Tarlós, az óbudai pók

„Általában jó hangulatuk volt a testületi üléseknek. Ha Tarlós Istvánnak jó kedve volt, akkor körbesétált a képviselők között, húzogatta a nadrágtartóját, néha odasúgott valamit egy-egy képviselőnek, viccelődött, és mi dőltünk a röhögéstől” – emlékezett derűsen egy helyi politikus az új főpolgármester óbudai munkásságára. Az illető 2002 és 2006 között az MSZP-frakcióhoz tartozott.

„Volt neki egy baráti hírhozó rendszere. Mindenkiről mindent tudott, még intim magánügyeket is, amiről az érintett nem is sejtette, hogy tudhat róla. Ha gond volt valakivel, vagy nagyon kellett a szavazata, István négyszemközt elbeszélgetett vele. És ilyenkor benyögött egy érzékeny pontot. Ledőlt a pacák a székről, úgy meglepődött. Aztán ment tovább a dumálgatás, mintha semmi komoly sem történt volna. A végén kifele menet Tarlós megveregette a vállát, hogy »tudom, másképp terveztél szavazni, de én szeretném, ha mellém állnál ebben az ügyben«. Egy tüskét, ha kellett, mindig oda tudott nyomni, éreztette, hogy ki a főnök” – magyarázta Tarlós István hatalomgyakorlási technikáját egy volt III. kerületi képviselő, aki tizenkét évig dolgozott mellette a testületben.

Mindkét emlék nagyon jellemzőnek tűnik Tarlós Istvánra. Budapest új főpolgármestere tizenhat évig (1990–2006) irányította a III. kerületet, ottani hatalomgyakorlási technikáit igyekeztünk feltérképezni az elmúlt hetekben. A kerületben dolgozó képviselők többsége kedvelte őt, és akiket bosszantott a vezetési stílusa, azoknak az volt vele a bajuk, amit a többség erényként értékelt: Tarlós kézben tudta tartani az embereket.

A T-modell

Tarlós István úgy vezette Óbudát, hogy sohasem volt az őt támogató pártnak többsége a városházán. Mégis, ahogy az akkori képviselők egybehangzóan állították, szinte mindig át tudta vinni az akaratát.

„A Fidesznek szerintem két forgatókönyve volt a mostani kampányban. Az első arra az esetre, ha nem lesz meg a pártnak a többsége a közgyűlésben. Akkor jöhet a Tarlós-modell, vagyis István személyre szabott módszereivel elintézi, hogy mindig meglegyen a többség a szavazásokon. A második arra az esetre van, ha meglesz a többség. Akkor nem lesz szükség Tarlós különleges képességére, hanem mehet minden, amit a Fidesz akar. Csak szerintem azt István nem fogja lenyelni, ő nem szeret behódolni. Ekkor kitörhet a Tarlós–Fidesz-háború, amit szerintem István fog megnyerni” – vélekedett egy fővárosi közgyűlést és Tarlóst is jól ismerő forrásunk.

Tarlós modelljét messziről nagykoalíciós összefogásnak lehetne nézni, közelről azonban ennél bonyolultabbnak látszik az Óbudán kialakított szerkezet. Igyekezett a fontos döntések előtt teljes konszenzust teremteni, például a költségvetéseket a legtöbbször az összes frakció megszavazta polgármestersége idején. Viszont sok szavazásnál alkalmi szövetségeket tákolt össze. Az MSZP, az SZDSZ és előbb az MDF, majd helyette a Fidesz volt a legjelentősebb csoport az óbudai testületben, és a három nagyból kettőt mindig össze tudott terelni. Az összes lehetséges kombináció többször is előfordult.

„Kiváló integráló személyiség. Felismerte, hogy az önkormányzati ügyek döntő többsége nem pártpolitikai ügy” – mondta róla egy fideszes. „Itt nem voltak olyan balhék, mint sok más kerületben, hogy ment volna a közgyűlésben az adok-kapok, meg a feljelentgetések” – mondta egy volt SZDSZ-es. „Minden párt igényeit igyekezett kielégíteni az ésszerűség határáig" - mondta egy MSZP-s. "Még csak azt sem mondanám, hogy a Fidesznek kedvezett volna, hiába volt lényegében az ő jelöltjük” – tette hozzá egy másik szocialista.

