fidesz
A kétszeres olimpiai bajnok ügyében még tart a nyomozás.
2026.05.21. 06:02 Módosítva: 2026-05-21 06:04:14
Tizenhat év kormánypárti plakáttermése.
Azt mondta, egyetlenegy emberrel szeretne dolgozni.
Újra a közbeszéd homlokterében a kegyelmi ügy.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az előző kormány tudott a folyamatról.
A Fidesz frakcióvezetője szerint Magyar Péterék felkészületlenek.
Szent a béke, miután együtt kávéztak.
Jelentős állami forrás és több nagy értékű adomány érkezett a párthoz.
Ők is felháborodtak, mikor megtudták, mi történt.
A valódi rendszerváltás nem az Országházban zajlik, az igazi meló önmagunkkal lesz.
Saját bevallása szerint ő nem a Fidesz és nem is a Tisza űrhajósa.
Gulyás Gergelyék úgy vélik, a Tisza Párt megszorításokra készül, ezért bűnbakot keres.
A volt kormányfő korábbi sajtófőnöke nem tervezi felajánlani a hathavi illetményét.
Több évig dolgozott Ómolnár Miklós lapjánál.
Gulyás Gergellyel beszélgetett a publicista.
Egy 36 éve fennálló konzervatív folyóirat megszűnt, és ez L. Simon László szerint az MCC-n és Orbán Balázson múlt.
Nagy László jogalapot érzett arra, hogy elmondja véleményét.
Felére csökkent a volt kormánypárt támogatóinak száma.
Az esztéta a Tisza Pártról is kifejtette a véleményét.
Vasárnap délután újabb videót tett közzé a miniszterelnök.
Hamar megdőlt a fideszes politikusok érvelése.
Két, Szabó Zsolthoz köthető szervezethez is jutott a 17 milliárdos keretből.
2026.05.17. 07:51 Módosítva: 2026-05-18 11:38:44
A korrupciós vádak ráégtek a Fideszre.
A dühös szavazó szerint a volt miniszter hülyeségeket beszél.
Az elemző szerint a miniszterelnök egyszerre bontja le a kordonokat és a politikai illemszabályokat.
Az elmúlt évtizedben megközelítőleg 5,4 milliárd forintnyi állami támogatást kaptak.
Szerinte nem értették meg a fiatalokat, ezért bukták el a választást.
Ismeretlen feladótól kapott csomagot, de nem az volt benne, amit keres.
A háromszoros olimpiai bajnok nem vállal több ciklust mandátuma lejárta után.
Nem másik párt felé nyit, függetlenként folytatná.
Miközben a 2024-es eredményességi pontszámuk elmaradt több vetélytársuktól.
2026.05.15. 16:57 Módosítva: 2026-05-16 10:20:52
Egy hónappal a választások után szétnéztünk az utcákon, és alig hittünk a szemünknek.
Senkit nem kímélt a miniszterelnök.
A korábbi államtitkár szerint szükség van a Nobel-díjas tudósra.
A Fideszben a korábbi miniszterelnök lehetséges utódját kereshetik.
Hangsúlyozta, ki fog állni a minisztériumi dolgozók mellett, akiket számos támadás ért.
2026.05.14. 16:25 Módosítva: 2026-05-15 12:33:05
Véget ért az átadás-átvétel folyamata.
A Fidesz volt országgyűlési képviselője újra megtisztulásról beszélt.
Nyilvánosságra kerültek az adatok.
A volt ellenzéki képviselő és Németh Balázs között hamar kommentháború alakult ki.
2026.05.14. 05:56 Módosítva: 2026-05-14 17:03:57
Az új házelnöknek fel kell kötnie a gatyáját, ha fel akarja venni a versenyt elődjével.
A fideszes politikus szerint egyre agresszívebb a közhangulat, de ő így is folytatja a munkáját.
Ahogy a halászteleki polgármester is.
Két szót biggyesztett ki a közösségi oldalára.
Anonim személyes történeteket gyűjtenek a személyes megélésekről.
A Tisza Párt országgyűlési képviselője szerint Hidvéghi Balázs fideszes képviselő hozzászólása a bántalmazó dinamikát követi.
„Nem tagadom ki őt, sem ő engem” – mondta a Karthago énekese.
Görög Márta és Ruff Bálint helyett a figyelem az Orbán-kormány leköszönő igazságügyi miniszterére irányult.
Bóna Zoltánt korrupció miatt vették őrizetbe.
Ma 22 óráig van a határidő a válaszadásra.
Bűnbánatot és valódi szembenézést sürget a „kiválasztottak” körében.
2026.05.11. 14:29 Módosítva: 2026-05-12 16:55:59
A miniszterjelölt szerint a Fidesz legjobban támogatott exportcikke a gyűlöletkeltés volt.
Czinkné Sztán Anikó tetszését nem nyerte el a legerősebb ellenzéki párt kampánya.
Szalai Piroska szerint tele volt ferdítéssel a kormányfő beszéde.
A búcsúbeszéd elmaradt, más módon távozott posztjáról az egykori miniszterelnök.
Üzent is a volt képviselőnek, tartson önvizsgálatot.
2026.05.10. 09:33 Módosítva: 2026-05-11 06:00:53
Nagy Attila Tibor szerint az új miniszterelnök, ahogy ígérte, nekimegy a még megmaradt fideszes hatalmi struktúráknak.
Van olyan város, ahol egyetlen jelölt indul.
Mintegy négy hét elteltével került ki ismét bejegyzés a Magyarország Kormánya Facebook-oldalra.