Kitüntették a bencések Sólyomot
Pénteken a magyarországi pápai nuncius jelenlétében kitüntették Pannonhalmán az előző köztársasági elnököt, Sólyom Lászlót. A Szent Márton-díjat Várszegi Asztrik, a pannolnhalmi apátság főapátja adta át.
Sólyom a díj átvételekor Szent Márton életére emlékeztette hallgatóságát. "Az igazságért küzdeni kell. Szent Márton az igazságért küzdött, megmondta a császárnak, amikor nem volt neki igaza. Emellett Szent Márton az irgalmasság példaképe is" - mondta.
"A Sólyom-féle Alkotmánybíróság az alkotmány feltétlen érvényesüléséből indult ki, s minden döntésében demonstrálta, hogy Magyarországon a rendszerváltás lényege az alkotmányos jogállam megvalósítása volt" - méltatta a díjazottat a főapát.
Szerdán Sólyom László egy jogász fórumon szenvedélyesen érvelt az Alkotmánybíróság jogkörének tervezett szűkítése ellen.
A Szent Márton-díjat a korábbi államfők közül megkapta már Mádl Ferenc is, illetve díjazott volt még többek között Sebestyén Márta énekes, Kukorelli István alkotmányjogász és Pungor Ernő akadémikus.