Szonda: erősödött a Fidesz, gyengül a Jobbik
Az utóbbi hetekben a Fidesz–Jobbik-csata a legnagyobb ellenzéki párt sikerét hozta: a népesség egészén belül 3, a biztos pártválasztók körében 5 százalékponttal emelkedett a támogatottsága. A biztos pártválasztók körében a Fidesz 62, az MSZP 20, a Jobbik 13 százalékon áll, derül ki a Szonda Ipsos március 27. és április 2. között végzett felméréséből, amelynek eredményei a Népszabadság keddi számában jelentek meg.
A kutatás szerint a Jobbik hónapok óta felfelé tartó népszerűségi mutatói megálltak, visszájukra fordultak: március eleje óta a Jobbik a teljes lakosság körében két, az elkötelezett szavazók körében négy százalékpontot veszített.
Az MSZP támogatottsága nem változott március eleje óta.
A lapban megjelent felmérésben megjegyzik, hogy az LMP ugyan csak három százalékon áll, de a párttal kapcsolatos választói viszonyulások alapján nem elképzelhetetlen a parlamentbe való bejutása. Nehezebb dolga lesz az MDF-nek, az egy százalékról csak nagy hajrával lehet a küszöbérték környékére emelkedni.
A kampány az utóbbi hetekben sem hozott áttörést a választói aktivitásban, a jogosultak 53 százaléka állítja, hogy biztosan elmegy szavazni. Arányuk jócskán elmarad a négy évvel korábbi 61 százaléktól.

