Friderika
13 °C
25 °C

Elmarad a miskolci tűzijáték

2010. 06. 24. 11:54
| Módosítva: 2010. 06. 25. 09:57
Nem lesz tűzijáték idén augusztus 20-án Miskolcon, a programra szánt összeg megtakarításáról Káli Sándor (MSZP) polgármester döntött, tekintettel az árvíz okozta károkra. Ónod hatvanhat árvízkárosult családja lemondott a pénzbeni adományok rájuk eső részéről, az eddig beérkezett mintegy nyolcmillió forintot inkább a település melletti töltés megerősítésére fordítanák.

Az árvíz komoly költségeket ró az önkormányzatra, így a tűzijátékra tervezett kétmillió forintot az idén nem költi el a város, mondta Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője.

Emlékeztetett arra, hogy a napokban indult egy civil kezdeményezés is, amely szerint nincs szükség az országos tűzijátékra, a pénzt inkább az árvízkárosultak megsegítésére kellene fordítani.

Káli Sándor ennek kapcsán úgy fogalmazott: üdvözli az országos kezdeményezést, hiszen nagy szükség van a segítségre - idézte a polgármester szavait az önkormányzat szóvivője.

Ónodon a károsultak lemondtak a nekik járó pénzadományról. A hatvanhat család az eddig beérkezett mintegy nyolcmillió forintot inkább a település melletti töltés megerősítésére fordítanák.

A védművet a 2006-os árvíz után az önkormányzat önhatalmúlag, engedélyek nélkül építette, de az elmúlt napokban ez mentette meg a települést attól, hogy szinte teljesen víz alá kerüljön. Az illegális védelmi rendszer az elmúlt hetekben lezajlott, rekordokat döntögető és milliárdos károkat okozó árvízben is jól vizsgázott.