Leültette őket a szobájában

Tarlós alapvetően személyekben és nem pártokban gondolkodott, bár következetesen, minden ciklusban minden párt kapott egy alpolgármesteri széket. Ezekhez a tisztségekhez mindig erős hatáskört és felelősséget is biztosított, és viszonylag nagy mozgásteret adott helyetteseinek. „Bármit lehetett csinálni, csak mindenről tájékoztatni kellett, és minden dokumentumot meg kellett mutatni neki. De amíg mentek a dolgok, addig hagyta az embereit, nem telepedett rájuk” – mondta valaki, aki egy ideig befolyásos városi politikus volt. „Amíg elfogadtad, hogy ő a főnök, addig viszonylag szabad kezet adott. Bár minden papírt begyűjtött, és jól elrakta a páncélszekrényébe, mindenkiről mindent tudott” – mondta egy volt alpolgármestere.

A döntéseket mindig előre egyeztette az alpolgármestereivel és a frakcióvezetőkkel. Először egyenként beszélt velük, és minden testületi ülés előtt egy órával összehívta őket a szobájába. Van, aki szerint általában ezeken a megbeszéléseken dőltek el a szavazások, a testületi ülésen már alig volt vita, mindenki tudta, mire szavaz. Van, aki szerint „ezek a közös áhítatok már csak az összekacsintásról, a közösségi szellemről szóltak, a lényegben addigra egyenként megállapodott mindenkivel”.

Ha nagyon kemény konfliktust látott, akkor a két oldal erős embereit külön is leültette magához. „Ilyenkor általában ő volt a mérleg nyelve, és hihetetlen ügyesen összehozta a kompromisszumokat.” Ha így sem született megoldás, levette a kérdést a napirendről.

De figyelt az egyszerű képviselőkre is. „Volt olyan, hogy testületi ülés után odament valakihez azzal, hogy »látom a szemeden, hogy valami baj van, gyere be holnap, és beszéljük meg«. Érzékeny volt az ilyenekre.” A költségvetési szavazás előtt – ami minden évben a legfontosabb ügy volt – egyenként elbeszélgetett az összes képviselővel négyszemközt. „Megtette ezt akkor is, ha tudta, hogy simán át fog menni a költségvetés, de kíváncsi volt, hátha valaki kiszúrt valamit.”

Az önkormányzat minden évben kihelyezett értekezletet, amolyan ivós céges bulit tartott a kerület balatoni üdülőjében. A frakcióvezetőkön és az alpolgármestereken kívül meghívták az önkormányzati hivatal vezetőit, és mindig volt néhány egyéb fontos vendég is. Ezek az összetartások erős szocializációs élmények voltak. „Együtt iszunk, együtt lopunk” – mondta egy testületi tag a sóstói bulik jelentőségéről.

Manus manum lavat

Tarlós István rajong a római történelemért, az egyetlen idegen nyelv, amit valamennyire ismer, az a latin. Egyik szocialista alpolgármesterét, Szabó Magdát állítólag egyszer megajándékozta egy római császárok családfáját bemutató összeállítással, amit saját kezűleg készített.

A már említett T-modell a leírások alapján emlékeztet a római patrónus-kliens rendszerre. Tarlós István többek elmondása szerint mindig nagyon figyelt arra, hogy ki mit kapott, és mit adott cserébe. Ez nem elsősorban korrupciót jelentett, ennél sokkal finomabb és ízlésesebb módszer volt. Inkább az érdekek támogatása.

Például még a 90-es években az MDF akart egy keresztény óvodát Békásmegyeren. Megkapták, de az SZDSZ cserébe elérhette, hogy az önkormányzat adjon épületet egy Waldorf-iskolának. Mivel az iskola nagyobb volt, mint az óvoda, ezért Tarlós megjegyezte, hogy az SZDSZ még tartozik, és ezt később be is hajtotta egy másik ügyben. Az érdekegyeztetés és az alkuk hosszú folyama természetes része a politikának, de ez a típusú egyensúlyozás egyrészt nem általános az inkább ellenségeskedésen alapuló magyar közéletben, másrészt Tarlós a beszámolók szerint erre építette az egész kerület politikai rendszerét.

