Mindent felülmúló részegség a Teve utcában

Ha valaha készül igazán tökös magyar rendőrfilm, akkor két embert feltétlenül bele kell írni, de úgy, hogy saját magukat játsszák:

– Martinkó Károly nyugalmazott alezredest, a Magyar Rendőr egykori főmunkatársát, 14 bűnügyi könyv szerzőjét, aki 1967-ben, rendőr századosként azért tért át a tollra a gumibotról, mert a moziban 3 helyen eltörte egy szemtelen „VII. kerületi fenegyerek” állkapcsát, aki azt mondta a feleségének, hogy „szopd ki a faszomat”

– Németh Ferenc egykori nyomozót, a legnagyobb mellizmú férfit, akit valaha láttam, és akit szerinte koncepciós eljárással kidobtak a rendőrségtől egy állítólagos részeg karambol miatt.

E két csodás ember volt ugyanis a főszereplője a legszürreálisabb előadásnak, amin életemben részt vettem, ráadásul mindez a Teve utcai zsarupalotában történt.

Riporter Csodaországban

Az egész úgy indult, hogy a következő meghívót kaptam:

2011.04.06 10:00 Rendőrségi Igazgatási Központ, Budapest XIII.,
Teve utca 4-6., Sajtóterem

Dr. Martinkó Károly író-olvasó találkozója

Dr. Martinkó Károly, az egykor volt Magyar Rendőr főmunkatársaként, alezredesi rendfokozattal 1988-ban került nyugállományba.

Azóta 14 bűnügyi dokumentumriport kötete jelent meg, 6 évig vezette a "Bűnüldözés mesterei c. műsort a Budapest Televízióban. A "kék fényű glória" c. kötetének előszavát dr. Pintér Sándor, utószavát pedig dr. Orbán Péter, egykori országos főkapitány írta.

Ez a könyv olyan rendőrökről és segítőtársaikról szól, akik a halál torkába jutott kisgyermekek életét mentették meg. A találkozón dr. Martinkó Károly megemlékezik ezen áldozatkész emberek munkásságáról, valamint a bűnügyi felderítésben végzett kiemelkedő tevékenységükről.

Dobáljanak meg éles peremű kényszerítő eszközökkel, de a szöveg alapján azt hittem, a szerző friss kötetét fogja bemutatni, és szerencsés esetben maga Pintér belügyminiszter is ott lesz.

Ehhez képest

A zsarupalota sajtószobájában pár lézengő és egy energikus, zakós úr fogad, maga Martinkó mester, aki nemsokára megnyitja a szeánszot. Mögötte kis asztal, rajta néhány könyvvel. Elmeséli, hogy 60 éve rendőr, ül 1967-ben a családjával a moziban – a felesége igen szemrevaló asszony! –, mellettük egy vagabund csokit eszik és szétdobálja a papírt, amikor bejön három vagány hangoskodva, leülnek, felteszik a lábukat, rágyújtanak, az ezt szóvá tevő asszonynak azt mondják, hogy szopja le őket, aztán hangosan beszólnak az éppen játszott szovjet filmre, amit hősünk felesége nem hagy szó nélkül, erre őt is orális szexre bíztatják, Martinkó százados ezt nem tűrheti, odalép, bemutatkozik, mit akarsz, te geci, mondja az egyik fenegyerek, és már üt is. Vesztére, mert Károly 1 ellenütéssel 3 helyen eltöri az állkapcsát, amiről igazoló jelentést kell írni, amit némi stilizálás után cikként jelentet meg a Magyar Rendőr, amivel Dr. Martinkó sorsa el is dől, hiszen nemsokára már a lap főmunkatársa. A Magyar Rendőr egyébként nem azonos a Zsaru magazinnal, a különbség köztük akkora, mint Dr. Martinkó és az író-olvasó találkozón megjelent két push-up melltartós csaj között – magyarázza a Mester.

Majd a következő sztoriból megtudom, hogy a meghívóban emlegetett, „Kék fényű glória” című kötet – meg kell kapaszkodnom a székben – 1999-ben jelent meg.

1 méter 87 centiméter magas eleven kérdőjel

Vajon mi ez az egész akkor? – találgatom vidám hangulatban, mert Martinkó Károly kiváló előadó, igazi sztorimester, aki a modern áramlatokra érzékeny emberként fraktálszerkezetben beszél: a sztorik egymásba folynak, egy óriási felvezetést csattanó helyett egy következő véres sztori eleje követ, hogy percekkel később visszaváltsunk a négyszeres gyerekgyilkos anya-lánya duóra, onnan Szász Endrére, aki rajzolt az egyik könyvébe, aztán átnyergelünk Hatala József országos rendőrfőkapitányra, aki tavaly ősszel engedélyt adott rá, hogy a veterán kolléga kapitányságokon turnézzon.

