Illés: a Mal miatt történt a katasztrófa

2011.12.22. 21:55
Egy most nyilvánosságra hozott szakértői vélemény szerint a vörösiszap-katasztrófa elsőrendű oka a gát ridegtörése volt, ami a talaj tönkremenetele miatt következett be. Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár szerint a tragédia a Magyar Alumínium (Mal) Zrt. tevékenységének következménye.

"A kiszakadt sarok környezetében a gáttest alatt közvetlenül megtalálható kövér agyag a szilárdságának nagy részét az eltelt évek során elvesztette, a lúgtartalmú folyadék ugyanis az agyagban kationcserét indukált. A merev gát kiterjedt hosszon ezen a gyenge szilárdságú altalajon feküdt"  közölte a Veszprém megyei Napló-online, Kertai István vízépítő mérnökre hivatkozva. A szakértő  aki Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár felkérésére vizsgálódott a helyszínen emellett más okokat is megnevez.

Semmi újat nem állít a szakértő  mondta az MTI-nek csütörtökön Illés Zoltán. Hozzátette: a talajtörés azonban a cég tevékenysége miatt következett be. Ezek a tározók nincsenek szigetelve, a technológiákat pedig a tulajdonosnak kellett felügyelni, az ő feladata megtenni a szükséges lépéseket  szögezte le az államtitkár, aki úgy fogalmazott: ma is fenntartja azt a gyanúját, miszerint a kiszakadt tízes tározót feltételezések szerint túltöltötték, ami miatt sokkal nagyobb nyomás nehezedett a falakra.

Az államtitkár szerint a több millió köbméter vörösiszap nagy valószínűséggel nem oszlott el egyenletesen a tízes tározótérben, a kiszakadt sarokba több folyadék, mint szilárd anyag kerülhetett. Nagyobb nyomás keletkezhetett, ami lefelé nyomta a tározó tartalmát a talajba  tette hozzá.

Mivel a Malnál egyik tározó sincs alul szigetelve, átázott az altalaj, azután a talaj a talajon elcsúszott, talajtörés következett be  szögezte le az államtitkár, hozzátéve: mindezért a Mal tulajdonosai és a céget üzemeltetők a felelősek, hiszen a talajtörés a cég tevékenységének következménye.

Az államtitkár véleménye szerint a Mal tulajdonosai nagy valószínűséggel nem akarták folytatni a cég tevékenységét 2011. február 28-a után, amikor is lejárt a környezetvédelmi engedélyük, hiszen 2010. október 4-ig  a katasztrófa időpontjáig  nem kértek újabb engedélyt a cég tevékenységének majdani folytatására. "Márpedig egy ilyen engedély kiadása a hatóságok részéről minimum fél-egy év. Az addig keletkező vörösiszapot pedig az egyetlen lehetséges helyre, a tízes kazettába helyezték el. Ugyanakkor egy újabb tározótér megépítése legalább másfél-két évet vesz igénybe, már pedig 2010. október 4-ig ezt nem kezdték el" - állapította meg Illés Zoltán.

A talaj átnedvesedése és a tározó túltöltése együtt okozhatta 2010 októberében a katasztrófát, ami nem természeti jelenség, hanem a Mal tevékenységéből származik, ezért a felelős csakis a tulajdonos és az üzemeltető lehet  összegezte az államtitkár.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Belföld
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől

Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől

Közleményükben, még a kábítószerfogyasztás negatív hatásait is felsorolják.

45 perce

  • Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

február 28., 17:28

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Belföld
Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

Onkológusok magyarázatot adtak a hazai rákbetegségek kedvezőtlen adataira

A precízebb leletezés is rontja a statisztikánkat.

február 28., 17:59

  • Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.

február 28., 12:23

  • Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.

február 28., 12:14

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Belföld
Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

Döntött az ELTE, ekkor indul a béremelés az ország egyik legnagyobb egyetemén

A fizetések konkrét összegére is fény derült.

február 28., 17:53

  • Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.

február 28., 17:29

  • Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride

Orbán Viktor: Nincs többé Pride

A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.

február 28., 07:46

  • Belföld
Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Illegális dohánygyárat leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Nyírségben

Mintegy 140 millió forint értékű dohány és eszközök kerültek elő.

február 28., 09:45

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.

február 28., 10:52

  • Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.

február 28., 11:47

  • Belföld
Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

Kilépett az MSZP-ből a rasszista megjegyzéseket tevő újbudai képviselő

A politikus már korábban lemondott tanácsnoki pozíciójáról.

február 28., 10:43

  • Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.

február 28., 09:21

  • Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.

február 28., 14:39

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15

  • Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt

Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt

Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.

február 28., 13:01