Fideszes maradt Pápa polgármestere

2011.03.06. 18:57 Módosítva: 2011.03.06. 19:08

A fideszes Áldozó Tamás nyerte a pápai időközi polgármesterválasztást (57 százalék), aki tizenhárom éve Kovács Zoltán alpolgármestere, az MSZP-s Grőber Attila (35 százalék), aki ősszel is indult és vesztett Kováccsal szemben, valamint a jobbikos Orbán Imre (7 százalék) előtt. A részvétel 30 százalékos volt.

A választást azért kellett kiírni, mert a várost 20 éve irányító fideszes Kovács Zoltánt a Veszprém megyei kormányhivatal vezetőjévé nevezte ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Ősszel Kovács Zoltán a szavazatok 65,41 százalékával nyert a 23,05 százalékos Grőber és a 11,54 százalékos jobbikos Erőss Bulcsú mögött.

A részletes eredményeket itt böngészheti>>>

“Nem sokat változik a munkám, hiszen már az elmúlt két hónapban is helyettesítettem a kormányhivatal élére kinevezett Kovács Zoltánt” – mondta a győztes Áldozó Tamás, aki legfontosabb munkájának a város gazdasági programjának elfogadását tartja. Reményei szerint ez a program hozzájárul a város munkanélküliségének csökkentéséhez.

Áldozó Tamás
Áldozó Tamás

Alpolgármestere az a fideszes Unger Tamás lesz, akit szintén ma választanak nagy fölénnyel városi képviselővé, őt is Kovács Zoltán helyére. (Érdekesség, hogy egyik ellenfele az a Kövér József, aki szocialista színekben indul, és Kövér László házelnök nagybátyja.)

Áldozó szerint, mivel a helyi szocialisták az országos belpolitikai kérdéseket állították kampányuk középpontjába, győzelméből akár arra is következtetni lehet, hogy az emberek nem fordultak el a Fidesztől. “Az őszi önkormányzati választás óta ez a legnagyobb mintán végzett közvélemény-kutatás” – mondta.

Áldozó – Kováccsal ellentétben – nem akarja megméretni magát az országos politikában, vagyis nem tervezi, hogy indulna majd országgyűlési választáson. “Elég nekem a helyi és am egyei politizálás” – mondta Pápa rendszerváltás utáni második polgármestere.

Grőber Attila MSZP-s polgármester-jelölt visszautasította Áldozó szavait: szerinte egyáltalán nem állította a középpontba az országos politikát. Középpontba állította viszont azt, hogy háromezer új munkahelyet kell teremteni, valamint meg kell állítani a város eladósodottságát, ami most négymilliárd forint.

Grőber Attila leadja szavazatát
Grőber Attila leadja szavazatát

Az eredménnyel elégedett, hiszen több mint tíz százalékkal szerzett több szavazatot, mint az őszi önkormányzati választáson. “Jó úton járok, hiszen Pápán ilyen jó eredményt ellenzéki part még nem ért el, és kormányon is csak egyszer, 2002-ben.” (Németh Márta az MSZP–SZDSZ színeiben akkor 44 százalékot kapott.)

Grőber szerint három tanulsága van a választásnak: a Fidesz kevesebb szavazatot kapott, mint ajánlószelvényt, valamint 7-8 százalékkal visszaesett, a Jobbikról pedig kiderült, hogy nem lehet váltópárt.

Kovács eddig valamennyi választáson nyert, ahol elindult; 1994-től polgármester-választást (1990-ben még a képviselő-testület választotta a polgármestert), 1998-tól országgyűlési képviselő-választásokat nyert zsinórban. Kovács parlamenti képviselői mandátuma megmarad, mivel az nem összeférhetetlen a megyei kormányhivatal vezetésével.

Kampányriportunkat itt olvashatják>>>

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk

Változékony időjárással indul a hét, esőben és napsütésben is lesz részünk

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 21 fok között várható.

