Megúszta a kaszinótojásos ügyvéd az együttműködési nyilatkozat összekenését
További Belföld cikkek
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
Hétfőn hirdetett jogerős ítéletet a II-III. kerületi bíróság a Dániel Péter ügyvéd ellen garázdaság miatt indult szabálysértési eljárásában. Kovács József bíró közölte, hogy az eljárást megszünteti, az eljárás költségét pedig az államnak kell viselnie.
Az ügyvéd ellen a Vám és Pénzügyőrség tett feljelentést azután, hogy július 28-án Dániel Péter összekente egy kaszinótojással a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat egyik példányát, melyet a Vám és Pénzügyőrség Közép-magyarországi Regionális Nyomozó Hivatalában függesztettek ki.
Az ügyvéd aznap épp egy ügyfelére várt a hivatalban, közben reggelizett, amikor meglátta a kifüggesztett nyilatkozatot, odalépett hozzá, és rákente reggelije maradványát. A Vám és Pénzügyőrség arra hivatkozva tett feljelentést, hogy az ügyvéd tette megbotránkozást keltett az ott jelen lévő harminc-negyven emberben.
A bíró azt mondta, tény, hogy a politikai nyilatkozat tartalma és kifüggesztésének előírása megosztotta a társdalmat, ugyanakkor a bíróságnak nem tiszte állást foglalni annak tartalmáról. Kovács József szerint az ügyben a helyzet jogi értékelése jelentett gondot: az egyik oldalról ott volt a véleménynyilvánítás szabadsága, a másik oldalról pedig a köznyugalom, amelynek megsértésére a feljelentés hivatkozott.
A bíró szerint az senkiben nem merült fel, hogy a politikai nyilatkozat ne lenne bírálható. Arra az álláspontra jutott, hogy ha a véleménynyilvánítás felháborodást is keltett, ez nem vezethet oda, hogy a köznyugalom megsértését állapítsa meg, tehát a nyilatkozat összekenése belefért a véleménynyilvánítás a szabadságába.
A bíró az indokláskor kitért arra, hogy a véleménynyilvánítás ugyan szabad, de a formája korlátozható: ha kár keletkezett volna a nyilatkozatban, akkor már rongálásról lehetett volna beszélni. A konkrét esetben azonban nem keletkezett kár, mert csak a nyilatkozatot takaró üveg maszatolódott össze, és még aznap letörölték.
Az ügyvéd a tárgyalás után azt mondta, ügyvédi munkáját nem befolyásolta az ellene indult eljárás, kollégái „drukkoltak” neki. „Nagyon korrekt és jó döntést hozott a magyar bíróság”, tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a kaszinótojásos akciót nem tervezte el előre, de azóta már négy további nyilatkozatot - ahogy ő nevezi, "Orbán-bullát" - összefirkált egy nagy filctollal. Három példányt rendőrségi épületekben, egyet pedig a főpolgármesteri hivatalban. A filctollal két motívumot használ, hol nullát, hol pedig lekonyuló szájú fejet rajzol a szerinte „hazug és szemtelen nyilatkozatra”.