A Mol KDNP-s jogásza is lobbizott dohányügyben

2012.01.09. 11:17
Vagyonnyilatkozata szerint havi bruttó 440 ezer forintért a Mol jogtanácsosaként is dolgozik Aradszki András KDNP-s országgyűlési képviselő, aki nemrég azt javasolta, hogy a dohány-kiskereskedelem államosítása után a benzinkutakon is lehessen majd cigit árulni. Javaslatát végül nem támogatták, a képviselő pedig azt mondja: ezzel nem a benzinkutaknak, hanem a költségvetésnek akart kedvezni. Mások is lobbiztak.

A zárószavazás előtt álló, "Fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről" című törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokból jól nyomon követhető, melyik képviselő kinek és hogyan lobbizik.

A törvény célja, hogy korlátozzák a cigarettához való hozzáférést. Míg ma több mint 40 ezer helyen árulnak dohányterméket, 2013 januárjától csak kijelölt dohányboltokban lehetne majd cigarettát árulni, az országban körülbelül 6 ezer üzletben. A kétezer lakosnál kisebb falvakban csak egy ilyen dohánybolt üzemelhet majd, a nagyobb településeken kétezer lakosonként egy-egy bolt. A dohánykiskereskedelem állami monopólium lesz, a "dohányszaküzletek" működtetéséhez főként családi vállakozások kaphatnak koncessziót.

A Molnak dolgozik

Szilveszter előtt egy nappal komoly munka folyt az országgyűlésben. A képviselők a törvényhez beadott módosító indítványokról döntöttek. Aradszki András, KDNP-s képviselő például azt javasolta, hogy cigarettát a benzinkutakon is lehessen majd árulni. Azzal indokolta a módosítást, hogy a Magyarországon átutazó külföldiek főként a benzinkutakon veszik meg a cigarettát és ha ezt a lehetőséget bezárják, akkor majd külföldön szerzik be a szükséges mennyiséget, ami jelentős adókiesést okoz a magyar költségvetésnek.

Dr. Aradszki András
Dr. Aradszki András
Fotó: fidesz.hu

A kieső költségvetési bevételekért aggódó Aradszki András és a benzinkutak kapcsolata azonban egyáltalán nem esetleges. A képviselő honlapján talált életrajza szerint 1988-tól a Molnál dolgozik jogtanácsosként – legutóbbi, 2010-es vagyonnyilatkozata (pdf) szerint havi bruttó 440 ezer forintos juttatásért.

"A Molnál több mint húsz éve viselt beosztásom semmilyen módon nem befolyásolta ezt a módosító indítvány" – állította az Index kérdésére a képviselő. Aradszki András elmondása szerint az átmenő utakon a Mol-benzinkutak erős kisebbségben vannak a többi vállalat üzemanyagtöltő-állomásaival szemben. A cigarettán ráadásul nagyon kicsi az árrés, így ha nem lehet cigarettát árulni a benzinkutakon, az nekik nem okoz jelentős kiesést. Aradszki szerint ennél sokkal jobban érzékelhető lesz a jövedéki adóból származó bevétel csökkenése. Aradszki András módosítóját végül elutasította az országgyűlés, így a dohányosok hiába reménykednek, nem lehet majd cigit venni a benzinkutakon.

A bioetanol ellen is lobbizott

Aradszki Andrásnak egy korábbi módosító indítványa is feltűnést okozott. Tavaly júliusban a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által benyújtott miniadócsomag az E85-ös bioüzemanyag jövedéki adóját 12 forintra emelte volna, Aradszki András módosítójának köszönhetően viszont végül 40 forintra emelték az adóterhet.

Azt tudni kell, hogy a Mol nem forgalmaz bioetanolt, az olcsóbb E85-ös benzin forgalma azonban jelentősen megnőtt az utóbbi időben. Hiába írta azt a Széchenyi terv, hogy minden eszközzel támogatni kell a megújuló energiaforrások alkalmazását, a jövedéki adó jelentős emelésével megszüntették az E85-ös benzin jelentős árelőnyét a benzinnel szemben. Az NGM akkor azt közölte: a módosítást elsősorban nem az E85-ös utáni adóbevétel nagyságrendje indokolta, hanem annak megakadályozása, hogy az indokolatlan árelőny miatt az E85-ös fogyasztása a benzinfogyasztás rovására tovább bővüljön.

Hipermarketekben nem, de ABC-ben igen

Visszatérve a dohányzásra: a szilveszter előtti hangulatban az országgyűlés elfogadta a fideszes Bánki Erik és Csizi Péter egyik érdekes módosító indítványát. Ez idén áprilistól megtiltja a kocsmákban a cigaretta árusítását, szeptembertől pedig a 2000 négyzetméternél nagyobb alapterületű bevásárlóközpontokban. Utóbbi pont lényege, hogy a kijelölt dohányboltok mellett a 2000 négyzetméternél kisebb áruházakban - elkülönített helyen - így mégiscsak lehetővé tennék a cigaretta árusítását.

