Szilvásy elmeszelte, most elégtételt kapott

Erkölcsi és anyagi elégtételt is kapott az elmúlt napokban Nyitrai Béla, akit 2006-ban az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság ügyeleteseként marasztaltak el az augusztus 20-án történt katasztrófahelyzet miatt. Egy újabb vizsgálat most kiderítette, hogy semmiféle személyi felelőssége nem volt az ügyben.

A 2006. augusztus 20-i nemzeti ünnepen, az esti tűzijáték idején hirtelen vihar csapott le a fővárosra, a viharról szóló figyelmeztetés azonban nem jutott el az emberekhez.

A Szilvásy György kancelláriaminiszter vezette vizsgálat a szerencsétlenség után két nappal az ügyeletes meteorológust, a katasztrófavédelmist és a MEH szerződéskötő osztályvezetőjét találta hibásnak a katasztrófa miatt.

A miniszter a katasztrófavédelem ügyletesének, Nyitrai Bélának a felmentését azért indítványozta, mert állítása szerint nem olvasta el az OMSZ 19:39-kor elküldött emailjét.

Nyitrai Béla, az akkori vezető ügyeletes azonban az elmúlt napokban erkölcsi és anyagi elégtételt is kapott, miután egy újabb vizsgálat megállapította, hogy semmilyen felelősség nem terheli őt.

Nyitrai Béla nyugállományú tűzoltó alezredes közleményében azt írja: "A 2006. augusztus 20-i súlyos tömegszerencsétlenséggel járó tűzijáték miatt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezető ügyeleteseként a magyar sajtóban igaztalanul érte sérelem személyemet, szakmai reputációmat."

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az elmúlt időszakban felülvizsgálta a 2006. augusztus 20-i tűzijáték eseményeivel kapcsolatos ügyiratokat. Nyitrai Béla szerint megállapították, hogy a súlyos tömegszerencsétlenséggel járó tűzijátékkal kapcsolatban semmilyen személyes felelősség nem terheli őt, és a korábbi vezetői nyilatkozatokkal és sajtómegnyilvánulásokkal igazságtalanul érte sérelem a személyét.

"Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság megkövetett, semmissé tette a 2006. augusztus 23. napján kelt üggyel kapcsolatos hátrányos szolgálati minősítésemet és egyúttal erkölcsi és anyagi elégtételt szolgáltatott" – közölte nyilatkozatában a nyugállományú alezredes.

A viharban több száz ember sérült meg, két ember a Dunába fulladt, két másikat egy kidőlt fa ölt meg, egy idősebb asszony pedig menekülés közben kapott szívrohamot.