Nem csupán a pártok kívánságait figyelte. Fürkészte a személyes ambíciókat is, kereste, kinek mi a vágya. Amikor ezt teljesítette, később jelezte, hogy az illető tartozik, segítenie kell, ha eljön az ideje. Arra is mindig figyelt, hogy ennek a szívességeken alapuló rendszernek az élén ő álljon, mindig több lekötelezettje legyen, mint ahány embernek ő tartozik.

Egyetlen olyan történetet sem hallottunk, hogy konkrétan bárkit megzsarolt volna, de remekül tudta éreztetni, mikor várja el valakitől, hogy érdekei vagy akarata ellenére álljon ki egy ügy mellett, mert korábban meg neki teljesült a kívánsága. Hosszú polgármesterkedése alatt mindenkiről mindent tudott, mindent számon is tartott.

Kevesen ismerték el forrásaink közül, hogy a magyarországi politikába be van kódolva a korrupció. Hogy a pártok eleve számítanak az önkormányzati megrendelések után a visszacsorgatásra, és hogy a vállalkozók úgy pályáznak, hogy ezt belekalkulálják a költségvetésbe. Néhányan azonban az óbudaiak közül is elismerték, hogy ez szinte magától értetődően működött náluk is.

„Persze, hogy figyelt arra, hogy minden párt megkapja a jattot, de legalább nem volt ragadozó típus, az ésszerűtlenül durva ötleteket és a túlzott egyéni ambíciókat mindig visszanyeste” – mondta valaki. „Vannak ügyek, főleg a 90-es évek elejéből, amitől szerintem nem tudott jól aludni. De a rendszer így működik az egész országban” – vélekedett egy másik forrásunk. „Amikor kilencvenkilenc évre valaki ingyen használatba kap egy ingatlant, és aztán felújít rajta valamit, és erre hivatkozva rászáll a tulajdoni jog, ott valami huncutság lehet. Voltak ilyen ügyek” – tette hozzá valaki. Konkrét, Tarlóshoz kötődő korrupciós ügyről azonban egyetlen forrásunk sem számolt be. Inkább azt említették, hogy itt-ott félrenézett, és aztán az ezzel kapcsolatos tudását valahogy kihasználta.

„Nagyon óvatos volt, egyedül sohasem írt alá semmit” – mondta egy volt képviselő. Másvalaki szerint „nem ő tett nagy pénzeket zsebre”. Azt azonban nem sikerült megtudnunk, hogy akkor ki, milyen ügyben és hogyan tett pénzt zsebre a kerületben. Ilyenkor hunyorgás, elbizonytalanodás volt a válasz.

Hálót szőtt

„Szívességek és lekötelezettségek bonyolult rendszerét alakította ki, mindenki aktív részese volt az egésznek, egyszerre fogták és segítették egymást a kerület befolyásosai” – jellemezte a kialakult struktúrát egy képviselő. „Ez nem feltétlenül a pénzről szólt, sokkal inkább olyan szívességekről, mint például hogy elnéz egy kicsit nagyobb házat az építési hatóság, vagy megrendeléshez jut egy baráti cég, esetleg a haver bajban lévő haverja munkát kap a hivatalnál” – magyarázta egy óbudai politikus a kölcsönös függéseken alapuló háló természetét.

„Érezte a mértéket. Tudta, hogy mennyi kell az őt nyíltan támogató jobboldalnak, és mennyi a többséget bíró balnak. Sokszor persze a kedve ellenére kellett boltolnia, de ha muszáj volt, akkor megcsinálta – mondta egy egykori MDF-es. – Oszd meg és uralkodj. Lényegében ez volt az elve.”

Az arányérzékét dicsérte az a volt szocialista politikus is, aki először túl érdesnek érezte Tarlós stílusát, de aztán rájött, hogy mindenkivel úgy beszél, ahogy az a leghatékonyabb.

Nagyon ritkán ment kenyértörésig egy-egy személyes konfliktusa. Az egyik leglátványosabb ilyen ügye 2003 végén volt, amikor eldőlt, hogy a III. és a XVI. kerületi rendőrkapitányok helyet cserélnek. Gergényi Péter akkori fővárosi rendőrkapitány a Népszabadságnak azt mondta, a kerületből eltávolított Simon Attila ezredes és Tarlós is elmondták neki, hogy megromlott személyes kapcsolatuk miatt nem megy tovább a közös munka. „Amikor felhívtam ez ügyben Tarlós urat, rendkívül korrekten beszélt Simon úr munkásságáról, de az ezredes úrhoz hasonlóan ő sem kívánta indokolni, hogy miért vagy mitől romlott meg munkakapcsolatuk” – mondta Gergényi 2003 novemberében.

