774 millióra bírságolt a pécsi buszeladások miatt a NAV

2011.02.17. 20:35
Színlelt szerződésekkel adta el buszait a Pécs Közlekedés Zrt. két évvel ezelőtt, és az eladás után nem fizetett be több mint 443 millió forint áfát, állapította meg az adóhatóság revíziója a Pécsi Újság értesülése szerint. A pécsi buszeladási botrány miatt tavaly ősszel emelt vádat az ügyészség a PK Zt. vezérigazgatója ellen.

A Pécsi Újság csütörtökön, egy birtokába került dokumentumra hivatkozva arról számolt be, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Baranya Megyei Adóigazgatósága összesen 774 millió forintnyi büntetést szabott ki a Pécs Közlekedési Zrt.-re (PK Zrt.) adóhátralék miatt hétfőn.

A Pécsi Újság szerint a hatóság azt állapította meg, hogy a Pécs Közlekedés Zrt. több mint 443 millió forint áfát nem fizetett be két évvel ezelőtt, a buszok eladása pedig színlelt szerződés révén valósult meg.

A hatóság szerint a közlekedési cég és az e célra 2008. decemberében gründolt, mindössze 1 millió forintos alaptőkéjű járműkölcsönző vállalkozás (a PK Busrent Kft.) között a PK Zrt. buszainak eladásáról 2009. január elsején kötött szerződések mögött nem voltak valós gazdasági események, írja a lap. A NAV revíziója mindennek az volt a célja, hogy a PK Zrt. csökkenthesse a buszok értékesítéséhez kötődő magas áfa-fizetési kötelezettségét a rendelkezési állási díjhoz kapcsolódó levonható adóval.

Az adóhatóság a lap információi szerint megállapította azt is, hogy az eladást követően nem volt megfelelő forrás ahhoz, hogy az értékesítést terhelő adót megfizessék, ráadásul miközben a Busrent nem rendelkezett pénzzel, hogy megvásárolhassa a járműparkot, a PK Zrt. sem látott az eladásból egy fillért sem, sőt, az ügylet során a vételárat húszmillió forinttal meghaladó összegű bérleti díjat fizetett a Busrentnek.

A hatóságnál a Pécsi Újság megkeresésére adótitokra hivatkozva nem kívánták kommentálni a lap információit. Bárdossi Mariann, a PK sajtószóvivője megerősítette, hogy a NAV határozatát megkapták, de amíg nem születik jogerős döntés, nem kívánnak nyilatkozni az ügyben.

A Pécsi Újság szakmai körökből származó információi szerint ha a jelenlegi NAV-határozat jogerőre emelkedik, az minden bizonnyal a PK Zrt. bedőlését eredményezi.

Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere 2009 júniusában tett feljelentése nyomán a városi buszeladási botránnyal összefüggésben rendőrségi nyomozás indult. Az ügyészség 2010 őszén vádat emelt Keczer László, a PK Zrt. vezérigazgatója ellen. A vádirat szerint az ügyletek miatt mintegy 2,4 milliárd forint vagyoni hátrány érte az önkormányzati érdekeltségű céget, így Pécs városát is, amiért a PK vezérigazgatója okolható.