Iszapömlés Veszprém megyében
Percről percre
- Október 4-én gátszakadás volt a Magyar Alumínium ajkai timföldgyárának vörösiszap-tárolójánál.
- A katasztrófában kilencen haltak meg, 120-an megsebesültek.
- Kolontáron 50, Devecserben 230-270, Somlóvásárhelyen 21 ház rongálódott meg vagy vált lakhatatlanná.
- Az erősen lúgos szennyeződés a Torna patakon és a Marcal folyón keresztül felhígulva a Dunába jutott. A Torna és a Marcal teljes élővilága elpusztult.
- A Magyar Tudományos Akadémia jelentése szerint a vörösiszap önmagában nem okoz környezeti problémát, a lúgos oldószer hatását kell semlegesíteni.
- Orbán Viktor október 11-én napirend előtti felszólalásában jelentette be a parlamentben, hogy őrizetbe vették a Mal Zrt. vezérigazgatóját, a vállalatot pedig állami irányítás aló vonják.
- A Nemzeti Nyomozóiroda eddig három embert gyanúsított meg közveszélyokozással és környezetkárosítással.
- Bakondi György katasztrófavédelmi biztosként átvette a kontrollt a Mal Zrt. felett
Visszavörösödött a Torna patak
okt. 20. 12:16
Valaki valahol vörösiszapot engedhet a Marcalba ömlő Torna patakba. Devecser kapujában éppen vízmintavétel közben beszélgettünk a zöldhatóság zöldkommandójának szakembereivel. Egyikőjük elmesélte, hogy a Torna patak vize korábban már "egész szépen letisztult, de nemrég, a hatóságok előtt is ismeretlen okból visszavörösödött". Az élővíz emiatt jelenleg pontosan úgy néz ki, mint ahogyan azt közvetlenül a katasztrófa után készült képeken láthattuk. Fontos ugyanakkor, hogy a szemünk előtt leolvasott adat szerint a víz pH-értéke 7,9, vagyis megfelel a magyar élővizek átlagának.
Mit üzletel Torgyán József Pinokkióval Devecseren?
okt. 20. 13:29
A nyomasztó tudósítás legfelemelőbb pillanata: a Pizza Paradiso nevű hely falán egy olyan antik Schlossgold reklám függ, amin Jeszenszky Géza ex-külügyminisztert egy hatalmas, dagadt nő a fülénél fogva vezeti el a sörözgető Pinokkió és Torgyán József társaságából. Az iszap nem növeli a vicces kedvet, ezen kívül egy darab, iszappal felírt "Tiszta udvar, rendes ház" feliratot láttunk egy ház falán.
Beomlott az út, leállt a mentés Devecserben
okt. 20. 13:47
Most kaptuk a hírt, hogy beszakadt az az út, amin a teherautók a devecseri kertekből és házakból kiszedett szennyet, iszapot és hulladékot a timföldgyár egyik üres iszapkazettájába szállították. Így e pillanatban áll a mentés.
Még mindig kritikus állapotban az idős férfi
okt. 20. 14:16
Valamennyit javult ugyan, de még mindig kritikus az állapota annak az idős férfinak, akit a győri kórház égésplasztikai osztályán kezelnek napok óta. A kolontári férfi testének 70 százalékán szenvedett égési sérülést az iszapkatasztrófa idején. Ebben az intézményben összesen három olyan beteget ápolnak, akik az iszapömlésben sérültek meg. (FH)
Vadászati tilalmakat oldottak fel
okt. 20. 14:20
A vörösiszap-katasztrófa miatt elrendelt vadászati tilalmat nyolc vadászati jogosult esetében visszavonták, közölte a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Ezek a következők: Somlótája Vadásztársaság, Marcal-Bitvaközi Vadásztársaság, Marcal-völgyi Sólyom Vadásztársaság, Hertelendy Vadásztársaság, Takácsi-Malomsok Gerencementi Vadásztársaság, Bakonyér-menti Vadásztársaság, Rába-menti KKVE, Noszlopi Vadásztársaság. (MTI)
Kolontár elpusztított része üres
okt. 20. 14:34
Átjöttünk Devecserből Kolontárra, a falu katasztrófa sújtotta részében - ahol az áldozatok többsége meghalt - jelenleg nem folynak munkálatok. Csak mi vagyunk itt, az iszap és a maradványok.
Megerősítették, hogy beszakadt az út
okt. 20. 14:49
A VI. számú iszapkazettához vezető út valóban alámosódott és használhatatlanná vált, erősítette meg Töttős Györgyi, a katasztrófavédelem szóvivője. Tudósítóink először a tűzoltók rádióján hallották a hírt, hogy emiatt ideiglenesen leáll a mentés Devecserben. Mivel az út kulcsfontosságú, mielőbb használhatóvá kell tenni, közölte a szóvivő.