A történetben az az érdekes, hogy elvben semmilyen befolyása sem lehet a polgármestereknek a rendőri kinevezésekre, áthelyezésekre. Ebben az esetben mégis figyelembe vették Tarlós igényét a Teve utcában. Fontos szempont lehetett, hogy a kerület évente százötvenmillió forinttal támogatta a helyi rendőrséget. Illetve egy forrásunk szerint „a rendőrkapitány az egyik legnagyobb tőkés ott, ahol a szívesség a fizetőeszköz, itt lehetne keresni a konfliktus kulcsát”.

Egy másik jellemző történet épp arról szól, hogy Tarlós igyekezett méltányosan viselkedni mindenkivel, még politikai ellenfeleivel is. Kiss Imre szinte annyi ideig volt tanácselnök Óbudán, mint Tarlós polgármester. Tarlós erősen antikommunista érzelmű, de sokaknak feltűnt, hogy milyen tisztelettel viseltetett közvetlen elődje iránt. Kiss a rendszerváltás után még három ciklusban képviselő maradt, egyedül képviselte a Munkáspártot (illetve 1990-ben még az MSZMP-t) a testületben.

„Autóval hozták le ünnepségekkor, meghallgatta a tanácsait, és a sóstói értekezletekre is meghívta, pedig alig volt súlya a testületben. Nagyon más volt a világnézetük, de Tarlós megadta neki a tiszteletet” – mondta egy volt képviselő. Tarlós puritánságára jellemző példaként mesélték, hogy tizenhat évig egyetlen bútort sem cserélt le a Kisstől megörökölt, a 70-es éveket idéző irodájában.

Az óbudai pártok

1990-ben (amikor még nem közvetlenül választottak polgármestereket) az SZDSZ javaslatára és a Fidesz támogatásával lett polgármester. Nem volt aktív az SZDSZ-ben, „négy év alatt talán ha háromszor láttam a Tímár utcában – mondta a III. kerületi SZDSZ-iroda helyére utalva egy akkoriban meghatározó szabad demokrata. – Előre megmondta, hogy ha az SZDSZ koalíciót köt az MSZP-vel, akkor ő kilép a pártból. Ezt azonnal meg is tette, elvi alapon döntött.”

Az óbudai pártstruktúra érdekesen alakult, mert miközben Tarlós 1994-ben kilépett az SZDSZ-ből, addig a helyi fideszesek nagy része Fodor Gáborékat követve átlépett az SZDSZ-be. (Óbuda egyik meghatározó és átlépő ősfideszese volt Baráth Gergely, a volt MSZP-s politikus Baráth Etele fia).

Tarlós 1994-től függetlenként indult, és bár ettől kezdve az MDF és a Fidesz is mindig támogatta, erős pártszervezetekre nem számíthatott. 1998-ig tartott, mire a kerületi Fideszt sikerült újjászervezni, az első ciklushoz képest szinte teljesen új tagsággal. Ám a szervezet nem volt soha erős, és Tarlós sem kötődött hozzájuk különösképpen. Főpolgármesteri felkérését sem a kerületi Fidesz kezdeményezte, egy képviselőjük azt állította, fogalma sincs honnan jutott Orbán Viktor eszébe, hogy 2006-ban Tarlóst kellene indítania. 1994-től az MSZP–SZDSZ által képviselt baloldalnak volt folyamatosan többsége a kerületben Tarlós polgármesterkedése alatt.

„Egy idő után nem az volt a kérdés, hogy a pártok hogyan jönnek ki Tarlóssal, hanem az, hogy Tarlós kiknek szerez befolyást a pártokban” – mondta egy évekig a kerületben politizáló képviselő. MDF-es és MSZP-s forrásoktól is hallottunk történeteket arról, hogy Tarlós István a helyi pártszervezetek vezetőinél képes volt kilobbizni, ki legyen alpolgármester vagy akár frakcióvezető.

