Négy helyen visszalép az MSZP az LMP javára

2010.04.13. 14:05 Módosítva: 2010.04.13. 16:20
Egyoldalú gesztust gyakorol az MSZP az LMP felé: négy budapesti körzetben visszalépnek az új parlamenti párt jelöltjei javára. Ez ahhoz kevés, hogy megakadályozzák a Fidesz kétharmados többségét, nyilván viszonzást remélnek. Az LMP viszont egyáltalán nem akar szövetséget kötni az MSZP-vel, akik szerintük egyedüli felelősei a Fidesz kétharmados győzelmének. A szövetségnek az LMP szempontjából amúgy se lenne sok hozadéka.

Az MSZP elnökségének döntése alapján Avarkeszi Dezső, Hatvani Csaba, Bárándy Gergely és Szabó Zoltán visszalép, nem indulnak a második fordulóban. Szavazóikat az LMP jelöltjeinek támogatására kérték. Lendvai Ildikó pártelnök indoklása szerint a lépést nem az MSZP vagy az LMP, hanem "a demokrácia érdekében, Orbán Viktor túlhatalma ellen" tették. "Nincs dolgunk az LMP-vel, nem lesz titkos tárgyalás, nem várunk viszonzást" - mondta.

Hatvany Csaba, Bárándy Gergely, Lendvai Ildikó, Avarkeszi Dezső és Szabó Zoltán
Hatvany Csaba, Bárándy Gergely, Lendvai Ildikó, Avarkeszi Dezső és Szabó Zoltán

Az MSZP négy olyan körzetben lépett vissza, ahol az LMP átlag felett teljesített. Értesüléseink szerint ezen a négy helyen is csak óriási vitát követően született meg a gesztus értékű döntés. Avarkeszi Dezső, aki visszalépését követően nem lesz képviselő élete egyik legnehezebb döntésének nevezte a visszalépést. Ifj. Bárándy Gergely, aki az országos listáról biztos mandátumot szerez, a demokrácia védelmével indokolta lépését.

Hatvany Csaba abban bízik, hogy az LMP szavazói viszonzáskép a másik terézvárosi választókerületben az MSZP jelöltjét támogatják. Szabó Zoltán - aki nincs bejutó listás helyen - arról beszélt, hogy ha a Fidesznek meglesz a kétharmada, a funkcióját vesztett ellenzék csak díszletül szolgál majd a parlamentben.

Kérdésünkre, hogy hogy miért csak négy helyen lépnek vissza a kétharmad megakadályozásához szükséges 8 vagy kilenc helyett, Lendvai azt felelte, bíznak benne, hogy gesztusuknak elég erős lesz az üzenetértéke ahhoz, hogy mindenkit felrázzon, aki tart a Fidesz túlhatalmától.

Az LMP rendkívüli választmánya kedd este úgy döntött: a párt jelöltjei sehol nem nem lépnek vissza, és nem tárgyalnak az MSZP-vel. "Minket is nyugtalanít a lehetőség, hogy a Fidesz kétharmadot szerez, de ezért a felelősség azokat terheli, akiknek nyolc évi kormányzása a magyar társadalom elsöprő elutasítását hozta magával - áll a közleményükben. A bejelentett visszalépések egyébként alkalmatlanok a Fidesz kétharamados többségének megakadályozására, így alapvetően kommunikációs lépésnek tartjuk, melynek a célja a kialakult helyzet felelősségének az LMP-re hárítása."

Várnai László, az LMP zuglói jelöltje tudósítónknak elmondta: az MSZP-s Bárándy Gergely visszalépésével szoros verseny várható. Olyanokra is számít, akik egyébként Fidesz-szavazók, de nem akarnak kétharmados Fideszt. (Zuglóban az első fordulót a fideszes Papcsák Ferenc nyerte 46 százalékkal a 28 százalékos Bárándy Gergely és a 16 százalékos Várnai László előtt.)

Schiffer András, a párt listavezetője a az LMP esti rendkívüli választmányi ülése előtt elmondta: az LMP semmilyen párttal nem kíván semmilyen választási szövetséget kötni.

Jávor Benedek, az LMP szóvivője az Indexnek azt mondta, a visszalépés az MSZP részéről egyfelől kommunikációs, másfelől stratégiai lépés. „A visszalépéseknek a Fidesz kétharmados többségének megakadályozásában zéró jelentősége van, ugyanis ha ez lett volna a cél, legalább nyolc-tíz helyen vissza kellene lépniük. Inkább arról van szó, hogy az LMP-re akarják tolni a felelősséget, hogy lám, ők mindent megtettek, így miattunk lesz meg a Fidesz kétharmada. Ebből a fajta kommunikációból nem kérünk” – mondta a szóvivő, majd azt is hozzátette, hogy szerinte az MSZP úgy akarja a rá későbbiekben veszélyt jelentő LMP-t megfojtani, hogy egy „halálos öleléssel lerántja magához a mélybe.”

Az MTI úgy értesült, hogy a négy jelölt - Avarkeszi Dezső, Hatvani Csaba, Szabó Zoltán és Bárándy Gergely - visszaléptetését az MSZP országos vezetői kezdeményezték hétfő este a párt budapesti irányítóinál.

