Kafi Rea Milla a szülés után hat héttel kifutóra lépő Palvin Barbara mellé állt: „Szerintem az emberek csak irigyek”
A legfőbb ügyészről dönt az Országgyűlés.
A Bahamákra tartottak, de sohasem értek oda.
Csúnyán kiszúrhatnak az ukránokkal.
Az ellenzékbe került párt szerint „az újkommunisták” el akarják terelni a figyelmet.
Zugló polgármestere felháborodott, pedig a békésen közlekedőknél már régen betelt a pohár.
A korábbi miniszterelnök azt is elárulta, hogy mi a kapcsolatuk titka.
Jövő áprilisig egy program is elindulhat.
Fennáll a veszélye, hogy Oroszország, az Egyesült Államok és Kína között születik megállapodás.
A Gyűrűk Ura és a Narnia Krónikái szerelemgyereke.
Egy egomán darázsfészekké változott a produkció, amit a nézők Hotel Blöffként ismerhetnek meg.
Négy új mandátum is elég lehet ahhoz, hogy átírják az erőviszonyokat.
Könnyek között beszélt kislányáról a fiatal pilótanő édesanyja.
Babits Marcella, művésznevén Marcellina az otthonában lett rosszul.
A Magyar Külügyi Intézet vezérigazgatóját hétfőn bizalomvesztés címén menesztették.
A volt országgyűlési képviselő reagált a miniszter hétfői Kossuth rádiós interjújára.
Megvan a dátum is, amikortól a teljes flotta forgalomba állhat.
Igénybe vette az AI segítségét, aztán jött a hidegzuhany.
A 77 éve létrejött köztársaságnak eddig 12 elnöke volt, mindannyian férfiak.
Több helyre riasztást adtak ki a villámárvizek és az áradások miatt.
A mainstream rap egyik legkellemetlenebb jelensége erősen feszegeti a határokat.
Feledy Botond eltitkolta a Lázár János minisztériumától kapott 84 millió forintot.
Összeszedtük, miről is szól a félidős választás az Egyesült Államokban.
Hatalmas hátrányt jelenthet Magyarországnak a változás nemzetközi szinten.
A klub honlapján számolt be a cseréről.
A címvédő Lando Norris szerint teljesen megérdemelten lett világbajnok az ifjú olasz.
Olyan történt vele, ami Vinícius Júniorral aligha fog.
Csak egy amerikai és egy francia rivális volt nála is gyorsabb.
Csupán egy sikerrel áll a csapat – igaz, az óriási skalp volt.
Észak-Koreába visznek minket a készítők, minden eddiginél veszélyesebb küldetés vár ránk.
Lezárult a történelmi gyalogtúra.
Nem viccelnek a kínaiak, ha sebességről van szó.
A rendőrség eljárást indított, szemtanúk és érintettek jelentkezését várják.
A gyártók túl könnyen megkerülték az előírásokat.
Nem találta a szelvényét.
Egyre drágább lehet az „olcsó” rendelés.
Közölte, hogy esze ágában sincs békét kötni Muskkal.
Egy elismert amerikai szakember szerint a bélflóra helyreállítása jelentheti a kulcsot a szellemi hanyatlás megelőzéséhez.
Így trükköztek a Kennedy fivérek a kubai rakétaválság napjaiban.
Húsz amerikai orvosi kutatás eredményeit összegezték, hogy megvizsgálják, mely kutyafajtákhoz köthető a legtöbb súlyos harapásos sérülés.
A leggyorsabb 5 óra alatt végzett, de mindannyian visszaérkeztek 24 órán belül. Az ötlet azonban mégsem vált elterjedtté.
Az American Kennel Club New York-i Dog Museuma 2027-ben a magyar kutyafajták mellett a Kárpát-medence kutyás történetét is bemutatja. A kiállítás a Szent István király Múzeum szervezésében, mintegy 20 magyar gyűjtemény kutyás emlékeinek közreműködésével jön létre.
Hunyadi Jánostól József nádorig, Báthory Erzsébettől Rákosi Mátyásig.
Mit jelentenek a szitokszavaink, és honnan erednek? Ennek jártunk utána.
A WLB és a Sofőrhívó szolgálat közös gyűjtésében megtaláljátok azokat az őszi bakancslistás helyeket, ahova érdemes ellátogatni.
Eredeti rajzok, filmes relikviák, rejtett poénok és kulisszatitkok várnak az ingyenes jubileumi kiállításon.
A hely mindenkinek szól, aki helyben pörkölt specialty kávét vagy házias reggeli ételeket keres Budaörsön.
Hónapok óta tart a közmédia átalakítása, most pedig újabb fontos szakaszához érkezett a folyamat.