Ez a nagy hipermarketláncokat kizárná a dohány árusításából. Őket az a passzus is korlátozza, hogy egy tulajdonos kezében legfeljebb kilenc dohány-kiskereskedelmi koncesszió lehet majd. Vannak ugyanakkor olyan hazai üzletláncok, amelyek eleve kisebb területű boltokat üzemeltetnek ráadásul franchise hálózatban külön-külön tulajdonosokkal. A törvényjavaslat eredetileg főként családi vállalkozásoknak, Bt-knek és egyéni vállalkozóknak adott volna csak koncessziót, de ezt is fellazították, így a jelenlegi állás szerint más vállalkozási formában működő üzlet is kaphat majd dohánykereskedelmi koncessziót. Míg tehát az eredeti javaslat a piac dekoncentrációját célozta, ha ezt a verziót fogadja el az országgyűlés, mégiscsak lehetőség lesz arra, hogy a dohány-kiskereskedelemből áruházláncok is kivegyék a részüket.

Törvényen kívül a kaszinók

Ha már korlátozzák a cigaretta árusítását, akkor legalább lehessen kapni mindent. A fideszes Csizi Péter elfogadott módosító indítványa kizárja, hogy a majdani dohányboltok külön szerződést kössenek egy-egy gyártóval vagy importőrrel. A kijelölt dohányboltok tulajdonosai így kötelesek lesznek majd minden cigarettamárkát jól látható helyen elhelyezni. Egy a dohánykereskedelmet jól ismerő forrásunk ezt - az osztrák példa alapján - azzal magyarázta, hogyha kevesebb üzlet lesz, elvárható, hogy azok a fogyasztói igények kielégítésére a teljes termékpalettát kínálják. Másfelől ez a szabály az egyenletesebb verseny és a kisebb gyártók és forgalmazók megtámogatására is irányul.

A legnehezebben felderíthető lobbizásnak az a szilveszter előtti hangulatban becsúsztatott módosítás tekinthető, amelyet a már áprilisban elfogadott nemdohányzók védelméről szóló törvényhez kapcsoltak – jobb híján a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvényjavaslathoz beküldött zárószavazás előtti módosító javaslattal. A szigorú törvény eredetileg zárt térben csak a börtönökben és a pszichiátriai intézményekben tette volna lehetővé dohányzóhelyek kijelölését. Kijelölt hely nélkül csak speciális esetekben, a dohánytermékek kereskedelmi bemutatóin és a szállodák dohányzóként kiadott szobáiban lehetett volna füstölni. Ez a módosítás a törvény alapkoncepciójának teljesen ellentmondva a kaszinókban úgy engedi meg a dohányzást, hogy dohányzóhelyet sem kell kijelölni. Indoklása tömör, lényegre törő és egyáltalán nem indokolja meg a javaslatot: "A zárószavazás előtti módosító javaslat alapján játékkaszinóban is lehet dohányozni kijelölt dohányzóhely hiányában."

A nizzai kaszinókban csak a kijelölt helyen lehet dohányozni
A nizzai kaszinókban csak a kijelölt helyen lehet dohányozni
Fotó: Valery Hache

A lobbizó személyét itt már nehéz kideríteni, hiszen ezt a minden addigi elvet áthágó módosítást maga az alkotmányügyi bizottság nyújtotta be. Mivel zárószavazás előtti módosító indítványról van szó, a javaslatot a bizottság nem is tárgyalta. A módosítást az Indexnek egy fideszes képviselő azzal magyarázta, hogy az mindössze két budapesti és egy soproni kaszinóra vonatkozik. Ezek a rendszerváltás után kaptak koncessziót az államtól, s a képviselő szerint ha ezekben korlátoznák a dohányzást, az a koncessziós szerződés megsértése miatt az államra súlyos büntetést róna.

A módosítással azonban egy kisebb probléma lehet és nagyon valószínű, hogy mégsem lép hatályba. A dohányzás ellen küzdő Füstirtók a Gyermekdohányzás Visszaszorításáért Alapítvány szerint ugyanis ez a passzus mindössze egy óráig volt hatályban, 2011. december 31-én kb 23 órától 0 óráig. Ezt ugyanis január elsejétől azonnal felülírta egy korábban elfogadott módosítás. A nemdohányzók védelméről szóló törvény 2011. április 26-i módosítása ugyanis tartalmaz egy pontot, amely szerint 2012. január 1-től a törvény 2. §-a helyébe egy új 2. § lép, ebben viszont a kaszinókra vonatkozó dohányzási lehetőség nem szerepel.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt

A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.

március 20., 11:15

  • Belföld
Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

Kitörhette egy autó az üvegfalat az Arena plázában

A balesetről fotó is készült.

tegnap, 21:16

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen

A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.

március 20., 09:25

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Belföld
Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Megkínozta egy diáktársát a Weiss Manfréd Technikum négy tanulója

Szerelemféltés miatt a waterboarding technikát alkalmazták a 15 éves fiún.

március 20., 06:06

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05