További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Győr-Moson-Sopron megye Maigret-je, Abdai Géza, a Fidesz soproni elnöke úgy gondolja, hogy "politikai indíttatású cselekedet" lehetett a fej kiakasztása. Az általunk megkérdezett hazai kecsketenyésztők egyike sem vitatta a jó szimatú politikus megérzését, de többen is megjegyezték, hogy kecskefejszerzéshez az embernek nem kell perverz szélsőségesnek lennie, mivel ahhoz bármilyen vágáskor hozzá lehet jutni, hiszen kidobják.
A legtöbb tenyésztő kereken elutasította, hogy fotó alapján megtippelje a Fidesz-kecske nemét és életkorát, egyikük óvatosan annyit mondott, hogy talán fiatal, 2011-es születésű bakról van szó. A hím kecskéket ugyanis egyéves koruk táján, az ivarérettség elérése előtt szokták levágni, mivel később a hormonoktól rettentő büdös lesz a húsuk. A herélés nem jön szóba, mert a beavatkozás szinte többe kerül, mint az alanyon található hús. Aztán az egyik gazda végre névvel is vállalta a hangsúlyozottan politikamentes szakvéleményét.
Illegális szánentáli?
Pap József búr kecske törzstenyésztő először is arra hívta fel a figyelmünket, hogy 2009 óta minden magyarországi juhot és kecskét féléves korában műanyag azonosítóval vagy tetoválással kell ellátni, így a Fidesz-kecske vagy illegálisan volt tartva, vagy még nem érte el a 6 hónapos kort. "Azt elképzelni sem merem, hogy szegény állatot direkt ezért nevelték, hogy egy Fidesz-iroda ajtaján végezze!" - jajdult fel Pap. Mi sem tudjuk elképzelni.
"A kép alapján nem állapítható meg bizonyosan sem az állat neme, sem a kora (bár véleményem szerint fiatal hím, azaz gidáról van szó, mely a szánentáli vagy keresztezett szánentáli fajtába tartozhat) - életkora a fogak száma alapján pontosan beazonosítható). A véleménynyilvánítás ezen formáját - mint felelős állattartó - természetesen elitélem, a hír vélhetően a külföldi médiumokat is sokkolta!" - fejezte be szakvéleményét Pap József.
Jól érthető, egyszerű üzenet
"Lehet fejni minket, de előbb-utóbb lógni fogtok" - fejtette meg kapásból az akció üzenetét egy idős, egyébként tökéletesen apolitikus kecskés, akit annyira lefoglal az ördögi szemű állatok gondozása, hogy őszinte érdeklődéssel kérdezte meg, hogy az emlegetett Fidesz az egy magyar párt-e.
A nem harapós, alapvetően szelíd és értelmes kecskék a legújabb korban kizárólag azért lettek a Sátán szimbólumai, mert a szembogaruk téglalap alakú, aminél tényleg kevés borzongatóbb látvány létezik.
Mielőtt a modern ember elidegenedett volna a rondaszemű háziállattól, a kecskét a Sátán és a Fidesz helyett általában pozitív szövegkörnyezetben emlegették. Amikor Amon Ra egyiptomi napisten a teremtő Khnum alakjában jelent meg, mindig bakfejjel ábrázolták. A skandináv Thor is nagy kecskebarát volt, a kocsiját például szívesen húzatta kecske származású barátaival.
Ráférne a kecskékre egy kríziskommunikátor
Később elromlott a kecske PR-ja, és az erő, a lendület, meg az állhatatosság ősi szimbólumából a gonosz megtestesülése lett. Az álsátánista zenészek nemcsak vizuális elemnek használták a kosfejet, a Rolling Stomes egyik klasszikus, 1973-as lemezének egyenesen Kecskefejleves a címe, ehhez képest az Angie című szépelgés lett róla a nagy sláger.
Ez sem akadályozta meg azonban a soproni rendőrkapitányságot, hogy zaklatás miatt indítson nyomozást a politikailag motivált kecskefej-kiakasztás ügyében. Abdai Géza sajnálatosnak nevezte, hogy a közélet alakulása egyeseket "ilyen embertelen tettekre" ösztönöz. A megkérdezett kecsketenyésztők inkább hirtelen támadt, részeg tréfának gondolták az ügyet, a szeszfogyasztás ugyanis kecskevágáskor sem példátlan, különös tekintettel a vágás szakszerű módjára, amit így ír le a Mindenamikecske blog:
"Egy nagy kalapáccsal szemből fejbe vágni erővel, hogy betörjön a koponya és elájuljon tőle és utána a gége fölött a állkapocs csont alatt a nyak szélétől kb. 3-4 centiméterre vagyis a gerinctől kell bele szúrni a kést, de ezt egy határozott mozdulattal és erővel. Aztán egy erős húzással kifelé az álla felé vágni, hogy elvérezzen."
A kecskefejküldés egyébként sajnos nem hungarikum: Rino Foschi, az olasz Palermo focicsapatának elnöke hat évvel ezelőtt postán kapott egy példányt. Ő kevésbé volt sértődős, mint a Fidesz, feljelentést nem tett és azt nyilatkozta, hogy valaki biztos meg akarta viccelni.