Zsanett, Janka
17 °C
27 °C

Roy, a volt egri szkinhedvezér vezetheti a szociális és családügyi bizottságot

2010.05.13. 16:30 Módosítva: 2010-05-13 19:30:20
Egy volt szkinhedvezért, a Roy néven ismert Sneider Tamást jelöli a szociális, ifjúsági és családügyi bizottság elnökének a Jobbik. A kilencvenes évek eleji egri cigány-szkinhed háborúban a szkinhedeket vezető férfi 2007-ben gyámság alá akarta helyeztetni szüleit, apját pedig gyilkossági kísérlettel vádolta. Vona Gábor játéktermeket üzemeltető kampányfőnöke védelmében ő mondta, hogy "a maffiózókkal is jóban kell lenni".
Sneider Tamás
Sneider Tamás

Sneider Tamást, a párt alelnökét jelöli a szociális, családügyi és lakhatási bizottság elnökének a Jobbik, nyilatkozta a Jobbik-frakció ülése előtt a párt saját lapjának, a Barikádnak Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető. Sneider jelölése múltja ismeretében sajátosnak nevezhető.

Az 1972-ben született Sneider önéletrajzában is említi, hogy "[a] kilencvenes évek elején vezetője voltam az első csonkaországi nemzeti ifjúsági szervezetnek, a Nemzeti Ifjak Egyesületének". Az egyesület valójában szkinhedcsoport volt. „A nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején az úgynevezett skinhead mozgalom volt a nemzeti radikalizmus külső megnyilvánulási formája. Ebben az egriek mind fizikai, mind szellemi tekintetben az élen jártak" - nyilatkozta erről a korszakról a Barikádnak még tavaly nyáron.

Sneider "Roy" néven volt ismert a szkinhedek közt, ő volt a bandavezér a kilencvenes évek eleji egri cigány-szkinhed háború idején. 1992-ben vádat is emeltek ellene. Az ÉS-ben megjelentetett vádiratrészlet szerint "[a]z üldözés során Farkas Bélát a Sneider Tamás (I. rendű vádlott) vezette csoport utolérte, majd Farkas Bélát Sneider Tamás leütötte. Amikor a sértett földre került, az I. rendű vádlott és a társaságában levő személyek Farkas Bélát kézzel, botokkal és kábeldarabokkal ütlegelni kezdték, majd a földön fekvő sértettet összerugdosták". Az ítéletnek eddig nem találtuk nyomát.

Az ifjúság és szociális ügyek mellett Sneider a családügyekkel is foglalkozni fog a bizottság elnökeként. A választási kampányban előkerült történet szerint Sneider és szülei viszonya nem kiegyensúlyozott. 2007-ben gondnokság alá akarta helyeztetni szüleit, akikkel elszámolási vitába keveredett.

A 2007 szeptemberi keltezésű keresetlevele szerint ésesanyja megromlott egészségi állapota miatt megőrült, pszichés rohamai vannak. A helyzetet rontott, hogy 2002-ben alapított családi gazdaságuk csődbe jutott, Sneider szerint a fölösleges pénzkiadások miatt. Ezek miatt "komoly aggályai" támadtak szülei " az ügyek viteléhez való belátási képességét illetően”, írta a Magyar Nemzet.

Anyja, Sneider Lászlóné szerint a vita arra vezethető vissza, hogy fia 2006-ban a közös cégük 8,5 millió forintos bevételéről kijelentette, hogy "azt lenyúlja". A 168 órának nyilatkozó Sneiderné szerint "[a] fiam hamar elköltötte ezt a pénzt, és ezt követően arra kért minket, hogy az Egerben lévő, 12 hektáros birtokot is adjuk el”.

A családi vitában Sneider súlyos vádakkal illette édesapját, aki szerinte meg akarta gyilkolni. „A gyilkossági kísérlet az volt, hogy a fiam a feleségemmel beszélt, én a kertben voltam, amikor segítséget hívott a párom. Én a kapával a kezemben felfutottam, kivette a kezemből a kapát. Kapott két tisztességes pofont a feleségemtől, megérdemelte, azért, amit a családjáról mondott, hogy nem baj, mi lesz velük, miután ő elhagyta őket" - idézte fel az esetet Sneider László a Magyar Nemzetnek. Sneider nem kívánt reagálni a lap kérdéseire.

Sneider érintett volt egy Vona Gábort is érintő, a Jobbik gyöngyösi szervezetének lecserélésével végződő botrányban is. Az ő tanácsára lett Vona és a Heves megyei Jobbik kampányfőnöke Faragó Tamás, aki játékautomatákat üzemel, és az eredeti gyöngyösi Jobbik-alapszervezet vezetője szerint alvilági kapcsolatokkal is bír. Sneider volt az, aki úgy kommentálta a Jobbik és Faragó kapcsolatát, hogy "a maffiózókkal is jóban kell lenni".

Sneider az elnöki jelölésével kapcsolatos cikkekre reagálva nyilatkozatot adott ki, amelyeben nagy megtiszteltetésnek és még nagyobb feladatnak minősítette, hogy az emberek mindennapjai szempontjából legfontosabb területen ellenőrizheti az állami intézmények és a kormány munkáját. „Nyolc éve foglalkozom ezzel a területtel Eger Megyei Jogú Város önkormányzatánál. Észak-magyarországiként százszor jobban tisztában vagyok a szociális és etnikai problémákkal, mint a villáik kényelméből súlyos milliókért a szegénység felszámolására koncepcióhegyeket gyártók. Véleményem szerint azzal, hogy cigány származású dolgozóknak is munkát adtam a szőlőtermesztéssel foglalkozó gazdaságomban, többet tettem az elmúlt nyolc évben, mint Magyarország kormányzata, mely csak bajt, nyomort és bizonytalanságot hozott az emberekre.” – írta közleményében.

Június a Balatonon

Díjnyertes családbarát hotel, 06.17.-ig 25 900 Ft/ fő/2 éjtől

Görögország, Horvátország kedvező áron!

Tengerparti nyaralások ezen a nyáron, szuper árakon, fantasztikus helyszíneken.