kiszámítása várt még a diákokra. Az utolsó három szöveges feladatból azonban már csak kettőt kellett választaniuk.
"135 percig lehetett írni, én öt perccel a vége előtt adtam be, és úgy láttam, hogy a többiek is 5-10 perccel a határidő lejárta előtt fejezték be. Utána megbeszéltük az eredményeket, de mindenkinek más jött ki, ezért felírtam a megoldásokat, hogy otthon majd ellenőrizni tudjam" - mondta érettségizőnk.
Az angol nyelvű feladatokban nyüzsögtek a hibák
A Twitteren megjelent információk szerint a matematika érettségit angol nyelven író diákok szintén nem voltak egyszerű helyzetben, mivel az érettségiben rengeteg volt a nyelvtani hiba, a feladatokat többször újra kellett küldeni a minisztériumból.
"Volt olyan, hogy kihagytak adatokat és hozzá sem tudtunk kezdeni a feladatokhoz. Rengeteg nyelvtani hiba is volt benne, de minden hiba után kaptunk plusz 15 percet szóval végül délig írhattuk" - olvasható a diákok twitjeiben.
Az általunk megkeresett Karinthy Frigyes Angol Kéttannyelvű Gimnáziumban is megerősítették a hírt. Bognár Anikó igazgatóhelyettes érdeklődésünkre elmondta, hogy két súlyos problémával találkoztak a szövegben.
"A kisebbik problémára, amit jeleztünk a hivatal felé, fél órán belül érkezett válasz. A másik feladatnál, ahol viszont a feladat értelmét befolyásoló fordítási problémák sora volt, nem válaszoltak. Az volt a szerencsénk, hogy az iskolában német kéttannyelvű részleg is van, és a német fordítás alapján sikerült tisztázni a helyzetet."
Az igazgatóhelyettes további nyelvtani hibákat is említett. A feladatokban ugyanis sok helyen lemaradt a szavak vége, nemlétező szót használtak, és sokszor az angolra átfordított magyar neveket is összekeverték. "Nyilvánvaló, hogy még a helyesírási hibajavítót sem futtatták végig a szövegen" - tette hozzá.
Véleménye szerint diákjaikat nem zaklatta fel az eset, a legtöbben nevetgéltek rajta, és így is gond nélkül belefértek az időbe.
Az Oktatási Hivatal gyorsan reagált
Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke megkeresésünkre elmondta, hogy a probléma 780 vizsgázót érintett összesen, de emiatt senkinek sem fogják érvényteleníteni az érettségijét.
"Igen, volt hiba az angol nyelvű szövegben. Az egyik helyen egy mondatrész hiányzott a szövegből, egy másik helyen pedig egyértelműbbé kellett tenni a feladatot." A középiskolákban működő, kifejezetten az érettségi lebonyolítására szolgáló információs rendszeren azonban a tanárok rögtön jelezték a hibát a hivatalnak, így el tudták küldeni a javított változatot.
"Ezért a gyerekeknek nem kellett hosszabbítást kapniuk, de az idegen nyelven írt érettségik egy fél órával mindig hosszabbak, mint a magyar nyelvűek, a kéttanynyelvűek esetében ez mindig így van. Vagyis azután, hogy megkapták a javított változatot, még két órájuk volt, hogy befejezzék a teszteket." - mondta el Bakonyi.