Itt már game over

Szakadó esőben Devecser vöröiszappal elöntött utcái még siralmasabb látványt nyújtanak, mint száraz időben. Minden ragad, csúszik, a csapatokban vonuló, fehér vagy sárga védőruhába bújt önkéntesek csizmái cuppognak az esővízzel keveredett vörösiszapban. Fél órája sem vagyunk itt, de már furcsa, fémes, hányingert keltő ízzel telt meg a szám.

A kastélykerttel szemben lapátol egy csapat szentantalfai férfi. Nevetve ugrik el egyikük a szívó-kotrógép irányt kereső csöve elől. Mikor a cső belemerül az árok alján összegyűlt szennybe, gőzerővel tuszkolják a nyílás felé a szutykot. Büszkén mesélik, hogy négyszáz lelkes falujukból negyvenen jöttek el segíteni. Hétfő reggel álltak munkába. Túl sok eligazítást nem kaptak, de azt mondják, feltalálták magukat, bár nemigen hisznek benne, hogy a munkájuknak lesz bármi látszatja. "Itt dózer lesz úgy is" - legyint egyikük a kihalt, patakparti utcák felé mutatva.

A vörösen hömpölygő Torna-patak mentén, a süppedős, iszapos talajon, fűcsomókon egyensúlyozva haladunk az elhagyott házak felé. A vörösiszapra szórt perlitből ide még nem jutott, de látszik, hogy dolgozhattak itt is, a munkások nyomát elszórt ételmaradékok, ott felejtett kések, egy kis csomag babapiskóta jelzik.

Jöttünkre abbahagyja az ásást, és az egyik menthetetlennek tűnő ház gazdája körbemutat tönkrement udvarán . "Itt már game over" - mondja.  A kertjében önkéntesek dolgoznak, ő azt a patak felé vezető árkot mélyítgeti, amelyet még a gárdisták kezdtek kiásni az iszapömlés másnapján. Öten laktak itt, ő, a felesége, két gyerekük, meg az anyósa. Otthon volt, amikor jött a nyakig érő ár, a lúg kimarta a lábát, a felesége másodfokú égési sérüléseket szenvedett. Az asszony a munkáját is elvesztette az iszapömléskor, boltban dolgozott, azt is elöntötte a vörösiszap. "Most iszapot áruljanak?" - kérdezi a férfi.

Mi ebből nem jövünk ki jól

Most az ő anyjánál laknak, aki szintén devecseri, de távolabb él a pataktól. Nála csak térdig ért az iszap, magyarázza. A katasztrófa óta minden napját takarítással tölti a házánál, bár most már meg van győződve arról, hogy "mindent le fognak dózerolni". Perközösséghez nem csatlakozott, bizalmatlan mindenkivel szemben.  "Annyi ügyvéd van, meg hiéna, de mi ebből nem jövünk ki jól. A kárpótlást szerintem elfelejthetjük. Nekem a gépparkom annyit ért, mint a szomszédnak a háza" - mondja. A Mal-vezetők felelősségre vonásában sem hisz. "Holló a hollónak nem vájja ki a szemét" - bizonygatja.

Az önkéntesek segítségének örül, bár egyesek rátermettségével akad gond szerinte, "az előző csapatból beleesett valaki az aknába". Miközben beszél, odajön a parthoz két fehér védőruhás önkéntes is, vöröses kezükkel nápolyit eszegetnek egy zacskóból és bólogatnak.

Szerettünk itt

Egy utcával beljebb, kicsit távolabb a vörös víztől, középkorú asszony les ki az ajtaján. A Patak utcából már mindenki elmenekült, csak ők meg még egy szomszéd maradtak, meséli. Ő a szerencsésebbek közé sorolja magát, mert a házába nem jutott be a vörösiszap, csak a föld alatti helyiségekbe. "Amikor jött az iszap, mindenki kiabált, hogy itt a világvége. Mi átvészeltük, nem sérültünk meg" - mondja. Egyelőre fogalma sincs, mi lesz a házával, amelynek a lúg fenyegeti a talapzatát, és mi lesz a kártérítéssel.

"Nem tudunk még semmit, várjuk, hogy milyen döntések születnek" - ismételgeti. Idegesen gyűrögeti az ujjait, dobol a lábával. "Mindenki azt szeretné, hogy készpénzben fizessék ki, de hát erre nincs sok esély.  Azok fognak jól járni, akik egy-két milliót érő putriban laktak, de mi, meg akiknek húsz-harminc milliót ért a háza?" - sóhajtja.

"Siralmas" - mutat elpusztult kertjére. Zöldségei, huszonkilenc gyümölcsfája odavan. Szomorúan idézi fel, hogy a tavaszi árvíz idején még mennyire örültek, hogy homokzsákokkal sikerült megfékezni a patakot. Húsz éve lakott a Patak utcában, lakóparkba nem vágyik. "Csendes utca volt, jó helyen is volt, nyugalmas is volt. Szerettünk itt. Most ennek vége. Mindenki kivan idegileg" - mondja.

A központban több helyre, köztük a templon falára is kiragasztottak egy ingyenes lelkisegély-telefonszámot. Az adományokat már szinte nem tudják hová tenni, a Katolikus Karitásznál, a plébánia udvarán ruhával tömött nejlonzsákok sorakoznak, szétválogatni még nem volt idő mindent. A Karitász munkatársai szerint egyelőre leginkább készpénzre volna szükségük a devecserieknek.

Devecseren még nem kezdték meg a bontást, de a polgármester szerint több mint száz ház jut erre a sorsra. A takarítás, kárfelmérés egész nap folyik, munkagépek róják az utcákat. Kolontárral ellentétben, amelynek lezárt részére a munkagépek jelentette veszélyre hivatkozva senkit nem engednek be, Devecserre bejutni könnyű, elmenni annál nehezebb. Hosszú sort kell kiállni, mire minden egyes kocsit leslagoznak a város határában. Hiába zuhog az eső, az autókat beborítja a vörös szenny.