Péter Alvarez

Az MCC főigazgatója nem tágít, lesznek még konzervatív konferenciák Brüsszelben Az MCC főigazgatója nem tágít, lesznek még konzervatív konferenciák Brüsszelben

Szalai Zoltán visszautasítja a szélsőjobboldaliság vádját.

tegnap, 19:11

Megvan a kormánypártok újbudai polgármesterjelöltje Megvan a kormánypártok újbudai polgármesterjelöltje

Király Nóra száll ringbe a XI.kerületben.

tegnap, 17:33

Csalással vádolt világbajnok lesz Botka László szegedi polgármester ellenfele Csalással vádolt világbajnok lesz Botka László szegedi polgármester ellenfele

Joób Márton is indul a polgármesteri címért.

tegnap, 16:13

„Válaszul Finnország és Svédország NATO-csatlakozására Oroszország további fegyvereket telepít az újonnan létrehozott moszkvai és szentpétervári katonai körzetekbe” – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Már meghoztuk a szervezeti döntéseket, létrehoztuk a Moszkvai Katonai Körzetet és a Szentpétervári Katonai Körzetet, ahová további fegyvereket telepítenünk, amelyek választ adnak a Finnország és Svédország jelentette kihívásokra

– tette hozzá. 

Lavrovot meglepte, ahogyan Finnország és Svédország feladta a semlegességét. Szerinte a két ország NATO-csatlakozásával kárba vész az évtizedes jószomszédi viszony – írja a ria.ru.

Volodimir Zelenszkij elnök szerint az ukrán hadseregben (mindenkit beleszámolva) 880 ezer ember szolgál, ami több, mint a Vlagyimir Putyin orosz elnök által bejelentett 617 ezer fős orosz kontingens. 

Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajnának nagy hadserege van, de mindazok, akik az országban élnek, a munkahelyükön védik Európát és a világot – írja az Ukrajinszka Pravda. Zelenszkij szerint a külföldre költözött ukránoknak Ukrajnában kellene adózniuk, az országot illegálisan elhagyó férfiaknak pedig vissza kellene térniük.

Azt szeretnénk, ha az illegálisan távozott, hadköteles korú emberek Ukrajnában lennének. És nem az a kérdés, még egyszer megerősítem, hogy mindannyiuknak a fronton kellene lenniük, a legfontosabb kérdés az igazságosság. Ezeknek az embereknek adót kellene fizetniük

– mondta Zelenszkij, aki szerint vannak, akik elhagyták Ukrajnát, és soha nem térnek vissza a háború sújtotta országba.

Az ukrán elnök szerint Oroszországot nem érdekli, hogy hány millió katonájuk esik el a fronton. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: Avdijivka városánál hegyekben állnak az orosz hullák.

Aljakszandr Lukasenka belorusz elnök oroszországi látogatásakor azt mondta, hogy összeomlás következik, ha a háború nem ér véget 2024-ben – írja az Ukrajniszka Pravda.

Lukasenka szerint van rá esély, hogy a konfliktus megoldódjon, és azon fog dolgozni, hogy Ukrajna megértse, ez az egyetlen esélye, és ha nem él vele, össze fog omlani.

Lukasenka úgy véli, hogy az összeomlás előjeleit már Volodomir Zelenszkij is érzékeli.