Elvárta, hogy a frakciók fontos döntések előtt meghívják a saját üléseikre, ezeken rendszeresen fel is szólalt, és érdemben befolyásolta a vitát, mintha maga is a frakcióhoz tartozna. Volt forrásunk, akinek az volt az érzése, hogy Tarlós az összes kerületi pártszervezetet a kezében tartotta.

Általános vélemény volt, hogy egykori SZDSZ-es kollégái közül többekkel is nagyon jó maradt a viszonya, és a legfontosabb nagy pénzmozgásokkal járó ügyeket, a költségvetés alapjainak összeállítását rájuk bízta. Az SZDSZ-es Csire János alpolgármesterhez tartozott például a csatornázás, a kerület legfontosabb beruházása Tarlós idején. Óbudán erősen összekapcsolódott Tarlós a neve az SZDSZ-szel, még a 2000-es években is kapott olyan ajánlószelvényt, amire a tájékozatlan választók ráírták az SZDSZ-t is mint jelölő szervezetet.

Budapestért

Tarlós és a főpolgármesteri poszt összekapcsolása már 2001 májusában felmerült. Akkor jelentette be az MDF, hogy őt jelölnék másfél évvel később. Tarlós a sajtóban üzent a Fidesznek: vállalja, ha a nagyobbik jobboldali párt is őt támogatja. A jelölés kérdése pont egy évig húzódott. 2002 tavaszán Tarlós elindult a parlamenti választáson, Fidesz–MDF-es közös jelöltként Óbudán, de a szocialista Orosz Sándor a második fordulóban jó tizenhét százalékot vert rá. Ezután alig egy hónappal a Fidesz bejelentette, Schmitt Pált indítja, Tarlós pedig azt, hogy marad Óbudán.

Tarlósnak egy 2001 októberi nyilatkozata már jelezte, hogy a parlamenti megméretés főpróbája lehet a főpolgármesteri jelöltségnek. Akkor ezt mondta a Népszabadságnak: „Foggal-körömmel azonban nem harcolok ezért a tisztségért. Főpolgármester-helyettes pedig nem leszek. Az sincs kizárva, hogy a polgármesterségért is újra indulok, ezek a dolgok viszont csak a parlamenti választások után dőlnek el.”

2006-ban mégis elindította a Fidesz Tarlóst Budapestért, az MDF pedig ellenjelöltet állított. Úgy tudjuk, a Fidesz részéről a felkérés már 2004-ben megérkezett, de Tarlós egészen 2005 végéig nem döntött. „Legalább egy évet őrlődött” – mondta egy közeli munkatársa. A dilemma egyik fele arról szólt, hogy Óbudán nagyon erős volt, hiába nem nyert a parlamenti választáson, a polgármesteri széket mindig magabiztos többséggel szerezte meg. 1998-ban például 76 százalékot kapott (abban az évben az akkoriban még szocialista Csintalan Sándor volt az egyetlen kihívója). Vagyis a biztosat kellett feladnia a bizonytalanért. A másik probléma az volt, hogy Tarlós magányos küzdő, nem akart behódolni, vagyis egy pártszervezethez kötődni.

Az Orbán–Tarlós-tengely

Utóbbi dilemmát Orbán Viktorral oldották meg. Tarlós ismerőseinek az a benyomásuk, hogy a két politikus egymásra van utalva. Orbán mindig is ellenezte, hogy a hatalmas autonómiát, sok pénz feletti irányítást és rengeteg szereplést jelentő főpolgármesterséget egy erős belsős, vagyis a pártban gyökeret vert politikus szerezze meg. A Fidesznek 1990 óta nem volt olyan főpolgármester-jelöltje, aki tagja lett volna a pártnak. Vagyis a függetlenségére kényes Tarlós azért fontos Orbánnak, hogy ne erősödjön meg senki sem a Fideszben. Tarlós jelölésétől egyáltalán nem voltak boldogok már négy éve sem a főváros erős fideszesei, például Pokorni Zoltán XII. kerületi vagy Rogán Antal V. kerületi polgármester.

Jellemző, hogy Tarlós a mostani kampány előtt a legtöbb szereplési lehetőséget a szociális népszavazás idején kapta, ő volt a 2008-as kampány úgynevezett politikai kampányfőnöke. A népszavazás kifejezetten Orbán ügye volt a Fideszt jól ismerők szerint, a párt több erős emberének nem tetszett az ötlet. Ez is lehetett az oka, hogy a kampányt Orbán egy hozzá lojális külsősre bízta.

