Máté, Mirella
11 °C
13 °C

Pintér fogadta a Jobbik AVH-s panaszát

2010.07.02. 13:46
Hivatalában fogadta a belügyminiszter Staudt Gábort, a Jobbik országgyűlési képviselőjét pénteken délben a négy nemzetbiztonsági kockázatot jelentő jobbikos képviselő ügyében.

Staudt Gábor ellenzéki politikus pénteken személyesen adta át panaszát Pintér Sándor belügyminiszternek, az általa AVH-ként emlegetett Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatójával összefüggésben annak kapcsán, hogy pártja, a Jobbik Magyarországért Mozgalom négy országgyűlési képviselőjéről a C típusú átvilágítás során keletkezett szakvélemények azt állítják, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

A politikus a délelőtti órákban hivatali visszaélés és becsületsértés bűntette miatt feljelentést tett Balajti László ellen a Legfőbb Ügyészségen. Staudt Gábor még a délelőtt folyamán azt mondta: azért kért időpontot a reggeli órákban Pintér Sándortól, mert személyesen szerette volna tisztázni vele a történteket. Mint mondta, az a meggyőződése, hogy személyesen Balajti László, "a Gyurcsány-rezsim" által itt hagyott főigazgató a felelős.

Pintér Sándor - Staudt Gábor elmondása szerint - azt ígérte, hogy megvizsgálja a jobbikos képviselő panaszában foglaltakat. "Abban maradtunk, hogy meg fogja vizsgálni azokat az indokokat, amiket mi felhoztunk, áttekinti az iratokat és döntést hoz" - mondta a találkozót követően a Belügyminisztérium épületénél tartott rögtönzött sajtótájékoztatóján Staudt Gábor. Arra a kérdésre, hogy ez mikorra várható, a jobbikos politikus azt mondta, nem beszéltek konkrét időpontot, de a tárcának hivatalosan erre 30 nap áll a rendelkezésére.

A kérdésére, hogy kérte-e panaszában konkrétan a főigazgató menesztését, Staudt Gábor azt mondta: "én konkrétan azt kértem, hogy vizsgálja felül a jogszabályoknak megfelelően Pintér úr ezt a szakvéleményt. Nyilván azt neki kell értékelnie, hogyha az olyan súlyos tévedéseket tartalmaz és olyan mértékben - adott esetben - Balajti úrnak a szakmai alkalmatlanságát támasztja alá, akkor ahogy ismerem Pintér urat, meg fogja tenni rögtön a kellő lépéseket".

Balla Gergő, Endrésik Zsolt és Schön Péter a honvédelmi és rendészeti, Staudt Gábor pedig a nemzetbiztonsági bizottságban képviselné a Jobbikot. A párt azonban nem marad delegált nélkül a testületekben, mivel a rendészeti bizottságba jelölt Rubi Gergely átvilágítása már lezárult, a nemzetbiztonságiba pedig átmenetileg olyan politikust küldenek, aki átment az ellenőrzésen.