2 órája

  • Belföld
A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A kukába dobta az orosz konzul koszorúját a Momentum képviselője

A debreceni önkormányzat szerint a politikus ezzel szégyent hozott a városra.

március 17., 11:49

  • Belföld
Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Orbán Viktor két mondattal magyarázta el, hogy miért poloskázott a beszédében

Megszólalt a poloskaügyben a kormányfő.

március 17., 11:24

  • Belföld
NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

NAV: ma még lehet kérni az szja-bevallás tervezetének postázását

Már elkészítették több mint 5,6 millió adózó szja-bevallási tervezetét.

március 17., 12:25

  • Belföld
Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Közleményt adott ki a NAV az Elf Barról, ez sokaknak nem fog tetszeni

Rendkívül népszerűek lettek az ilyen termékek.

március 17., 11:33

  • Belföld
Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Nyolcvanon felül vissza az iskolapadba

Rekordot döntött a felsőoktatási jelentkezések száma.

március 17., 10:59

  • Belföld
A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A mondat, amivel Orbán Viktor felrobbantotta a közvéleményt

A kormányfő hétfőn újra megszólalt az ügyben.

március 17., 12:58

  • Belföld
Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

Karácsony Gergely: Lesz Pride, még nagyobb is, mint valaha

A főpolgármester szerint Budapest nem hagyja magára azokat, akik kiállnak a közösségükért.

március 17., 14:41

  • Belföld
Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Nyomozás indul a gödi Samsung-gyár ügyében

Környezetkárosítás bűntette miatt indult eljárás.

március 17., 13:18

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Gyurcsány Ferenc nem viccelt, tényleg beköltözött egy lakókocsiba

Lefotóztuk a járművet.

március 17., 11:21

  • Belföld
Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Itt a törvényjavaslat, így korlátozná a Pride-ot a Fidesz

Bírság és arcképelemzés.

március 17., 10:08

  • Belföld
Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Aláírást gyűjtenek Csúcshegyen, hogy leválhassanak Budapestről

Úgy érzik, a környező ingatlanfejlesztések mindent megkapnak, miközben ők csak vágyakoznak.

március 17., 14:21

  • Címlapon
Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Hont András: Káosz közeleg az új világban, ahol Trumpék a punkok

Az a dúvadság, ahogy a populista provokáció rárúgja az ajtót a fennálló Rendre, neuraszténiás rohamokat vált ki a technokrata középszerből.

49 perce

  • Belföld
Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

Horváth László: a fonói gyilkosság is bizonyítja, nincs könnyű- és nehézdrog

A kormánybiztos szerint azok is gyilkosok, akik mérgeket adnak az embereknek.

március 17., 06:12

  • Belföld
Bűzlik a Duna

Bűzlik a Duna

A hivatalos szervek egyelőre nem tudják, mi okozza a kellemetlen szagot.

március 17., 09:23

  • Címlapon
Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Tarolt az elítélt ellenzéki jelölt az újpesti választáson

Gyurcsány Ferenc a Fidesznek és a Tiszának is beszólt az eredmény után.

tegnap, 19:59

  • Belföld
Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Az Idea Intézet igazgatója szerint Magyar Péter a korábbi Orbán Viktorra hasonlított március 15-én

Úgy véli, a liberális szavazóknak furcsa lehetett a Tisza Párt vezetőjének öltözéke.

március 17., 08:18

  • Címlapon
Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Álom helyett lidércnyomás: izgalommentes meccsen esett ki a magyar válogatott

Az első fél órában négyszer is betalálhattak volna Szoboszlaiék, majd jött a végzetes három perc.

tegnap, 19:53

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

Szoboszlai Dominik üzent a kárörvendőknek a válogatott kiesése után

A csapatkapitány tudja, vannak, akik most boldogok, de hisz abban, hogy...

55 perce

  • Belföld
Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Megérkeztek az első sérültek Magyarországra a halálos északmacedón diszkótűz után

Hajnali háromkor landolt a repülőgép Budapesten.

március 17., 07:32

  • Belföld
Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Lebontják Pécs omladozó kísértetépületét

Egy jobboldali javaslatot fogadott el a közgyűlés.

március 17., 06:49

  • Belföld
Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

Vérbe fulladt a születésnapi ünneplés: saját fiát szúrta mellkason egy anya

A nő állítja, a dulakodás hevében fel sem fogta, hogy kést ragadott.

március 17., 11:52

  • Címlapon
Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Ez lehet az utolsó békés nyarunk – véli a német hadtörténész

Borús jövőt vizionál Sönke Nietzel.

tegnap, 19:43

  • Belföld
Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Saját barátai bánták egy fiatalkorú férfi őrült száguldozását

Négyen sérültek meg a balesetben.

március 17., 12:36

  • Belföld
Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Poloskákat foglalt le a NAV egy budapesti boltban

Az ügyben büntetőeljárás indult.

március 17., 12:05

  • Belföld
Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Nagymama és unokája halt meg: súlyosabb büntetést kér az ügyészség az M0-s gázolónak

Kettős halálos gázolás történt.

március 17., 11:58

  • Címlapon
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

30 perce