Orbán: Első a gazdaság és a közbiztonság

2010.04.26. 13:23 Módosítva: 2010.04.26. 14:49
Az új kormány mindenek előtt a gazdaságra és a közbiztonság helyreállítására koncentrál, mondta Orbán Viktor. A Fidesz a következő hetekben „nemzeti konzultációkat” kezdeményez a legfontosabb teendőkről, majd az adórendszerre, a bürokrácia leépítésére és az önkormányzati rendszer átalakítására vonatkozó törvényjavaslatokat nyújt be. Orbán adóforradalmat ígér, de ez a családokra legkorábban januártól vonatkozhat.

A választási eredmény lehetővé tette, hogy az új kormány alkotmányos módon kezdeményezzen alapvető, forradalmi változtatásokat, mondta Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján. A kétharmados választási győzelmet Orbán a háború utáni időszakhoz hasonlította, amikor rendszerváltás, forradalmi értékű változtatások történtek. „A nyugat-európai államok elszoktak attól, hogy sem a szabadságjogokat, sem a politikai versengést nem veszélyeztető módon el lehet érni forradalmi eredményeket.”

i

Oligarchák, rendszerváltás

„A magyarok húsz éve a rendszerváltás nevű dolgot sem kiköpni, sem lenyelni nem tudják. Nem tudják, mi volt a rendszerváltás igazi természete” – mondta Orbán. Szerinte bebizonyosodott, hogy politikai rendszert váltani nem lehet, mert annak elhúzódó átmeneti korszak lesz az eredménye. Egy rossz rendszert tehát csak megbuktatni lehet, és alkotni kell helyette egy másikat.

Nem offshore-lovagoknak való a Magyar Nemzeti Bank

„A parlamentnek joga van megváltoztatni a PSZÁF-re és a Nemzeti Bankra vonatkozó szabályokat” – felelte Orbán újságírói kérdésre. A Fidesz meg fogja vizsgálni, hogy lehetséges-e hatékonyabbá tenni a pénzügyi szervezetek felügyeletét, „indokolt új szempontokat felvetni”. Az MNB-ről csak annyit mondott, hogy „büszkék szeretnénk lenni arra az intézményre és a vezetőire is, nem az offshore-lovagok helye az”.

Simor András MNB-elnök hatéves mandátumának éppen a felénél jár. A Fidesszel egyfelől a kamatok az ellenzék szerint indokolatlan magasban tartásával, másfelől vagyonbevallása kapcsán került összetűzésbe. A jegybanktörvény szerint eltávolítása igencsak nehézkes, lényegében lehetetlen, ráadásul aktív államfői közreműködést igényel. Ugyanakkor a jegybank és a Pénzügyi Szervek Állami Felügyeleténel összevonása törvénymódosítást és egy olyan új intézmény létrehozását jelentené, melynek élére már szabadon javasolhat új embert a kormánytöbbség. Az összevont jegybank és pénzügyi felügyelet létező modell több európai országban is.

Az elmúlt húsz év kínos és keserves átmeneti korszak volt, amely végül egy oligarcharendszerbe torkollott, mondta. Orbán értelmezése szerint az oligarcha alatt Közép-Európában nem a gazdag embert értik, mert a gazdag ember hasznos a társadalomnak, hanem azt, hogy bizonyos gazdasági csoportok befolyásuk alá vonták a politikai rendszert, és eltérítették azt eredeti értelmétől. „A politika ekkor nem a közjó szolgálatáról szól, hanem a magánérdekekről. Ez tönkretesz és elrohaszt.”

A most felépülő új korszak neve „a nemzeti együttműködés rendszere”, amelyben a politikának tilos a magánérdekekről szólnia. A politika lényege csak a közérdek és a közjó keresése lehet.

„Először a gazdaság és a közbiztonság” – jelölte ki a legfontosabb teendőket Orbán Viktor. A Fidesz tervei szerint öt fontos kérdésben kezdeményeznek a következő hetekben „nemzeti konzultációkat”: a közrend helyreállításáról, a gazdaságról, az egészségügy helyzetéről, a szociális biztonságról és a demokratikus normák helyreállításáról.

A kormány a begyűjtött javaslatok alapján három blokkból álló törvénycsomagot készít elő, amely az adórendszer megváltoztatását, az indokolatlan bürokrácia elleni átfogó támadást és az önkormányzati rendszer átalakítását tartalmazza.

