Az épületkár több mint 9 milliárd forint
Az elmúlt hetek árvizei miatt megsérült, összedőlt épületekben összesen több mint 9 milliárd forintos kár keletkezett. Nagy Anna kormányszóvivő szerdai sajtótájékoztatóján az előzetes adatokról annyit mondott: az elmúlt hetek árvizei miatt több mint 3100 ház sérült meg - közülük több mint 290 dőlt össze -, a kár értéke várhatóan meghaladja 4 milliárd forintot, 750-en vannak kilakoltatva. Elmondta még, hogy a középületekben keletkezett kár több mint 5 milliárd forint.
A kormányszóvivő a mezőgazdasági károkról azt mondta, a védekezésre hozzávetőleg 20 milliárd forintot költöttek. A védekezés költségeit a kormány teljes egészében vállalja. A részletes adatokról csütörtökön ad tájékoztatást.
Bejelentette azt is, hogy a kormány megszüntette a vészhelyzetet Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben.
Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter az árvízzel kapcsolatban arról beszélt, hogy minisztérium a zánkai gyermektáborban borsodi árvízkárosult családok gyermekeit üdülteti. Bejelentette, Soltész Miklós államtitkár összehívta a karitatív tanácsot és kérte a VPOP által lefoglalt termékek, ruházati és műszaki cikkek gyors kiosztását.
Réthelyi Miklós beszámolt arról is, hogy Balatonőszödön nyaralnak majd június 25-től a lengyel és magyar árvízkárosult gyermekek. Emlékeztetett, hogy Orbán Viktor miniszterelnök lengyelországi útján állapodtak meg a felek, a magyar állam vállalja a lengyel gyermekek nyári üdültetését.
A miniszter kitért arra is, hogy a tárca és az oktatási hivatal az árvíz sújtotta területeken megoldotta a közoktatási feladatok ellátását, vagy a tanév előrehozott törvényes lezárását, utóbbi 14 települést érintett.