De alapvetően miért és mivel turnézzon? Az igen szórakoztató szövegfolyamból ez végig nem igazán derült ki. Az biztos, hogy nem árulta a könyveit, viszont sokat mesélt az író-olvasó találkozóiról, „csodás hekusokról”, meg kevésbé csodásakról, akiknek olyanokat kellett mondania, hogy „Lacikám, őrmester voltál, amikor az első cikket írtam rólad, de azóta sem okosodtál”.

A pót-Grosics és a nejlonharisnyák

Azt például tudták, hogy Komáromi Tibor őrnagy, aki az Aranycsapat pótkapusa volt, később meg rendőr, miért nem tudta megoldani a Hungária körúti OTP-ben történt kettős gyilkosság rejtélyét? (Fraktálszerkezetű közbevetés: Komáromi 1955-ben, Bécsben játszott a B válogatottal, amikor az osztrák rendőrség rajtaütött a szállodai szobájában berendezett csempészáru-elosztó központon.)

Előadónk megmagyarázta.

„Szóval Komáromi a halála előtt nem sokkal azt mondta nekem, hogy a tettesek azért nem lettek meg, mert az egyik budapesti főkapitány úgy tett, mintha én azt mondanám, hogy viszlát, és erre mennék ki” – mondta Martinkó Károly, majd eljátszotta, hogy nem az ajtón, hanem a falon át távozik a Teve utcai zsarupalota sajtószobájából. Erre varrjon gombot Miss Marple és Hercule Poirot egy kétágú varrótűvel!

Kojak Sandokan-ugrása

A fantasztikus sztorikavalkádból lassan azért kibontakozott, hogy az előadás legfontosabb témája az az igazságtalanság, ami a Magyar Kojakkal, Németh Ferenc exnyomozóval történt. A Magyar Kojak, aki ott ült az egyik széken, sok évvel ezelőtt, kétoldali sérvműtétjéből lábadozva éppen azon dühöngött a Zamárdi vasútállomáson, hogy a lottózóban elromlott a lottógép, amikor sikoltozást hallott. Szöszke lányka játszadozott a sínek között, az állomáson átrobogó vonattól 30 méterre, mire a Magyar Kojak tigrisugrással elrugaszkodott a talajtól, repülés közben egy kézzel felkapta a gyermeket és ezzel megmentette az életét.

A Kék fényű glóriában is szerepelő rendőrnyomozót 2005-ben, Martinkó és az érintett szerint igazságtalan eljárás után úgy rúgták ki a rendőrségtől, hogy még nyugdíjba sem mehetett. Az ügyben, amiben az alkohol játszotta a főszerepet, és amit egyébként már minden fokon elvesztett, másfél hete levelet írt Kazinczy Ferencnek Schmitt Pál köztársasági elnöknek.

Total recall

A kifejezetten rokonszenves benyomást keltő, értelmesen beszélő, csupa izom exrendőr ideadta a levél másolatát. A sztori cifrább, mint Martinkó Károly teljes életműve. Németh állítása szerint hullafáradtan igyekezett egy névnapi ünnepségre, amikor a közeli kisboltnál megállva találkozott egy ismerősével, akinek kölcsönadta a kocsiját azzal, hogy a buli végén jöjjön érte, és fuvarozza haza. „Köszönhetően a kimerültségnek, egy viszonylag kis mennyiségű ital” úgy hatott rá, hogy távozott a buliból, beült az autójába, és olyan mélyen elaludt, hogy a megérkező barát nem tudta felébreszteni, és úgy rakta át az anyósülésre, majd hazavitte.

„Miután hazaértünk, B. József elmondása szerint percekig küzdött velem, mire ki tudott rakni a ház előtt.” József ekkor a kocsival a kisboltnál megbeszéltek szerint elindult ügyet intézni Ürömre, miközben Németh „az utcán bolyongott”, mert a kapukulcsa a slusszkulcson maradt, a kaputelefon meg rossz volt. (Hajnali négy óra felé járunk!) Ha mindez nem lenne elég, a barát pár száz méteren belül nekihajtott egy kivilágítatlanul álló teherautónak, amitől megijedt, mert még jogosítványa sem volt, ezért megfordult és sunyiban visszaparkolt a lakótelepre.

