Hoffmann Rózsát megint visszaküldték a startvonalra
További Belföld cikkek
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
Új felsőoktatási koncepció készül, így várhatóan csak szeptemberben kerül az Országgyűlés elé az új felsőoktatási törvény.
Kormánypárti forrásból a távirati iroda úgy értesült, hogy a szerdai kormányülésen a miniszterelnök új koncepció kidolgozását kérte az oktatási államtitkártól.
A kormányfő többek között a hatástanulmányokat és háttérszámításokat hiányolta.
Hoffmann Rózsának az új koncepció elkészítésére két hét áll rendelkezésére, ezt követően várhatóan májusban tárgyal ismét az anyagról a kabinet.
A frakciószövetség a nyáron tekinti át az elképzeléseket, és szeptemberben kerülhet a parlament elé.
Felsőoktatási források szerint az új törvényt szeptember 30-ig kellene elfogadni. A korábban tervezett hatályba lépés időpontja nem változik, azaz 2012 szeptemberétől élnének majd az új rendelkezések.
Nagy Anna: Teljesen természetes
A Független Hírügynökségnek az államtitkárság egyik névtelenséget kérő munkatársa azt mondta: túlzónak érzik a sajtóértesüléseket, mert csak az eddigi koncepciót kell pontosítani, és nem értik, hogyan szivároghattak ki információk a zárt kormányülésről.
Nagy Anna kormányszóvivő csütörtök este közölte, hogy a kabinet szerdán tárgyalta első olvasatban a koncepciót, és májusban tárgyal majd arról ismét. Úgy fogalmazott, teljesen természetes, hogy a kormány nem első lépésben dönt egy ilyen horderejű kérdésben, hiszen rendkívül összetett a magyar felsőoktatás jövője. Ismertetése szerint hónapok óta tart a törvény kidolgozása, mivel sok szereplőt kellett asztalhoz ültetni, hogy mindenki hozzá tudja adni saját gondolatait.
"Tüdőlövést kapott a koncepció"
A stop.hu szerint a miniszterelnök hosszan sorolta kifogásait az anyaggal kapcsolatban, amit szakmai körökben katasztrofálisnak minősítettek. A hírportál egyik forrása úgy fogalmazott, hogy "tüdőlövést kapott Hoffmann Rózsa második felsőoktatási koncepciója is".
A kormányfő iránymutatásként rögzítette: azt sem tartaná az ördögtől valónak, ha összesen három állami egyetem maradna, a többi oktatási intézmény fennmaradását, avagy bezárását pedig eldönthetné a piac.
Hoffmann Rózsát januárban egyszer már visszaküldték a startvonalra, hogy kezdje újra a koncepcióalkotást, mert az első verziót sem a Fidesz oktatási műhelyei, sem pedig a kabinet nem tartotta elég színvonalas anyagnak. Januárban néhány hetet adtak a koncepció újraírására, de csak három hónappal később, szerdán került a kabinet asztalára az anyag.