Valódi ellenfelének azonban inkább Demszky Gábort tekinti.
A főpolgármester tiszta vizet öntött a pohárba.
A fővárosi lakógyűlésről is elmondta a véleményét Budapest korábbi első embere.
Az egykori főpolgármester szerint nagy nyomás hárul Karácsonyra egy szakpolitikai kérdés miatt.
Páros interjúban beszélt a fővárosról a volt főpolgármester és a Miniszterelnökség államtitkára.
2022. november 15., 08:23
Lemondott a volt főpolgármester.
2022. november 11., 12:55
Karácsony Gergely úgy próbál lavírozni, mint az ember, aki ott sem volt – vélekedik utódjáról a volt főpolgármester.
Budapest korábbi főpolgármestere szerint több buktatója is van a megvalósításnak.
Minden fejlesztést, amivel most dicsekszenek, ők kezdtek el – mondta.
2022. augusztus 19., 06:08
Neki köszönhető Budapest és Székelyudvarhely testvérvárosi kapcsolata.
Karácsony Gergelyt puhának nevezték Tarlós Istvánnal együtt.
Csalódott az önállósága romjain nyűglődő EU-ban.
A volt főpolgármester Karácsony Gergelynek és Fekete-Győr Andrásnak is beszólt.
A volt városvezető emlékeztetett, zuglói polgármesterként még utódja írta alá a korrupciógyanús parkolási szerződést.
A volt főpolgármester emlékeztetett rá: Karácsony Gergely írta alá a korrupciógyanús zuglói parkolási szerződéseket.
Tarlós István: „Elég rendhagyó”, hogy diploma nélkül felügyeli a BKK-t Hajnal Miklós.
A korábbi főpolgármester 2019 novembere óta miniszterelnöki megbízottként dolgozik.
A volt főpolgármester szerint Márki-Zay Péter a tüzet a vízzel házasítaná.
Karácsony Gergely és Tarlós István sem jelent meg a fővárosi vizsgálóbizottság hétfői ülésén.
2021. december 29., 09:04
A korábbi főpolgármester egy másik ügyben is „pancser alakítást” emleget.
Elődje szerint a főpolgármester megint felvette a menekülő róka pozíciót.
2021.11.27. 16:56 Módosítva: 2021-11-28 13:36:35
A volt főpolgármester botrányokról, vizsgálatokról, együttműködésekről. Nagyinterjú.
2021. november 23., 21:40
Kiss Ambrus bízik benne, hogy a kormány csütörtökig utal.
2021. november 11., 20:56
Elképzelhetetlennek tartja, hogy a főpolgármester a saját kabinetülésén nincs ott.
A volt főpolgármester szerint irreális, hogy eladják a Városházát.
A felesége viszont örült, hogy visszakapta a férjét.
2021. szeptember 20., 22:04
A volt főpolgármester szerint a kormányfő államférfiként viselkedik, de kormánya defenzívában van.
2021.09.10. 12:04 Módosítva: 2021-09-11 14:23:26
CAF-villamos már mindenhol van, csak ott nincs, ahol nagyon kéne.
2021. szeptember 3., 17:40
Előfordulhat, hogy a főpolgármester kellemetlenül felsül, véli a volt városvezető.
2021. augusztus 24., 09:43
A korábbi főpolgármester szerint az ő mandátuma alatt szereztek vissza meghatározó közüzemeket.
2021. augusztus 21., 13:58
A volt főpolgármester szerint indokolatlanul lassan haladnak a beígért budapesti fejlesztések.
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes márciusban tett feljelentést a számviteli és más pénzügyi tárgyú törvények megsértésének gyanúja miatt.
Kellemes tavaszi idő lesz, az esernyő legyen kéznél.
A cég hamis információk helyesbítését kéri.
Szerinte nincs még zsebben a választás.
A korábbi főpolgármester szerint vannak bőven furcsaságok a jelenlegi városvezetésben.
Koronavírusban halt meg a korábbi főtitkár.
Az előző főpolgármester Gy. Németh Erzsébet feljelentésére reagált.
2021.01.30. 22:00 Módosítva: 2021-02-08 12:18:29
Már csak két hadra fogható fpgaskerekű szerelvény közlekedik, így a hétvégi menetrend nem tartható.
A volt főpolgármester szerint az alacsonyabbnak mondott felújítási díj valójában magasabb, mert csak a híd rekonstrukciójára terjed ki.
Már 1986 óta lehetett tudni, hogy megrágta az idő vasfoga. Mi történt azóta?
2020. december 18., 20:07
2020. november 30., 21:07
Amennyiben a vizsgálóbizottság vagy a BKV felügyelőbizottsága nem tesz feljelentést, akkor Hadházy Ákos megteszi.
2020. november 28., 16:19
Hadházy Ákos arról írt, hogy az Orbán-kormány és a Tarlós-féle városvezetés „arcátlanul csalt” a 3-as metró közbeszerzési eljárása ügyében.
2020.11.12. 15:19 Módosítva: 2020-11-12 22:43:51
Különösebben értelmes ellenzéki javaslatokat nem nagyon látok az Országgyűlésben – mondta a volt főpolgármester az Indexnek. Interjú.
2020. november 10., 08:19
Az exfőpolgármester állítja, nem igaz, hogy egy rossz helyzetben lévő Budapestet örökölt a jelenlegi városvezetés.
A budapesti, kerületi parkolási rendszerek visszásságait is fel akarja deríteni a fővárosi vizsgálóbizottság, az utóbbi 25 év viszonylatában.
A volt főpolgármester egy rádióinterjúban beszélt a Lánchíd felújítása mellett arról is, hogy medertisztítással kéne javítani a Duna árvízvédelmét.
A jobbikos Gyöngyösi Márton reméli, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter magyarázatot kér a kínai nagykövettől.
A korábbi városvezető egy interjúban kitért arra is, hogyan látja jelenlegi feladatait, illetve az egy éve elvesztett kampányt.
Egy év után a budapestiek 26 százaléka elégedettebb a főpolgármesterrel, 46 százalékuk viszont inkább az elődjével.
Az ellenzéki összefogás az indulatokra épít, a hataloméhség tartja egyben, és távolról sem természetes - vélekedik a volt főpolgármester.
Az ellenzéki párt szerint Tarlós a hatalmat szolgálta a budapesti polgárok helyett.
2020. szeptember 21., 09:09
A helyettes államtitkár szerint a főváros vezetése így akarja megnyerni a budapestieket, miközben a kormány százmilliárdos fejlesztéseket támogat.
A XXI. önkormányzat szerint Tarlós főpolgármestersége alatt élte Budapest a legsikeresebb korszakát, és mindig szívén viselte a csepeliek sorsát.
Szerinte Karácsony csak panaszkodik, hókuszpókusz folyik, az egész egy mese.
Tarlós öngólnak tartja a Karácsonyék által kezdeményezett vizsgálóbizottságot.
A 16 perces interjúban volt 6 perc, amíg a műsorvezető közbe sem kérdezett a volt főpolgármestertől. De amikor igen, abban sem volt köszönet.
Terítékre kerül a 3-as metró, 4-es metró, Biodóm, e-jegyrendszer és a Bálna eladása is.
A volt főpolgármester nem tartja utódját rossz embernek, sőt, emberileg jobb lelkű szerinte, mint Demszky volt. A XIII. kerület polgármestere viszont szerinte rátermettebb nála.