Ambrus Balázs

Szécsényi Dániel cinikusnak tartja a Párbeszéd módosítóját, ezért arra nem is vesztegetett szót. A Sarlós Boldogasszony Plébániatemplom díszkivilágítása egyébként nem kerülne a fővárosnak pénzbe, azt a plébánia fizetné.

Barabás Richárd a vitában azt mondja, az egyházak intézmények és mint olyanok kritizálhatók, különösen, ha összefonódnak az állammal. Szerinte a kormány védi az egyházi bűnelkövetőket. A Párbeszéd politikusa szavai szerint:

Egy körmenettől még egy gyermek sem lett katolikus

– vont párhuzamot a Pride-al kapcsolatos kommunikációval.

Méltatlan provokáció Barabás módosító javaslata, mely a templom szivárványszínű kivilágítását kezdeményezi Vitézy Dávid szerint. Ezt a vitát a Párbeszédnek a kormánnyal kell rendeznie, ezért azt kérte a főpolgármestertől, hogy vonassa vissza a módosítót.

Ne gyalázzák meg a közgyűlést ezzel az arcpirító javaslattal!

– kérte Vitézy Dávid Karácsony Gergelytől.

A római-parti gát vitájában a főpolgármester szót adott Olti Gergelynek, mint a hullámtérben élők szószólójának. Ő beszédében azt mondta, a lakossági egyeztetést elcsalták, az arról szóló jegyzőkönyveket meghamisították. Több parti büfé is csatornázatlanul működik, árvíz esetén az emésztőket kimossa a víz a partra, az emberek ezért fertőző iszapban tapicskolnak – hívta fel a figyelmet. Meglátása szerint a főváros magántőke bevonása nélkül képtelen fenntartani egy ekkora közterületet a közfunkcióival.

Arra kérte a képviselőket, hogy hallgassák meg a lakosságot, aminek egy népszavazás adhatna formát.

Az építést jelenlegi formájában támogató Civilek a Rómaiért nevében felszólaló Tálosné Vass Katalin szerint pontot kellene tenni az ügy végére. Mint fogalmazott, az ötéves előkészítési munkában a hullámtériek is részt vettek. Aki hullámtérbe épít, az nem számíthat arra, hogy megvédik a vagyonát – idézte a miniszterelnök szavait.

Hazudsz, hazudsz

– kiabált közbe többször is Egri Gábor, a partéli gát megépítésében érdekelt nagyvállalkozó. 

Nem a nyomvonal a kérdés, hanem az, hogy ha ma nem szavazzák meg, az valódi forrásvesztést okoz, az áttervezés és a kérdés újranyitása olyan kockázatokat rejt, ami az árvíz fenyegetettség ismeretében nem vállalható – húzta alá Tálosné.

Mint ismert, tavaly december 18-án fogadták el a Nánási út – Királyok útja nyomvonalat, akkor a Duna-parti Építési Szabályzat (DÉSZ) módosítása ellen Tálosné szerint senki sem szólalt fel.

Az ülésteremben demonstrálók kikérték maguknak, hogy az óbudai alpolgármester, Béres András fővárosi képviselői hozzászólásában ingatlanspekulánsoknak nevezte őket.

Ha nem sikerül most az Energiaügyi Minisztériumhoz a támogatási igényt benyújtani, akkor 28 milliárdos uniós támogatást bukhat a főváros. A problémáról itt írtunk részletesebben.

„Találkozunk Hágában, a bíróságon” – kiabálta be búcsúzóul Egri Gábor.

Frissítés: az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Czepek Gábor Facebook videóban üzent az ügyben a főpolgármesternek.

A Podmaniczky Mozgalom javaslatára a reptéri expressz 100E buszjárat tarifája a Budapest-bérletesek (kivéve félhavi) számára olcsóbb, míg a turisták számára drágább lesz. A bérlettulajdonosok a 100E-re megváltandó jegyet a mindenkori BKK-menetjegy árának kétszereséért kapnák (azaz a tervezett jegyáremelés elfogadása esetén 1000 forintért). A tarifaváltás-egyenleg semleges lesz, miközben a busz hosszabb útvonalon, egészen a Nyugati térig közlekedne. A hálózatbővítéshez (férőhelykilométer-növeléshez) szükséges forráshoz tesz hozzá a BKK-menetjegyek áremelése 450-ről 500 forintra. Ez éves szinten 800 millió forint pluszbevételt hozhat.

A turisták (bérlettel nem rendelkezők) a reptéri buszjegyet az eddigi 2200 forintos ár helyett 2500 forintért válthatnák meg. A díjtételek október 1-étől változnának.

Karácsony Gergely főpolgármester szerint miért ne lehetne annyi a jegyár, mint Debrecenben? Az inflációt követő jegyár emelésének megszavazása kapcsán arra biztatta a Tisza képviselőit, hogy ne féljenek.