A Fidesz nem közösködik az esztergomi polgármesterrel
További Belföld cikkek
- Szökni próbált Vizoviczki László korábbi belső embere, de nem jutott messzire
- OMSZ: A krónikus betegek még az ünnepek előtt szerezzék be szükséges gyógyszereiket
- Kiderült, meddig lesznek nyitva a budapesti piacok karácsonykor
- Felkészülten várják a megnövekedett ünnepi forgalmat a Liszt Ferenc repülőtéren
- Orbán Viktor elárulta a nagy titkot: így győz majd a Fidesz 2026-ban
Tétényi Éva a levél felolvasása után közölte, mivel nyilatkozatukat esküjük előtt tették a képviselők, az eskütételt követően és a megbízólevél birtokában mindannyiukat név szerint megszólítja, hogy fenntartja-e nyilatkozatát.
Az elsőként szólított Meggyes Tamás volt polgármester kijelentette, hogy elhatározását nem változtatja meg. Szavait becsmérlő bekiabálásokkal, füttyel és fújolással fogadta az alakuló ülés közel 500 fős közönsége, többen szóvá tették "Hol a nemzeti együttműködés?"
A Fidesz helyi elnöke, Steindl Balázs önkormányzati képviselő kijelentette: a fideszesek Nyíri Attila MSZP-s képviselőt jelölnék alpolgármesternek.
Tétényi Éva közölte, hogy továbbra is a legnagyobb frakcióból szeretne munkatársat maga mellé és mivel őt illeti a jelölés joga, további egyeztetéseket kezdeményez, majd "köszönöm szíves, segítő együttműködésüket" szavakkal bezárta az ülés formális részét. Szavait többször, hosszú, lelkes taps kísérte.
A fideszes képviselők elhagyták az alakuló ülés helyszínét, a Dobó Katalin Gimnáziumot. Tétényi Éva pedig közmeghallgatást tartott az aulában összegyűlt esztergomiaknak. Beszámolt arról, hogy a városnak 20 milliárd forintos adóssága van, aminek nagyját 2012-ben kell kifizetni.
A polgármester rámutatott, hogy ami Esztergomban történt, az nem politikai, hanem polgári mozgalom. "Ez a Fidesz helyi akciója, remélhető az országos vezetés idetekint és segítségükkel sikerül ezt a helyzetet megszüntetni".
Tétényi Éva elmondta: jelenleg kettős kormányzás van a polgármesteri hivatalban, a városházán félelem uralkodik, neki és munkatársainak nincs internet hozzáférésük és saját telefonjaikat használják.
A testületet az Alkotmánybíróság javaslatára a Parlament oszlathatja fel, fél év múlva. Az alakuló ülésen történtek fényében elképzelhető, hogy a fideszes képviselők erre készülnek - fogalmazott.
"Az átmeneti állapotot próbálom méltósággal elviselni. Esztergomnak békére és nyugalomra van szüksége" - jelentette ki Tétényi Éva.
Az esztergomi önkormányzatban a tíz egyéni választókörzetben az összes helyet a Fidesz-KDNP képviselői nyerték meg, egyikük Meggyes Tamás volt polgármester. A testületben az LMP, a Vállalkozók Pártja, az MSZP és a Jobbik Magyarországért mozgalom 1-1 helyet kapott.
A polgármester kérésére fizetését a törvényi minimumon, 483.125 forinton állapították meg, költségtérítése pedig az összeg 25 százaléka.