Posztapokaliptikus zöldségkertészet
okt. 20. 15:06
Kolontár teljesen elpusztult felében a következőt tapasztaltuk, mi, az alumíniumipar Bálint gazdái:
- a tuja jól bírja a sárlavinát, csak sokára dől ki, de egyben marad
- az almafa nem bírja jól, és nem marad egyben
- a karalébét a kétméteres lúghullám sem tudja kimosni
- a káposzta pedig nevet az egészen, az egyik kertben az ágyás egyharmada megdöbbentő módon újjáéledt.
Somlóvásárhely nem zizeg
okt. 20. 15:25
Keveset szerepel a hírekben Somlóvásárhely, Kolontár és Devecser után a harmadik érintett, vagyis elöntött település, ezért átugrottunk megnézni, mi folyik itt. Hát az a helyzet, hogy semmi. A falu 8-as úttól távolabbi részét kapta el az itt már csak maximum térdig érő áradat. A pusztítás emiatt nem annyira szívbemarkoló. Mentési munkálatoknak viszont nyomát sem láttuk.
A Mal fenntartja korábbi ajánlatát
okt. 20. 15:31
A Mal Zrt. egyelőre azt vállalta, hogy létrehoz egy összesen másfél milliárd forintos káralapot, amiből öt éven át évente 300 millió forintot fizetnének ki. Ruttner György, a társaság jogi képviselője szerint az első részletet még a jogi felelősség megállapítása előtt gyorssegélyként kellene kifizetni. Ez egy-két héten belül megtörténhetne, de két feltétele van: a jelenlegi felügyeletet ellátó kormánybiztos hozzájárulása, másrészt határozzák meg, pontosan mire költik az összeget.
Ebben még nézeteltérés van, mert Magyar György, a károsultak képviselője szerint ezt először a közösségi, vagyis a településeket ért károk enyhítésére kell fordítani. Úgy véli, ez a pénz kevés arra, hogy az egyedi károkat enyhítsék. Az egyeztetés pénteken folytatódik a devecseri polgármesteri hivatalban.
Új vezető a Mecsekérc élén
okt. 20. 16:22
Endrédy István lett a Mecsekérc új vezérigazgatója, közölte szerda délután az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. A társaság eddigi vezérigazgatóját, Varga Józsefet a katasztrófavédelmi kormánybiztos az állami felügyelet gyakorlása keretében felkérte a Mal Zrt. termelésfelügyelő funkciójának ellátására, ezért 2010. október 19-i hatállyal lemondott posztjáról és kezdeményezte a cégnél fennálló határozatlan idejű munkaviszonyának közös megegyezéssel történő megszűntetését. Az új vezérigazgató - éppúgy, mint elődje - a megszüntetett igazgatóság jogkörének gyakorlására is jogosult. Endrédy István eddig a felügyelő bizottság tagja volt, erről a tisztségéről vezetői kinevezésével egy időben lemondott.
A Mecsekérc állami társaságként a Mecseki Ércbányászati Vállalat átalakulásával, annak jogutódjaként jött létre 1998-ban. A társaság alapítója és egyszemélyes tulajdonosa a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (A Mecsek Zrt.-ből 2004-ben vált ki a Mecsek-Öko Zrt., mint a bánya-rekultivációs állami feladatokat végző, szintén MNV Zrt. tulajdonú vállalat). A Mecsekérc Környezetvédelmi Zrt. fő tevékenységei a bányaművelés, a hidrogeológiai vizsgálatok elvégzése, a vízkémiai és talajmechanikai elemzések.
101 milliót ajánl fel az MVM
okt. 20. 16:40
A Magyar Villamos Művek Zrt. 100 millió forint értékű segítségnyújtást ajánlott fel a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak. Az MVM-nél dolgozói gyűjtés is indult, a cégcsoport munkavállalói összesen 1,32 millió forintot adományoztak. A tagvállalatok eszközökkel és önkéntes munkával is segítenek: a Paksi Atomerőmű Zrt. több száz polgárvédelmi ruhát, légzésvédőt, gumicsizmát, takarító eszközt szállított a veszélyeztetett helyszínre, illetve önkéntes munkatársai napi váltásban utaznak a katasztrófa sújtotta területre, hogy segítséget nyújtsanak a kárelhárításban.
Az ÁNTSZ porálarcot javasol továbbra is
okt. 20. 17:03
Az ÁNTSZ továbbra porálarc viselését javasolja a vörösiszappal elöntött területen, mivel a vörösiszap kiszáradása után porlik, ezért belélegezve elsősorban lúgossága miatt ingerli a légutak nyálkahártyáját. Porbelégzés miatt eddig sem a lakók, sem a területen dolgozók nem betegedtek meg. Mivel gyermekeknek készült, megfelelő méretű álarc nincs forgalomban, ezért nekik célszerű a jó minőségű, többrétegű, archoz igazítható sebészeti műtőmaszk használata.
