Szilárda
0 °C
6 °C

Kitérnek a kormányellenes tüntetők a Fidesz nagygyűlése elől

2011.10.12. 13:02 Módosítva: 2011-10-12 18:07:55

"Okos enged: mindannyiunk biztonsága érdekében korábbra, 3 órára került az október 23-i civil tüntetés időpontja" - írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott sajtóközleményében az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért csoport.

Az ellenzéki tüntetés szervezői a március 15-i rendezvényükhöz hasonlóan az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez szervezték demonstrációjukat, ám az eredetileg délután négyre meghirdetett tüntetés térben és időben is közel esett volna a Fidesz október 23-i megemlékezéséhez, amit az öt évvel ezelőtti oszlatás helyszínén, az Astoriánál tartanak.

A civilek júliusban, a Fidesz csak október 4-én tett bejelentést a tervezett rendezvényről, a rendőrség mégis egyeztetést kezdeményezett, amelyen a Fidesz nem engedett igényéből, így az eredménytelenül zárult.

A civilek most mégis úgy döntöttek, hogy önként változtatnak terveiken, így egy órával korábban, rövidített programmal, térben is kicsit messzebb rendezik meg saját tüntetésüket, hogy a tiltakozók még a Fidesz rendezvénye előtt levonulhassanak a helyszínről.