A Fidesz miatt jöttek fel a múmiák

Az emberi civilizáció kevés misztikusabb dolgot hozott létre a múmiáknál. Egy távoli múltban élő nép titkos eljárásokkal tartósította a halottait, hogy ezer évekre fennmaradjanak. A nép közben eltűnt, csak furcsa hieroglifákat meg monumentális síremlékeket hagyott maga után. A múmiák elérték a tudományosan, társadalmilag és erkölcsileg is magasan álló XXI. századot, amikor végre fejlett eszközökkel vizsgálhatták meg őket.

A közelmúltban elvégzett vizsgálatokból aztán kirajzolódott a titok. Az egyiptomi civilizáció végtelenül bizarr volt, megmagyarázhatatlan szokásokkal és furcsa hiedelmekkel. De csak pont annyira, amennyire az összes többi kultúra is az, magasan fejlett korunkat beleértve.

Új sztárkiállítást remélnek

A jelenből indulva itt van rögtön az első bizarr jel, maga a projekt, amelynek keretében a Szépművészeti antropológusok, egyiptológusok, patológusok és egy hiperdrága CT segítségével vizsgálja meg gyűjteményének múmiáit.

Későbbi korok kutatói nyilván tudományos okokkal, esetleg spirituális összefüggésekkel magyaráznák, hogy miért pont 2011-ben jött el az ideje az évtizedek óta a raktárban porosodó múmiák vizsgálatának. Azzal az egyszerre szürreális és profán magyarázattal nyilván senki sem állna elő, hogy a vizsgálat mögött a Fidesz áll, akik váratlanul lefújták a múzeum bővítésének munkálatait, noha a múzeum már megkapta az EU-tól a pénzt, Magyarországtól meg az engedélyeket. A Szépművészeti pedig – mivel az építkezés miatt nem szerveztek új programot - hirtelen ott állt kiállítási tervek nélkül. Meg persze az EU 3,7 milliárdja nélkül, amit a kormány a biztonság kedvéért elrakott egy meg nem nevezett, de nyilván sokkal jobb dologra.

A múmiavizsgálat tehát mentőötlet volt, amit régebben terveztek ugyan, de eddig nem volt rá idő, mesélte Baán László igazgató. Mindez egyébként nem von le a projekt értékéből, a British Museum 2004-ben rendezte meg a múmia-CT-zős kiállítását. És bár ők is elkéstek két-háromezer évvel, mégis látogatók százezrei álltak sorba a múzeum előtt.

A Szépművészeti a híres londoni múzeuméhoz hasonló kiállítást tervez. Műszeres vizsgálattal próbálják kideríteni, hogyan éltek és miben haltak meg a mumifikált egyiptomi

„A módszer nyugaton igen elterjedt, minden nagyobb múzeum elvégzi a CT-s vizsgálatokat” – mondta Petrik Máté egyiptológus hangsúlyozva, hogy az eredmények birtokában a kutatóknak ezek után nem kell többet háborgatniuk a múmiákat, mert dolgozhatnak a digitális adatokkal. Az egyiptológus nem tagadta, hogy a vizsgálatok közönségvonzó hatása sem volt éppen a projekt ellen.

Hol vacsorázott csajával a múmia?

A tudományos kérdések egészen addig foglalkoztattak, amíg egy hátsó szobából elő nem hozták a múmiát. Állítólag maga az angol beteg, kevésbé ismert nevén Almásy gróf hozta Magyarországra.

Nincs olyan ember, akit ne ütne mellbe kétezer év szele, amikor karnyújtásnyira megjelenik mellette egy múmia. Az alak inkább volt ember, mint műkincs. Látszott az arca, kivehetőek voltak a vonásai, és olyan hatást keltett, mintha az imént szállt volna ki egy időgépből, amelynek apró mellékhatása, hogy feketére színezi és csúnyán kiszárítja a bőrt. Már szó sem volt kultúráról és misztikumról. Azt akartam tudni, hogyan élt ez az ember, mi volt a foglalkozása, mit csinált munka után, és hova vitte vacsorázni a barátnőjét. Merthogy férfi volt, a gyolccsal betekert fütyi láttán ennek megállapításához nem kellett orvosi diploma.

Amint nyilvánvalóvá vált, hogy kérdéseimre nem kapok azonnal választ, kikerültem a romantikusan túlfűtött hangulatból, és szemügyre vettem az alakot. Az egykori egyiptomi elég alacsony volt, 165 centi körül lehetett, és nagyjából 37-es sarut hordott. Bokszolósan lelapult orrát leszámítva arca szabályosnak tűnt, szimpatikus. Talán barátok lettünk volna, ha Krisztus után, az első században élek.

A múmia ugyanis ebből az időből származott, vélte Petrik Máté. A vélhetőleg hozzá tartozó kartonázs koporsó árulta el a korát, mert olyan stílusjegyei voltak, amelyek Egyiptom római korszakának idejére jellemzők. A díszítés például rómaias öltözékben ábrázolta az elhunytat.