„Nekem az első emlékképem az volt, hogy a lakótelepen séta közben megláttam az autómat, és megörültem, hogy biztos benne van a lakáskulcs” – folytatódik a Schmitt Pálnak írt levél. „Mikor az autóhoz értem, megállt mellettem egy rendőrautó, és intézkedés alá vontak. Közölték velem, hogy én balesetet okoztam. Én mondtam, hogy nem emlékszem, hogy kerültem ide, de semmilyen balesetre nem emlékszem, és az általuk megjelent helyszínen sem jártam. Mivel nem emlékeztem semmire, nem vitatkoztam, hanem alávetettem magam az intézkedésnek”. (Fraktál-közbevetés: Schmitt Pálnak lenni rémes lehet ugyan, de szívesen lennék a postabontója.)

A rendőrség egy rövid etikai vizsgálat után még aznap kirúgta Némethet ittas vezetésért. Emberünk pert indított a munkaügyi bíróságon a szerinte igazságtalan döntés miatt. A berezelt B. József napokra eltűnt, azután viszont jelentkezett, sőt önmagára terhelő vallomást is tett a büntetőeljárásban. Mivel kiderült, hogy 5 szemtanú is akadt, akik közül egy sem ismerte föl a volt rendőrt, a büntetőeljárást megszüntették, sőt Németh a munkaügyi pert is megnyerte első fokon. Utána viszont fordult a kocka, és másodfokon a rendőrség nyert a munkaügyi perben, majd hősünk a felülvizsgálati eljárást is elvesztette, egy olyan, kézzel írott, a 4 éves eljárásban addig sohasem szereplő vallomás alapján, ami alatt nem volt aláírás. A papíron az állt, hogy elismeri, részegen vezetett haza munka után, valószínűleg elaludt, ezért továbbment a lakótelep előtt, ahol lakott, majd belehajtott a teherautóba. Németh azt mondja, biztos benne, semmiképpen sem ő diktálta ezt, vagy ha mégis, akkor részeg volt még, és a vallomás nem lenne felhasználható ellene.

Az egykori nyomozó – Martinkó szavaival: „ez a szupernyomozó” – most egy hipermarketben készíti fel a biztonsági őrséget, és csalódott ember. Nemhogy nem kerülhet vissza a testülethez, de még csak nyugdíjat sem kap, hiába mentették fel a büntetőeljárásban.

Gyerek- és felnőttsikolyok

Ha ez a sztori nem lett volna elég megrázó, Martinkó mester utána is változatlan elánnal szórakoztatta a méltatlanul kicsiny közönséget. Mesélt a könyveiről – jó cím a Gyereksikolyok, nem? –, például az orvosi műhibákról szóló Több mint műhibáról, amiről eszébe jutott Dr. Kende Péter, akiről éles szemmel jegyezte meg, hogy „az MSZP bérírója, ugye?” Dr. Kende hasonló témában publikált egy sikerkönyvet, „az enyém után öt évvel” – jegyezte meg a Mester, amit bámulatos szerénységgel azzal toldott meg, hogy „én neki a fenekébe nem jöhetek.”

Martinkó egyre jobban belemelegedett, szóba hozta Sándor „Papa” István nyomozót, aki sokszoros vendég volt a tévéműsorában, és ekkor olyan szürreális fordulat történt, amire ilyen előzmények után tényleg senki sem számított. Megérkezett ugyanis egy nő, leült, majd a Papa-mosdatós résznél szót kért és verbálisan kötözködni kezdett az előadóval. Kezdve azzal, hogy ne beszéljen neki senki a Budapest tévéről, aminek egy százalék alatt volt a nézettsége. Nemsokára kiderült, hogy a kötözködő az épületen belülről érkezett, ugyanis rendőrségi sajtós és egykori ATV-s. A hangulat csodásan fokozódott, Martinkó már olyanokat mondott, miután Papa esetleges bűnöző haverjairól esett szó, hogy „ha fiatal nő lennék, és T-állományú nyomozó, és kurvák ügyében nyomoznék, nekem is kurválkodnom kéne”. A „vizemet megiszom és takarodom” fordulatot meg ezennel elloptam tőle a következő nyilvános előadásaimhoz.

Emlékezetes órával ajándékozott meg Martinkó Károly, a reménytelenül küszködő, érezhetően nyomozónak születetett Németh Ferencet pokolian sajnáltam, a következtetés meg annyi, hogy a rendőrszékházak a legkevésbé sem fenyegető és élettelen helyek, ha pedig bárhol meglátják Martinkó nevét, siessenek oda, mert garantálom, nem fognak csalódni.