Firtl Mátyás
Fidesz-KDNP, Győr-Moson-Sopron megye 7.vk (Sopron)
A soproni Firtll Mátyás 1949-ben született. Az özvegy politikusnak két gyereke van, akik közül lánya Kópháza alpolgármestereként szintén részt vesz a politika alakításában, ha egyelőre csak helyi szinten is. Fia klarinétművész. A középiskolai végzettséggel rendelkező politikus a környéken elterjedt német mellett horvátul is beszél, é a horvát kisebbségi önkormányzatnak is a tagja. Firtl 30 éven keresztül dolgozott a Posta Rádió és televízió soproni műszaki igazgatóságán mint műszaki előadó illetve szervíz csoportvezető. Már az 1990-es választásokon megméretteti magát mint kereszténydemokrata képviselő jelölt de a bejutás még sokat várat magára. A megyei politikában egyre aktívabb Firtl 1999-ben válik főállású politikussá amikor a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés alelnöke lesz.
Kik indultak még
Bebesi József Lajos (LMP)
Gőbl Gábor (Jobbik)
Kránitz László (MSZP)
Nagy Tamás (MDF)
Berényi Imre (Munkáspárt)
2004-ben, Szájer József távozása után az Európai Parlamentbe őt indítja a Fidesz az időközi választásokon. Az érdektelenség miatt érvénytelen fordulókat követően, a 2005-re átcsúszó voksolást végül 71 százalékos eredménnyel nyeri és így bekerül a parlamentbe, ahol most harmadik ciklusát kezdheti meg.
Sopron megye 7. vk. (Sopron) korábbi győztesei | ||
---|---|---|
2006 | Firtl Mátyás |
Fidesz |
2002 | Szájer József |
Fidesz |
1998 | Szájer József |
Fidesz |
1994 | Kertész Zolán |
SZDSZ |
1990 | Szájer József |
Fidesz |