Negyedmillió hívás érkezik a lelkisegély szolgálatokhoz évente

2011.08.29. 09:09

Nő a társadalom agressziós szintje – mondta Varga Gábor pszichiáter, a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének tiszteletbeli elnöke a szervezetek szombaton és vasárnap tartott győri konferenciáján, írja a Népszabadság.

A statisztikák szerint a tendencia a befejezett öngyilkosságok módjában is tükröződik. Sehol a világon nincs például annyi önakasztás, mint nálunk - ezeket jellemzően a 35-45 év közötti, egyedül, kisebb vidéki településeken vagy a nagyvárosok perifériáján élő, volt szenvedélybeteg férfiak követik el.

Szabóné Kállai Klára, a szövetség elnöke, egyben klinikai szakpszichológus szerint évente 250-260 ezer hívás érkezik a lelki elsősegélyekhez, amit az országban összesen nyolcszáz, jól kiképzett önkéntes segítő fogad. Ők elsősorban szakszerű segítséget nyújtanak, az esetek 4-6 százalékában pedig a tényleges öngyilkossági szándéktól téríti el a telefonálót.

A telefonos lelki segélymozgalomban dolgozó önkéntesek szerint a hívások tartalma az évtizedek során egyértelműen dramatizálódott. "Régebben a legtöbb esetben nevelési problémákkal, párkapcsolati vagy időskori gondokkal, beilleszkedési zavarokkal küszködők telefonáltak. Most a nagy válságkrízisek késztetik telefonálásra az embereket. Rengetegen fordulnak hozzánk egzisztenciális krízisek miatt, elveszítik a munkahelyüket, nem tudják fizetni a rezsit, a törlesztést, ezért veszélybe kerül a lakásuk is - mondta a társadalmi elnök.

A kifejezetten lelki segély szolgálatok működtetésére a civil szervezetek 20 millió forintot kapnak évente, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának főosztályvezetője, Téglássy Kristóf szerint viszont ennek az összegnek a többszöröséről van szó. Az egészségügynek viszont biztos, hogy nincs pénze ennek a feladatnak a támogatására, az említett, vitatott mértékű összegeket így a szociális ágazat büdzséjéből különítik el.

Szabóné Kállai Klára ezért azt szorgalmazta, hogy a lelki segélyszolgálatok közös hívószámát ismerjék el segélytelefonnak, mert így nem csak a hívóknak, hanem a szerény anyagi helyzetben dolgozó civil szervezetnek se kerülne pénzbe.

Július elseje óta a 116-123-as közös számon 20 lelki elsősegély szolgálat érhető el az országban, a szám a T-com vonaláról és mobiltelefonról is ingyenesen hívható.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport