Tessely Zoltán
Fidesz-KDNP, Fejér megye, 7. választókerület (Bicske)
Az általános iskolát Martonvásáron, a középiskolát Sopronban, az Erdészeti Szakközépiskolában végezte. Ezt követően az ELTE Tanárképző Főiskolai karán, biológia-földrajz szakon diplomázott, a Művelődési Minisztérium szervezésében pedig néptáncoktatói végzettséget szerezett. Tanulmányai után Martonvásáron tanított a Művészeti Alapiskolában, majd a néptánc tagozat vezetője lett, és vezette az ország egyik legismertebb táncegyüttesét is. 1986-tól népzenei és néptánc gyűjtéseket készített Erdélyben. 1996-ban Londonba ment, angolt és belsőépítészetet tanult, fizikai munkát végzett, négy évig élt kinn.
Ki indult még a körzetben?
Dr. Göblyös István (MDF)
Horváth András Tibor (MSZP)
Som Tamás Gyula (Jobbik)
2002-től Bicskén a Szent László Általános Iskolában biológiát, földrajzot és néptáncot tanított, 2005-től iskolavezetőségi tag. 2002 májusában lépett be a Fideszbe. Csoportelnök, később választókerületi titkár, a 2006-os választási kampányban Kelemen András kampányfőnöke (Kelemen háromszor győzött itt, 2010-ben viszont már nem indult, Tesselyt ajánlotta maga helyett). 2006 októbere óta Bicske képviselőtestületének és a Fejér Megyei Közgyűlésnek is tagja. 2007 óta a Fidesz választókerületi elnöke. 2008-ban megnyerte a Szántó János halála miatt megüresedett polgármesteri posztra kiírt időközi választást, ezzel a rendszerváltás óta Bicske első jobboldali városvezetője lett.
Felesége Czéghér Ildikó, pénzügyi tanácsadó, mérlegképes könyvelő. Három lányuk van, Eszter (15), Annát (5) és Borbálát (3).
Fejér megye, VII. választókerület korábbi győztesei: | ||
---|---|---|
2006 | Kelemen András |
Fidesz |
2002 | Kelemen András |
MDF |
1998 | Kelemen András |
MDF |
1994 | Papp Pál |
MSZP |
1990 | Varsányi András |
MDF |