A hatóságok Devecseren négy helyen, Ajkán két helyen, valamint Kolontáron, Apácatornán, Somlóvásárhelyen, Karakószörcsögön, Kisberzsenyen és Tüskeváron mérik, elemzik a levegő porszennyezettségét. A szálló por október a 7-e és 16-a között időszakban Devecser több részén illetve Somlóvásárhelyen átlépte az egészségügyi határértéket, de nem érte el az úgynevezett tájékoztatási küszöbértéket, amikor már fel kell hívni a lakosság figyelmét arra, hogy fokozottan figyeljenek a gyerekek és idősek porterhelésére. A szálló por mennyisége egyelőre nem látszik veszélyesnek, nem egy esetben a főváros forgalmas kereszteződéseiben magasabb szálló por értékeket mérnek. (FH)
Vasárnapig eltakarítják a vörösiszapot Devecserben
okt. 21. 09:26
Vasárnapig el kell takarítani Devecser utcáiról és udvarairól a vörösiszapot, a kármentesítésben katonák és önkéntesek segítik a katasztrófavédőket, hangzott el a polgármesteri hivatal előtt tartott eligazításon. Devecser elöntött részein mindenütt munkagépek dolgoznak, a kastélykertből három markolóval pakolják teherautókra a veszélyes anyagot, amely a település huszonegy utcájában csaknem háromszáz házat tett átmenetileg, vagy véglegesen lakhatatlanná. (MTI)
Átadják a honvédségi lakásokat
okt. 21. 09:32
Csütörtökön a katasztrófa sújtotta térségbe érkezik a honvédelmi miniszter és a kormányszóvivő, Devecserben és Kolontáron tájékozódnak a kármentesítési munkákról. Hende Csaba Meggyeserdőpusztán átadja a honvédelmi tárca által felújított, az iszapkárosultaknak kiutalt lakásokat, majd Nagy Annával megtekinti a kolontári Torna patakon épülő híd munkálatait. (MTI)
A Marcal vizének pH-értéke 8,2
okt. 21. 10:45
Nem kell légbefúvásos technikát alkalmazni a Marcalon szerda óta, mivel folyamatosan javul a víz minősége, közölte az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság. A víz pH-értéke itt továbbra is 8.2, csakúgy, mint a Mosoni-Dunán, vagyis természetes állapotú. Ennek ellenére továbbra is fenntartják a harmadfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget a Marcal folyón. (FH)
Kész az új vasúti pálya Kolontáron
okt. 21. 11:30
Elkészült az új vasúti pálya a Veszprém megyei Kolontáron, de a használhatatlanná vált szakaszon a közlekedés megindításáról csak a védelmi bizottság dönthet. Az iszapkatasztrófa során az Ajka és Devecser közötti pályaszakasz használhatatlanná vált, a legnagyobb károk Kolontár megállójánál voltak, ahol a Torna patak leszakadt hídja melletti sínpálya is megtört. (MTI)
Eddig ötszáz károsult jelentkezett
okt. 21. 12:20
Eddig mintegy ötszáz egyéni károsult jelentkeztek a Devecseren működő kárrendezési irodában, közölte Magyar György ügyvéd, a károsultak jogi képviselője. A devecseri iroda egyelőre csak munkaidő után, délután négykor nyithat ki, mivel az ott dolgozó önkéntesek előbb nem tudják elkezdeni a károsultak adatainak felvételét. Szerdán egyébként munkakezdés után nyolc önkéntes dolgozott a volt tsz-irodában. (MTI)
Tételes felmérést készítenek
okt. 21. 12:33
A Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara munkatársai tételes felmérést készítenek Kolontáron a bontásra ítélt ingatlanokról. A lakóházat és a melléképületet négyzetméterenként vizsgálják, nem piaci forgalmi értéken próbálják felbecsülni, milyen értéket képviselhetett az ingatlan a katasztrófa előtt. (MTI)
Az eső veszélyezteti a folyókat
okt. 21. 12:37
Az esős idő újra veszélyezteti a folyókat, ezért fel kell készülni a Marcalon zajló védekezésre, hogy a folyókba újra beszivárgó vörösiszap ne szennyezhesse a Dunát, közölték vízügyi szakemberek Kolontáron. (MTI)
Nem mozog tovább a sérült tározó
okt. 21. 15:07
Az ajkai zagytározó állapotát várhatóan nem romlik tovább, az elmúlt napokban nem keletkeztek újabb repedések, és a katasztrófa sújtotta térségben a szálló por koncentrációja nem haladja meg az egészségügyi határértéket, közölte Nagy Anna kormányszóvivő. A tározó sérüléseit folyamatosan ellenőrzik, annak mozgása megállt. A levegő Budapesten az egészségre ártalmasabb a szmog miatt, mint a két hete vörösiszappal elöntött Devecserben és Kolontáron, mondta Nagy Anna. Eddig 374 ember tért vissza Kolontárra, és 191-en nyilatkoztak úgy, hogy más településen szeretnének élni. (MTI)