Közbiztonság

A Fidesz tevei szerint hamarosan felkeresik a leszakadó és rossz közbiztonsággal sújtott térségeket, ahol nemcsak a rendőrség, de a cigányság vezetőivel is találkozni akarnak. A kis bűncselekmény is bűncselekmény, hirdette meg az új filozófiát Orbán. „Az nem megy, hogy a tyúklopást nem is akarjuk földeríteni. A nagy halak létezése nem ok arra, hogy a  kis bűncselekmények felett szemet hunyjunk, erre semmilyen szociológia mentegetést nem tudunk elfogadni.”

Elképzeléseik szerint a kis bűncselekmények szankcionálását a jegyzőktől visszahelyezik a rendőrség kezébe, ahol korábban volt. „Nem a megtorlás a lényeg, hanem a védelem annak, akinek ezek a kis bűncselekmények a munkával megszerzett tulajdonát veszélyeztetik.” (Bajnai Gordon közbiztonsági csomagja keretében a parlament 2009. novemberében elfogadta, hogy a rendőrség is eljárhat a húszezer forintos szabálysértési értékhatárra elkövetett lopások ügyében. A javaslatot a Fidesz-KDNP nem támogatta  - a szerk.)

Fotó: Barakonyi Szabolcs
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Orbán utalt a Magyar Gárdára is: „Akkor tudom fölszámolni a félkatonai, törvénytelen szervezeteket, ha eközben a rendőrség biztonságot és védelmet tud nyújtani az embereknek.” Orbán kiemelte, hogy a rendőrség keményebb fellépése mellett arra is koncentrálnak, hogy a leszakadó térségekben kiszélesítsék a közmunkaprogramokat, és munkahelyeket teremtsenek.

Adóforradalom

A mai adórendszer mellett a gazdaság meg fog fulladni, ezért jelentős mértékben kell változtatni rajta, hangsúlyozta Orbán. Az adózás Magyarországon nem lehet kedvezőtlenebb, mint a versenytársaké a környező országokban.

Idén legfeljebb az adóelkerülés lehetőségét kiküszöbölő szabályokon tudnak változtatni, a családi adózásra vonatkozó elemek legkorábban januárban léphetnek életbe. „A cél a söralátét nagyságú adóbevallás”, képtelenség ugyanis, hogy egy mai adóbevallás középiskolai végzettséggel is nehezen értelmezhető,  a kitöltéséhez adótanácsadót kell fogadni. Ez már demokráciaprobléma, mondta a Fidesz elnöke.

A Fidesz gazdaságpolitikájával kapcsolatban Orbán azt mondta, hogy „a legjobb hiány a nulla hiány”, vagyis az ideális állapot az, amikor nem költenek többet, mint amennyit képesek megtermelni. Terveik szerint olyan pályákat kívánnak fölvázolni, amelynek ez a végső célja. Mint mondta, nem alkudozni szeretnének az EU-val és az IMF-fel a könnyítésekről, hanem egy partneri viszony talaján állva szeretnék megnyerni őket terveikhez.

g

Orbán utalt arra is, hogy eddig nem látott módon és gyorsasággal fognak megszüntetni fölösleges, bürokratikus hivatalokat. Az önkormányzati rendszer tervezett átalakításának azonban nem a hivatalok megszüntetése a lényege. Sokkal nagyobb probléma, hogy Magyarországon az önkormányzatoknak kellene működtetniük az iskolákat és a kórházakat, ezek nagy része azonban csődben van, ami már közvetlenül érinti a polgárok életét. Ez megköveteli az önkormányzatok vagyongazdálkodásáról szóló törvény átszabását.

Az államfőnél a labda

Orbán Viktor a sajtótájékoztatón nem kívánt válaszolni a kormányzati szerkezetre vonatkozó kérdésekre. Azt mondta, itt van egy alkotmányos, illemtani akadály, amit nem kíván átlépni. Mindenképpen meg akarja várni, amíg a köztársasági elnök fölkér valakit a kormányalakítási tárgyalásokra. „Én készen állok az elnökkel való találkozóra” – mondta Orbán Viktor.

A Fidesz elnöke szerint a parlamentben a fideszes és a KDNP-s frakció arányát az országgyűlési képviselőcsoportok vezetői fogják meghatározni. Szavaiból kiderült, hogy a Fidesz frakcióját nagy valószínűséggel Lázár János vezeti majd.