A keddi testületi üléseken a visszaléptetést már Lendvai Ildikó pártelnök vetette fel; hosszas vita bontakozott ki arról, hogy az egyoldalú gesztusnak van-e értelme. A kérdésről mind a két testület szavazott. Az MTI úgy tudja, hogy az egyikben 8:5, a másikban 6:4 arányban fogadták el az indítványt. A többségi döntést mindenki tudomásul vette. Az ellenzők között volt Botka László, Ficsor Ádám, Molnár Csaba, Ujhelyi István és Hiller István is. Közülük nincs mindenkinek szavazati joga.

Az LMP korábban kizárta, hogy bárhol visszalépnének bármely párt javára - ez logikus döntés egy protestszavazatokból megerősödött párttól. A Forsense választáskutatása szerint értelme sem lenne visszalépésüknek. Az LMP szavazóinak csupán 55 százaléka menne el biztosan szavazni a második fordulóban, és közülük a Fideszt kétszer annyian támogatnák, mint az MSZP-t. (10 százalék szavazna szocialista, 20 százalékuk pedig fideszes jelöltre a második fordulóban.)

Fotók: Huszti István
Fotók: Huszti István

Számításaink szerint is kevés a kétharmad megakadályozására az MSZP gesztusa. Egyrészt a négy körzet közül, ahol visszaléptek, Hatvani Csaba választókerületében még az MSZP szavazóival sem garantált az LMP-s Kaszics Bálint győzelme, ketten együtt 42,79 százalékot szereztek, a fideszes Illés Zoltán pedig 48,63 százalékot. Szabó Zoltán körzetében Moldován László esetleg még számíthat az MDF-es Herényi Károly szavazóira is, de így is nehéz lesz legyőznie az első fordulóban 46 százalékot szerzett Fónagy Jánost. Bárándy és Avarkeszi körzetében elemzéseink szerint működhet a visszaléptetés.

A szocialistáknak önerőből jóindulatú becsléssel három körzetben van esélyük a győzelemre  - a budapesti 19-esben és 20-asban, illetve a szegedi 3-asban -, de ehhez az is kéne, hogy a Jobbik szavazói ne szavazzanak a Fideszre, Szegeden pedig a kiesett LMP-s jelölt támogatói átszavazzanak az MSZP-re.

Az MSZP így a legjobb esetben is hét körzetben akadályozhatja meg a Fidesz győzelmét, a kétharmados többség megakadályozásához viszont kilenc körzetben kéne.

A választókörzeteket elemezve a Fidesz a borsodi 8-asban, Edelényben szenvedhet leginkább vereséget. Itt a független Molnár Oszkár 24,1 százalékot, a jobbikos Miklósi Árpád 19,1 százalékot szerzett, együtt 6,7 százalékkal többet, mint a fideszes Daher Pierre. Itt a szocialista Gúr Nándor is bejutott a második fordulóba, de csak a negyedik helyen. Esetében felmerül a kérdés, hogy visszalép-e egy esetleges szélsőjobboldali győzelem megakadályozása érdekében a Fidesz javára. Gúr határozottan elutasította, hogy bárki javára visszalépne.

A szocialisták egyoldalú visszalépésének így csupán két célja lehet. Egyrészt a nyomásgyakorlás. Erre gyanakszik Schiffer is, de nyilatkozata alapján az MSZP nem érhet célt. "Vicces, hogy azok, akik egy hete még rágalmakkal illettek minket, most velünk akarnak együttműködni a demokrácia megmentése érdekében. Lendvai Ildikó a választások előtt még elveszett szavazatnak nevezte a ránk adott szavazatokat, örülök, hogy most megtalálta" - mondta.

A megkeresett szocialista politikusok nyilatkozataiból is nyomásgyakorlásra lehet következtetni. Botka László, Szeged polgármestere - aki az első fordulóban kieső LMP-s jelölt szavaztaival akár fordíthatna is - szerint fontos, hogy erős ellenzéke legyen a Fidesznek. "Komoly gesztust tettünk, bízom benne, hogy nem marad viszonyzatlan" - mondta. Furcsálta, hogy az LMP mereven elzárkózott, mert "alapelveik szerint nekik fontos a demokratikus kontroll".

02

Szerinte az első forduló előtt, amikor az LMP-re adott szavazat ellen agitáltak, más helyzet volt, akkor fennállt a veszélye, hogy ezek a szavazatok elvesznek. "Most új helyzet van". Attól sem tart, hogy az LMP szavazói nem szavaznának át a szocialistákra, "ha tényleg a demokratikus értékek miatt támogatták az LMP-t". A Fidesz kétharmados többségének megakadályozása amúgy közös ellenzéki érdek, hiszen egyharmados bizottsági támogatás kell ahhoz is, hogy egy ellenzéki módosítójavaslat egyáltalán átjusson a parlamenti bizottságokon.

Szanyi Tibor ennél markánsabb véleményen van. "A napnál is világosabb, hogy az LMP a Fidesz szekerét tolja. A ma ismert demokráciának elválaszthatatlan eleme a visszalépés. Aki nem lép vissza, az is beleszól a választások kimenetébe" - mondta.

Ha finomabban is, Lendvai Ildikó is erre utalt. Az LMP vezetőinek szerinte azt kell végiggondolniuk, hogy "lehet-e egyszerre szűznek maradni és szeretni". Minden meg nem hozott döntésük a Fidesz kontroll nélküli hatalmát szolgálja, mondta.