A potya polgármesteri helyekért tolakodnak

2010.06.14. 14:33
Ősszel az eddig sikertelenül ostromolt budapesti kerületek is a Fidesz ölébe pottyanhatnak. Az újdonsült kormánypárt az MSZP-s, SZDSZ-es vezetésű önkormányzatok többségében nem szerepelt jelesre az egységes fellépésből, a biztos zsákmány pedig gyorsan újra elmélyítheti a belső töréseket. A VI. kerületben éles vitákba torkollt az elsőkörös jelölés, a XI.-ben egy államtitkári posztot áldoznának be a kompromisszum kedvéért.

Rogán Antal és Pokorni Zoltán példája rendkívül vonzóvá tette az önkormányzati karriert a Fideszben. Ősszel biztosra vehető, hogy új, eddig szocialista vezetésű budapesti kerületekben is a Fidesz kezébe kerül a nagyfokú önállóságot biztosító vezetői poszt. A lehetőség élénk érdeklődést váltott ki az érintett pártszervezetekben. A helyezkedés azonnal megindult, miután a helyi pártelnökségnek dönteni kell a polgármester-jelöltek személyéről, aztán a kerületi Fidesz-tagságnak is állást kell foglalnia az ügyben.

VI. kerület

A rendőrségi gyanúsításokat halmozó MSZP-s vezetésű belvárosi kerületben sima ügynek látszott a helyi rendszerváltás: Illés Zoltán az Oktogonon elhelyezett óriásplakáttal 2008 őszén megindította polgármesterségért folyó hosszú kampányát. Illés azonban váratlanul környezetvédelmi államtitkár lett, így összeférhetetlenségi okok miatt másra hárul a feladat, hogy átvegye Verók István MSZP-s politikustól Terézváros irányítását.

A kerületben már az országgyűlési képviselő-jelölés sem ment simán, Illést fúrta a Fidesz helyi frakciójának jelentős része, de akkor vesztettek. A frakcióvezető, Hassay Zsófia azonban újra versenybe szállt a polgármesterségért, jóllehet nyilvánvaló ellentétek miatt a kormányzati szerepbe került környezetvédő támogatására ellenfele, Wertán Zsolt, a KDNP frakcióvezetője számíthatott. Az Index információi szerint az első körös jelölésen, amit emelt hangú viták kísértek, Wertán szerezte meg többség támogatását.

VII. kerület

Szokatlan módon, a börtönből üdvözölheti majd a magát eddig minifrakcióval képviseltető Fidesz hatalomátvételét Hunvald György, erzsébetvárosi szocialista polgármester. A Fidesz háromfős képviselőcsoporttal rendelkezett, mert a jobboldali képviselők nagyobb része a 2006-os választás után önálló KDNP-frakciót alapított.

Vattamány Zsolt
Vattamány Zsolt

Hunvald székéért Vattamány Zsolt fideszes frakcióvezető és a párt helyi potentátja, Garabics Károly között alakult ki vetélkedés. Garabics nevét a múlt heti elnökségi ülésen még Deutsch Tamás javasolta támogatásra a párt kerületi elnökségének, de a külső-erzsébetvárosi új fideszes országgyűlési képviselő, Rónaszékiné Keresztes Mónika Vattamány mellett és a többes jelölés ellen állt ki, így az elnökségi szavazáson Garabics egyelőre 5:2 arányban elbukott. A tagság jelölőgyűlése hétfőn lesz, ott újra ketten indulnak a szavazatokért.

XI. kerület

Molnár Gyula sokáig legyőzhetetlen ellenfélnek tűnt Újbudán, a reményt áprilisi veresége csillantotta meg a fideszesek számára, hogy ősszel az önkormányzat éléről is ki lehet majd mozdítani. Az óvatoskodás nemcsak a szocialista polgármester helyi népszerűségében gyökerezett, hanem abban is, hogy a nagy, három választókerületet magába foglaló kerületben régóta nem sikerült egységet teremteni a Fideszben. A szétszabdaltságot jelzi, hogy a különböző választókerületekben most is több személy neve került forgalomba. Felmerült többek között Schneller Domokos neve, aki rövid ideig esélyes volt az utolsó pillanatban visszalépett országgyűlési képviselő-jelölt, Orbán Anita helyére, de a pártvezetés végül kívülről Simicskó Istvánba vetette inkább bizalmát, és abba hogy kívülről importáljon valakit a megüresedett helyre.

v2010 plakatok4 32

A másik esélyes, Kupper András, hogy elkerülje a belső harcokat, most lemásolta a pártvezetés tavaszi húzását, a polgármesterségre is Simicskó jelölését vetette fel. Kupper a hétvégén saját blogján jelentette be, hogy a Molnárt egyszer már legyőző Simicskót támogatja. Ha megválasztanák, Simicskónak le kellene mondania frissen szerzett honvédelmi államtitkárságáról.

XIII. kerület

A kerület különleges hely Fidesz számára: ez volt az egyetlen hely, ahol a párt nem tudott nyerni a parlamenti választáson. A városrész polgármestere, Tóth József volt a két legyőzhetetlen szocialista egyike, ezért most sincs tülekedés egy újabb nehéz csatáért. Úgy tudjuk, a valószínű vereség elszenvedését újra Spaller Endrére bízzák.

v2010 plakatok6 50

XIV. kerület

Rekordmennyiségű a jelölt van viszont Zuglóban. Információink szerint jelenleg 6-7 név is forog a Fidesz és a KDNP soraiban. A szabaddemokrataként indult Weinek Leonárd helyét szívesen visszavenné többek között hivatali elődje, Rátonyi Gábor, aki viszont nem élvezi a pártvezetés támogatását. A kerületi Fideszben a két országgyűlési képviselő körül kialakult jelentősebb csoport áll szembe egymással, Papcsák Ferenc és Kulcsár József néz farkasszemet egymással, de a polgármesterségért folyó vetélkedésbe beleszólhat még Ferdinándy István KDNP-s frakcióvezető is.