Tarlós többször is jelezte környezetének: neki csak Orbán Viktor lesz a főnöke, sőt a hivatalos kampányában egyenesen azt kommunikálta, hogy teljesen szabad kezet kapott tőle is. (Érdekes, hogy a korábbi Fidesz-jelölt Schmitt Pál hasonló szellemben azt állította néhány éve, hogy felette csak az Isten és Orbán Viktor állhat). Az autonómiájára kényes óbudai politikus forrásaink többsége szerint nem vállalta volna Budapest irányítását, ha nem hitte volna, hogy tényleg szabad kezet kap.

A T-modell nagyban

Ennek szellemében válogatta ki csapatát is. Legerősebb helyettese György István lesz, akit 1994-ben még SZDSZ–Fidesz–MDF–KDNP-támogatással választottak kőbányai polgármesterré, de erősen balos többségű testületet vezetett. György új ember a Fővárosi Közgyűlésben, csak négy éve dolgozik ott, amióta Tarlós a frakcióvezető. Nagy munkabírású, Tarlóshoz teljesen lojális embernek tartják, éppen az a típus, amilyet Tarlós mindig is szeretett maga körül látni.

Az óbudai modell továbbvitelére utal, hogy az új főpolgármester többször nyilatkozta a kampányban, együtt akar működni az ellenzékkel, akár fontos posztokat is átadna nekik. Felkérte tanácsadónak Atkári János egykori SZDSZ-es főpolgármester-helyettest, akit egyébként nagyon régóta ismer, és kapcsolatukat tovább erősíti, hogy mindketten óbudaiak. Atkári nemrég a Hvg.hu-nak azt mondta, hogy bár hivatalos felkérést még nem kapott, készen áll a munkára, és az elmúlt négy évben másfél tucat alkalommal konzultált Tarlóssal.

Információink szerint Tarlósban felmerült, hogy tanácsadónak hívja Pető Györgyöt, akit négy éve az MSZP indított az óbudai polgármesterségért, és korábban Tarlós egyik helyettese volt, de volt Molnár Gyula XI. kerületi szocialista polgármester kabinetfőnöke is. Jól látszik tehát, hogy Tarlós nem az erős budapesti fideszesekkel akarja körülvenni magát.

Melegek

Tarlóst a 2001-es Sziget Fesztivál Szivárvány Sátra tette híressé. Akkor írta a fesztivál szervezőinek többek között ezt: „Sajnos nem tilthatom meg, hogy homoszexuálisok látogassák a Sziget rendezvényét, mert az valóban diszkrimináció lenne.” A levélben amúgy azzal fenyeget, hogy vége lesz a Szigetnek, ha lesz melegekhez kötődő sátor. Végül mégis lett, és azóta is van, Tarlós morgásának semmilyen foganatja sem lett. De a Tarlós–Sziget-vita hónapokig húzódó ügy volt, tüntetéssel, perekkel, publicisztikák tömegével. Tarlóst akkorra már felkérte az MDF főpolgármester-jelöltnek.

A legtöbb forrásunk szerint a melegeket támadó cirkusz nem PR-fogás volt, hanem „egy következetesen konzervatív”, „a lakótelepi gyerekekért aggódó ember természetes reakciója”. Ilyen véleményt balról és jobbról is hallottunk. Ugyanakkor volt valaki, aki részletesen leírta, hogy tudomása szerint honnan jött az ötlet.

Azon a nyáron Tarlós éppen szomszédjával, Aba Botonddal, a BKV akkori vezérigazgatójával egyeztetett a kertjében egy békásmegyeri buszjárat beindításáról. (Tarlós eredetileg csillaghegyi, majd egy Aba melletti sorházi lakásba költözött, azóta pedig a volt szovjet laktanya helyén épült Óbuda Lakókertben él.)

A megbeszélésen ott volt többek között Nyíri Csaba is, aki hosszú ideig Tarlós kabinetfőnöke volt, jelenleg Leányfalu polgármestere. Miután a buszjárat ügyét rövidre zárták, Nyíri megjegyezte, hogy buzibeszervezés vagy valami ilyesmi lesz a Szigeten. Akkor jött az ötlet, hogy Tarlós álljon ki ez ellen. Forrásunk szerint Tarlós tudatosan végiggondolta, hogy ennek nagy visszhangja lesz.

