12℃ / 24
Budapest

Nem fizette a számlákat a Mal Zrt.

2011. április 1., péntek 07:10 |

Több mint kétmilliárd forinttal tartozik a Mal Zrt. a be nem fizetett gáz- és villanyszámlák miatt, értesült a Magyar Nemzet.

Kutas István, az E.On szóvivője megerősítette a lap információját. Hozzátette, az összeg körülbelül olyan nagyságrendű, mintha Veszprém teljes lakossága egy évig nem fizetne a gázért és az áramért. Ez pedig már az E.On működése szempontjából is komoly kockázatot jelent, mondta.

A probléma azért súlyos a vállalat szempontjából, mert az energiaszolgáltatás kikapcsolásával a hatezer főt foglalkoztató Malnak azonnal be kellene szüntetnie a működését.

Kutas István elmondta: a hosszú türelmi időt a helyzet és a partneri viszony indokolja. Ilyen mérvű tartozás esetén az előrefizetés a lehető legnagyvonalúbb ajánlat az E.On részéről, és a kikapcsolás elkerülésének egyetlen módja is.

A Mal Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátszakadása okozta tavaly októberben a vörösiszap-katasztrófát. Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhely egy részét elöntötte az anyag, tíz ember meghalt, több mint százhúszan megsérültek. Becslések szerint a kár meghaladja az ötvenmilliárd forintot.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

p o l i t i k a i   h i r d e t é s

Shopline

OnGo beszámolók

  • Törökország
    Törökország
    Az ezerarcú Török Riviérán - Alanya...
  • Japán
    Japán
    Szeretnék ötletet adni azoknak, akik nemcsak Tokyora kíváncsiak...
  • Portugália
    Portugália
    Az Azori szigetek bűvöletében...

Hirdetés