November 30-ig lehet nevezni Az Év Irodája versenyre. Déri Bea zsűrielnököt az újdonságok mellett az igazán jó munkakörnyezetről is kérdeztük.
Az ASICS új reklámjában az emberiség is a veszélyeztetett fajok közé kerül.
De ehhez a reklámszakmának is változnia kell.
Kilenc legendás magyar reklám, kilenc felejthetetlen mondat. De vajon a márkákra is emlékszünk?
Az alaposan átrajzolt Ferrari Mondial T a CART-ban pár évig felvezetőautó.
Sajnos még nincs teljesen kész, de közelebb került a Honda a legérdekesebb fejlesztése, a V3R 900 E-Compressor végleges formájához.
Újabb régi név kerülhet elő a Stellantis fiókjából: a Citroën és a Fiat után az Opel is saját, megfizethető elektromos kisautót kaphat.
Jogosítvány nélkül, ittasan és drogosan próbált meglépni a rendőrök elől. Videó is készült a hajszáról.
Megkezdődött Geely Monjaro EM-i magyarországi előrendelése.
Állítólag sorban állnak az érdeklődők a Cadillac Forma–1-es alakulatáért.
Folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán. A Magyar Közút torlódásokra figyelmeztet.
Súlyos balesetet szenvedtek a közel 3000 lóerős BYD-vel Kínában.
A Jaffa Crvenka kampányában néhány átlagos ajándék mellett akár restaurált, második generációs Volkswagen Golfot is nyerhetsz.
Nem csupán a Mitsubishi gyártott Lancert, hanem a Dodge is. Utóbbi tuningolásával a Shelby is foglalkozott egy évig. Most pont egy ilyen eladó.
Egy brutál plug-in hibrid rendszert, illetve tisztességes V8-at fordítottak bele egy négyajtós sportautóba.
Kilencen vesztették életüket a dél-floridai repülőgép-szerencsétlenségben. A becsapódásról egy autó fedélzeti kamerája készített videót.
Fiatal lányok szobává alakított háromkerekű furcsaságokban főznek, esznek, sorozatoznak és alszanak. Egy furcsa trendbe futottam bele.
Opatija ősszel is különleges úti cél: a Budapestről mindössze 5-6 óra alatt elérhető városban a tengerparti luxushotel és a fűtött tengervizes wellness tökéletes kikapcsolódást kínál azoknak, akik kiszakadnának a hétköznapokból.
Támogatott tartalomMár négy hét alkoholmentesség is jótékony hatással lehet az anyagcserére és a szív- érrendszer egészségére, de aztán jön a december. Mire jó a száraz november valójában és mit árul el rólunk, ha betartjuk?
Sokan rendszeresen felriadnak a hajnali órákban és nem tudnak visszaaludni. Ez kimerültséghez és különböző testi-lelki bántalmakhoz vezethet. Mi okozhatja a jelenséget és mit tehetünk ellene?
Egy kiadós vagy zsíros étkezés után jelentkező gyomorégés önmagában még nem jelent refluxbetegséget, ám vannak tünetek, amelyeket rendszeresen észlelve érdemes orvoshoz fordulni.
Az ínhüvelygyulladás nemre és korra való tekintet nélkül bárkinek megkeserítheti az életét. Dr. Bors Katalint kérdeztük a betegség korai és későbbi tüneteiről, esetleges szövődményeiről és a kezelési lehetőségekről.
A szezonális zöldségek és gyümölcsök általában kedvezőbb árakon kerülnek a boltokba. Az őszi kínálat igazán gazdag, ráadásul egészség szempontjából is értékes. Elmondjuk három ételről, miért érdemes fogyasztani.
valóban segíti az emésztést? És ugyanazt tudja a bolti, hőkezelt változat, mint a hagyományosan fermentált káposzta? Megnéztük, mit mondanak a kutatások.
Bocsánatot kért a zebegényi önkormányzat a település korábbi polgármesterétől, Parádi Katalintól, amiért azt írták ki a hivatal bejáratára: „Polgármesternek ollóval belépni és szurkálni tilos”.
Azt hitte, végre nyugodtan élhet az újpesti, szobakonyhás lakásában az a 80 éves asszony, akinek korábban egy örökösödési per miatt került veszélybe az otthona. Egy jótevő segített rajta, kifizette a tartozásait, megvásárolta a lakást, Erzsike néni pedig haszonélvezőként benne maradhatott élete végéig. Három évvel később azonban ismét végrehajtó jelentkezett nála: 800 ezer forintot követelnek rajta egy régi közösköltség-tartozás miatt.
