Ezt le kell nyelni

2011.09.12. 16:01
Orbán Viktor a gazdasági válság elleni idei intézkedések felsorolásával kezdte a parlamenti évadot. Lehet majd fix áron, egyben törleszteni a devizahiteleket, hatósági áras lesz a víz, jöhet a 35 százalékos ÁFA-kulcs a luxustermékekre. 30 százalékos THM felett nem lehet majd hitelt adni.

Orbán Viktor miniszterelnök a parlament őszi első ülésén nagy változásokat jelentett be.

A frank mostantól 180 forint és kész

A legnagyobb izgalommal várt döntés arról szólt, hogy támogatja-e a kormány, hogy a bankoknak fix árfolyamon el kelljen engedniük a devizahiteleseket. Igen, a kormány támogatja és megvalósíthatónak tartja, hogy a frankot 180 forinttal, a jent 2 forinttal, az eurót pedig 250 forinttal számolva ki lehessen fizetni egyben a lakáshiteleseknek a tartozásaikat. Ezek az árfolyamok a mostaninak jóval alatta vannak.

A jelzáloghitel-szerződések utólagos parlamenti módosítása Orbán szerint jogilag megvalósítható. Orbán jelezte, hogy külföldi fórumokon megtámadhatják majd ezt, de erre is lesz válasza a kormánynak.

A tervet először pénteken jelentette be Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, a kormány pedig vasárnapi ülésén döntött elfogadása mellett. A szokatlan megoldás biztos, hogy veszteséget okoz a bankoknak, de Orbán Viktor szerint a pénzintézeteknek osztozniuk kell a lakossággal a mostani bajban. A külföldi bankokat a miniszterelnök szerint támogatják majd az anyabankjaik, az OTP-t meg az FHB-t pedig az állam. Hogy ez konkrétan mit jelent, az nem derült most ki.

Maximum 30 százalék THM

Orbán Viktor bejelentette, hogy az uzsorásokkal szemben keményebb törvényeket hoznak, és keményen fellép ellenük a rendőrség is. Harminc százalékos THM felett nem lehet majd hitelt adni. Jelenleg nemcsak uzsorások, hanem teljesen legálisan működő cégek is kínálnak jóval efölött hitelt.

Újabb hatósági áras szolgáltatások

Orbán bejelentette, hogy még az idén a vízdíj, a csatornadíj és a szemétszállítás is hatósági áras lesz. Bővebben itt olvashat erről>>>

2,8 százalék a hiánycél 2012-re

Ismét megígérte a stabilitási törvényt, ami az államadósság megfékezésére hivatott, és a nagy rendszerek költéseit (önkormányzatok, egészségügyi kasszák, nyugdíj) tartaná kordában. Jelezte, hogy jövőre nem lehet 2,8 százaléknál magasabb az államháztartási hiány.

Még az ősszel a kormány vissza akarja fizetni az EU-nak és az IMF-nek a 2008-ban felvett kölcsönt.

Luxusáfa

Magyarország szeretné bevezetni a 35 százalékos ÁFA-t a luxustermékekre. Ehhez már kértük az EU engedélyét (most a legmagasabb ÁFA-kulcs 25 százalék). A mezőgazdaságban bevezetik a fordított adózást, vagyis ezentúl az ágazatban nem a számlakibocsátó, hanem a vevő köteles az ÁFA-t kiszámolni, majd bevallani és levonni. A luxusáfáról bővebben>>>

Másik fontos adóügyi változtatás lesz, hogy akinek a cége jelentős adótartozással szűnt meg, az nem kaphat új adószámot, azaz nem kezdhet új vállalkozásba.

Kötelező közmunka, természetbeni segély

Tömegessé teszi jövőre a start névre keresztelt közmunkaprogramot. Hosszabb távon akár félmillió embert is be akarnak vonni a programba. Aki nem vállalja a közmunkát, az nem kaphat állami segélyt. Ezzel nemcsak munkára akarják bírni az embereket, hanem azt remélik, hogy az eddig feketén dolgozók munkavállalása kifehéredik.

A kormány azt is támogatja, hogy a szociális segélyek egy részét ezentúl természetbeni juttatásként, és ne pénzben adják a rászorulóknak.