Mégsem zárták le Orbán háza táját
A korábbi hírekkel ellentétben mégsem zárta le a rendőrség Orbán Viktor miniszterelnök fővárosi, a XII. kerületben lévő házának környékét - közölte a Terrorelhárítási Központ (TEK).
A közlemény szerint "sem a rendőrség, sem a Terrorelhárítási Központ nem zárta le a Budapest XII., Cinege utcát". A TEK pénteken csak egy úgynevezett személy- és létesítménybiztosítási intézkedést hozott, amely egy előzetes, megelőző intézkedés - tették hozzá.
Korábban a police. hu azt írta, elrendelte Orbán Viktor miniszterelnök budai otthona környékének lezárását Hajdu János rendőr dandártábornok, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. A rendőrség honlapján megjelent intézkedés arról rendelkezik, hogy június 3. 13.00 órától a szükséges ideig, de legkésőbb 2011. július 2. 22.00 óráig lezárják a XII. kerületi Cinege utca kijelölt részét.
Az indoklás szerint a fenti időszakban a XII. kerület Cinege u. 5. épületében védett személy tartózkodik. "A védett objektum biztonságának, zavartalan működésének, a védett személyek szabad mozgásának, közlekedésének biztosítása a rendőrség kiemelt feladata, a rendelkező részben foglalt intézkedés meghozatala indokolt. Az elrendelt területzárás pontosan meghatározza a lezárt terület határait, így egyértelművé teszi, melyik az a terület, amely a gyülekezési jog gyakorlására és egyéb nyilvános rendezvények megtartására rendelkezésre áll. E személy- és létesítménybiztosítási intézkedéssel biztosítható a Cinege u. 5. épületének biztonsága, valamint a védett személy zavartalan közlekedése" – olvasható a rendőrség honlapján.
A területlezárás előzménye, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TRMSZ) hétfőn a Kossuth téren demonstrált a rendvédelmi dolgozók nyugdíjkedvezményeinek visszaállításáért. A tüntetők a helyszínen közfelkiáltással megszavazták, hogy egy későbbi időpontban demonstráljanak Orbán Viktor lakhelyénél, és be is jelentették, hogy megszervezik a tüntetést. A területlezárás megakadályozhatja, hogy közvetlenül a miniszterelnök házánál lehessen tüntetni.
Hajdu János a területlezárás elrendelése mellett felkérte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetőjét, hogy "az intézkedést szükség szerint, további indokolt mértékű ideiglenes forgalomkorlátozási, közrendvédelmi és bűnmegelőzési intézkedésekkel egészítse ki".