Konzervatív kultúrkampf

Tarlós egyébként is hajlamos kulturális ügyekben a liberálisok idegeire menni. Leszedte a TV2 Buzera című műsorának óriásplakátjait, tiltakozott a kerületi Nitsch-kiállítás ellen, legutoljára az Ötvenhatosok terén lévő 2006-os emlékmű eltávolítását szorgalmazta, illetve azt vetette fel, hogy a fővárosi színházak a sok modern darab helyett játszanak inkább klasszikus felfogású Ember tragédiáját.

Forrásaink szerint szívesen villog ilyesmivel, valamennyire komolyan is gondolja, de nem megszállottja ezeknek a kérdéseknek. A kultúrából leginkább csak a római világ, Rejtő Jenő és a Rolling Stones érdekli. A szigetesekkel is kibékült, ő volt az anyakönyvvezető Gerendai Károly Sziget-főnök esküvőjén, az idei kampányban is sétált vele egyet a rendezvény helyszínén.

Konzervatív vonalához tartozik, hogy az egyházak támogatása polgármesterségekor szívügye volt. Gyakorló katolikus, de az egyházak támogatásánál épp úgy figyelt, hogy mindenki egyformán kapjon, mint a pártok esetében. A kerület költségvetésének legalább öt százalékát fordította egyházakra, és személyesen is jó kapcsolatot ápolt az óbudai papokkal és lelkészekkel, illetve a régi egyházi ingatlanjaikra igényt tartó rabbikkal is.

Csak adósság ne legyen

Tarlós városvezetési felfogását egy egykori riválisa így jellemezte: „Aki nem csinál semmit, az nem is tud hibázni.” Mások ezt sokkal árnyaltabban közelítették meg. A többségi vélemény az volt róla, hogy remek fenntartó, de elsősorban a működés megszervezésére koncentrál, kreatív nagy álmokat, hosszú távú koncepciókat nem lehet várni tőle. 2003-ig nem is volt Óbudának hivatalosan megírt fejlesztési koncepciója. Van, aki túlzott óvatosságával, mások rövidlátásával magyarázták ezt.

Egy Óbuda gazdasági ügyeit korábban jól ismerő politikus szerint Tarlós abból indult ki, hogy nem szabad hitelt felvenni, az adósság csapda, költekezni csak extra forrásból szabad (ez volt egyébként Atkári hitvallása is). Irányítása alatt Óbuda csak két területen költött sokat: utak aszfaltozására és csatornázásra. A kettő közül az utóbbi volt nagyobb falat, jellemző módon komolyabb képviselő-testületi torzsalkodások csak ezzel kapcsolatban törtek ki Óbudán.

Konszolidátor lehet

Az új főpolgármestert ismerők többsége szerint Tarlós alkalmas lehet arra, hogy konszolidálja Budapest zilált ügyeit. Azt várják tőle, hogy a közgyűlési képviselőkkel és a kerületi polgármesterekkel is jobban ki fog jönni, mint Demszky Gábor. (Ezekben nagy segítséget jelenthet, hogy a közgyűlés eleve sokkal kisebb létszámmal működik majd, mint eddig, illetve ha ígéretéhez híven a parlamenti többség tényleg módosítja a kerületi és fővárosi hatásköröket ésszerűtlenül szétosztó törvényt.)

Két dolog veszélyeztetheti Tarlós sikerét. Egyrészt az, ha a Fidesz erős emberei megpróbálják kézben tartani. Nincs hozzászokva, hogy utasítgassák, és nagyon rosszul tűri, ha kétségbe vonják abszolút tekintélyét. A másik gondja a látványos, nagy fejlesztésekkel, a hosszú távú tervekkel lehet, mert az ilyenek sohasem érdekelték. „Egy ilyen átmeneti időben Tarlós még jól is jöhet a városnak, mert most úgy sincs pénz semmire, a napi túlélést kell biztosítani, és a város cégeit konszolidálni. De hosszú távon nem ilyen ember kell ide, mert ő biztosan nem fogja kitalálni, hogyan legyen világváros Budapest” – lamentált egy politikailag ellentétes oldalon álló fővárosi politikus.