Magyar Péter miniszterelnök külön Facebook-bejegyzésben indokolta meg Feledy Botond, a Magyar Külügyi Intézet korábbi vezérigazgatójának menesztését. A kormányfő szerint nem az jelentett problémát, hogy a külpolitikai szakértő korábban az Orbán-kormánynak dolgozott, hanem az, hogy állítása szerint eltitkolta a Lázár János vezette minisztériumtól kapott, összesen 84 millió forintos megbízását. Magyar azt is elárulta, hogy Feledynek felajánlották a lemondás lehetőségét, ám ő nem élt vele.
Kiara Lord, a felnőttfilmes tartalomgyártó és realityszereplő, nemrégiben a TikTokon osztotta meg gondolatait a tévés szereplésekről és azok anyagi vonzatairól. A Nagy Ő, a Farm VIP és az Ázsia Expressz című műsorokban is feltűnt botrányhősnő őszintén beszélt arról, hogy a tévés szereplések nem feltétlenül járnak kiemelkedő anyagi haszonnal, és rávilágított arra, miért vonzódnak mégis sokan a képernyős szerepléshez.
Ókovács Szilveszter szerint az Operaház átvilágítása alatt senki nem kereste őt a kormány részéről, de reagálhatott semmire. Az intézmény kirúgott vezetője hétfő este már bővebben reagált a fejleményekre.
Napra pontosan tizenegy esztendeje, 2015-ben, 72 éves korában hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok párbajtőrvívó és elismert sebészorvos, rákkutató, Fenyvesi Csaba. Emléke előtt tisztelegve gyermekkori jóbarátja, egykori csapattársa és orvoskollégája, a kétszeres olimpiai ezüstérmes, Nemzet Sportolója, dr. Kamuti Jenő idézte fel a közös múltat, az orvosi hivatás és a pást párhuzamait, valamint barátja zárkózott egyéniségét.
Egyre több brit gyermeknél diagnosztizálnak egy különös bőrbetegséget, amelyet a szakértők csak „hő által okozott bőrpírként” emlegetnek. Az orvosi nevén *erythema ab igne*-ként ismert állapotot leggyakrabban olyan eszközök okozzák, amelyek hosszú órákon át közvetlenül érintkeznek a testtel. A probléma különösen a serdülőkor előtti gyerekeket érinti, akik az otthoni tanulás és a digitális eszközök túlzott használata miatt kerülnek veszélybe. A brit orvosok már vörös riasztást adtak ki, és a helyzet egyre aggasztóbb
Megműtötték a Semmelweis Egyetem klinikáján a Vasas és a válogatott korábbi bálványát: Kiss László pacemakert kapott. Az angyalföldi futballszurkolók „Királya” lapunknak őszintén beszélt az évtizedek óta tartó szívritmuszavarról, a 16 kilós fogyásról és arról, miért készül azonnal Villányba egy igazi Kiss-fröccsre a kórházi éjszaka után.
Ha van étel, ami egyszerre olcsó, egészséges, gyorsan elkészíthető és még finom is, akkor az bizony a polenta, vagy ahogy nálunk hívják, a puliszka! Ez az egyszerű, de nagyszerű fogás Észak-Olaszország falvaiból indult világhódító útjára, és mára a konyhák egyik legpraktikusabb alapanyaga lett. De mi is az a polenta, és miért érdemes kipróbálni? Most eláruljuk!
A mesterséges intelligencia öt országot nevezett meg, amelyek erőforrásaiknak köszönhetően nagyobb eséllyel vészelhetnek át egy globális katasztrófát.
Volt, aki vallási okokból szállt ki, más inkább egyetemre ment, vagy egyszerűen rájött, hogy nem akar tovább a reflektorfényben élni.
Szabados Ági a közösségi médiában egy videóban mutatta meg követőinek családja otthonát.
Hollywoodban számos olyan színészpáros akad, akik között annyira elmérgesedett a viszony, hogy a közös munka is komoly kihívássá vált.
A Halloween a világsztárok számára is remek alkalom arra, hogy egy kis kreativitással és meghökkentő jelmezekkel hívják fel magukra a figyelmet.
Magyar kutatók az orrspray tartós túlhasználatában a függőség minden klasszikus jegyét megtalálták.
Hollywood legnagyobb legendái közül többen egyáltalán nem készülnek visszavonulni.
A világ népességének közel felét érintheti a rövidlátás 2050-re a nemzetközi előrejelzések szerint. A látásprobléma különösen a gyermekek és a fiatalok körében terjed, amiben a megváltozott életmód, a sok közeli tevékenység és a szabadban töltött idő csökkenése is szerepet játszhat – hívja fel a figyelmet az Alensa Optika sajtóközleménye.
Spanyolnátha, parancsnoki huzavona és egy ütközet, amelyen ma is nevetnek.