A kéztartás is a korra jellemző. Korábban csak az elhunyt királyok helyezhették keresztbe a mellükön a kezüket. Az Oziriszre jellemző póz később, a mumifikálás tömegessé válásakor lett divat, tudtam meg. Akkor már boldog, boldogtalan keresztbe rakhatta a kezét a koporsóban.

Tömegtermelés

„A mumifikálás nem csak a legfelsőbb osztályt illette meg?” – értetlenkedtem, mire az egyiptológus az egyiptomi filmektől teljesen eltérő képet vázolt fel. „A vallásuk szerint a túlvilági öröklét feltétele volt a mumifikálás, úgyhogy aki csak tehette, bebalzsamoztatta magát. A középosztálytól felfelé mindenkit múmiaként temettek el.”

Bár a középosztály az ókori Egyiptomban szűkebb réteg volt a jelenlegi magyarországinál is, de még így is tömegigény mutatkozott a mumifikálásra. Az egyiptomi források ugyan nem írtak a témáról, hogy fenntartsák a szakma presztízsét, Hérodotosz révén mégis több balzsamozási technika maradt fenn. Ezek különböző árkategóriákban biztosították az öröklétet a kedves elhunytnak. A Bécsi úti sírkőárusok széles palettája rémlett fel egy pillanatra, a műgránit családi kriptáktól az olcsó fakeresztekig.

De hiába fordultam némi misztikumért a múmiavizsgálatot végző antropológushoz. „A férfi jómódú volt, nála még a legkiválóbb technikát használták. Azért maradt meg ilyen épen – mondta Fóthi Erzsébet. – De ebben az időben már tömegmumifikálás folyt, olcsó megoldásokkal. A legegyszerűbb volt bitumennel bekenni a testet és a testüreget. A bitument néha olyan mennyiségben vitték fel, hogy a test szinte felismerhetetlenné vált.”

Ekkor már azon sem lepődtem volna meg, ha kiderül, a munkát az egyiptomiak outsource-olták Kínába, ahol még olcsóbb anyagokkal, de egész tartományokat tudtak mumifikálni, és minden darabhoz járt színes üvegből készült álkincs is.

Múmia, mint szuvenír

Pedig akkor még hátra volt az utolsó sokk. „Almásy gróf Egyiptom melyik részén tárta fel a múmiát?” – kérdeztem, felkészülve egy szerelmi szálakkal dúsított vad, sivatagi történetre. „Nem ásatásból került hozzá. A piacon vette” – válaszolta az egyiptológus olyan hangon, mintha egy csomag retek lelőhelyéről tudakozódtam volna.

Kiderült, a manapság plüsstevéket és esztergált szkarebeuszszobrokat árusító kairói műkincspiacokon a harmincas évekig eredeti régiségeket kínáltak a turistáknak. „Fillérekért adták akkoriban a műkincseket. Az európai elit körében Napóleon egyiptomi hadjárata után vált divattá a térség. Az utazók szuvenírnek múmiát és szobrokat hoztak haza – mesélte Petrik Máté. – Viktoriánus szalonok kedvelt eseménye volt a múmiaboncolás, amikor a meghívottak felnyitottak és megvizsgáltak egy-egy múmiát.” A kutató akár azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy egy ilyen eseményen távolították el az Almásy-múmia arcáról a gyolcsot.

Az egykori egyiptomi műkincsbazárok nem voltak annyira meglepőek, ha visszagondoltam a Királyok völgyében tett kirándulásomra. Egy kőkoporsót néztem az egyik kazamatában, amikor határozottan odalépett hozzám az őr, és felszólított: adjak néhány száz forintnyi összeget, és közelebbről is megnézhetem a faragásokat. A pénz meglepő módon olyan hatással volt az őrre, mint két Red Bull. Berángatott a kordon mögé, majd minden tiltakozásom ellenére vállával nekifeszülve eltolta a sír tetejét. Egy elárvult múmia feküdt a poros félhomályban, hangulata szöges ellentétben állt a kedélyes őrével. Akiről érezhető volt, további ötvenforintnyi egyiptomi fontért hajlandó lenne összekarolós képet készíteni rólam és a múmiáról.

A sírrablás egyébként nem a Krisztus után 640 körül érkező arabok révén vált kedvelt elfoglaltsággá. A sírokat gyakran saját korukban is kirabolták a bennük elhelyezett nemesfémekért. A tárgyi leletek hiányában a most zajló vizsgálatok adnak majd választ egy sor kérdésre. A kutatók remélik, hogy a június 9-én nyíló kiállításig CT segít kideríteni, milyen okból halt meg az egyébként fiatal, 20–40 éves egyiptomi. A DNS-vizsgálat megmutatja, milyen rasszhoz tartozott, a radiokarbon-vizsgálat pedig behatárolhatja, mikor élt.

Jó hír, ha mindez sikerül, mert akkor van remény, hogy kétezer év múlva valaki rájöhet arra, mi miért éltünk, mibe betegedtünk bele, és mit kellett volna csinálnunk ahelyett, amivel egyébként a napjainkat töltöttük.