Zéno
1 °C
9 °C

Schmitt beszél a doktori disszertációjáról

2012.01.17. 21:36

Schmitt Pál köztársasági elnök szerda reggel 7:33-kor interjút ad az MR1 Kossuth rádió 180 perc című műsorának. Ezt az államfő hivatala közölte öt nappal azután, hogy január 11-én megjelent a plágiumgyanús doktori disszertációjáról szóló hír.

Azóta Schmitt Pál csak olyan nyilvános eseményeken vett részt, amelyeken az újságírók nem kérdezhették: hétfőn a Sándor-palotában átadta Csizmadia Norbert tervezéskoordinációért felelős államtitkár kinevezését, és fogadta Darák Pétert, a Kúria elnökét. Az államfő csütörtökön az egri Eszterházy Károly Főiskolán tartott volna előadást az új alaptörvényről, de a hallgatókat a főiskola arról értesítette, hogy az államfő nem akarja megzavarni a vizsgaidőszakot, ezért nem mond beszédet.

Január 11-én írt arról a hvg.hu, hogy Schmitt Pál 1992-ben írt doktori disszertációjának nagy része szinte szóról szóra megegyezik egy bolgár sportkutató által még a nyolcvanas években írt tanulmány szövegével. A cikk szerint a köztársasági elnök 215 oldalas dolgozatából mintegy 180 oldal Nikolaj Georgiev francia nyelvű munkájának többnyire szó szerinti, hivatkozás nélküli fordítása és átvétele, ami felveti a plágium gyanúját. A dolgozatra Schmitt summa cum laude minősítést kapott, és bár bírálói felrótták a forrásanyagok megjelölésének hiányát illetve hogy a megjelölt „szakirodalom alapján aligha lehetett volna a sportágak ilyen részletes programelemzését elvégezni”, mindketten fontos, hiánypótló műnek nevezték.

A Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) a leghatározottabban visszautasította a plágium gyanújának felvetését. A KEH szerint „a hiánypótló munkát” történészprofesszorok bírálták. Annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt – közölte az államfő hivatala, megjegyezve, hogy „a dolgozat minősítése önmagáért beszél”. A KEH közlése szerint Schmitt Pál az értekezése forrásaként is megjelölt Nikolaj Georgiev neves sporttörténészt személyesen, jól ismerte. Kutatásaik során több résztéma megtárgyalása során együttműködtek.

A hvg.hu ezután megszólaltatta a 2005-ben elhunyt Nikolaj Georgiev lányát. Malina Georgiev azt mondta: édesapja ismerte Schmitt Pált, mivel mindketten dolgoztak a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, de nem tudott arról, hogy apja és Schmitt Pál több résztéma megtárgyalásában együttműködött volna. "Kizárt, hogy édesapám társszerzőként dolgozott volna Schmitt Pállal úgy, hogy nem tünteti fel a nevét a munkáiban" – mondta a bolgár történész lánya.

Schmitt disszertációjának egyik bírálója, Kertész István történész az Origónak azt mondta, hogy fontos alkotásnak és jó dolgozatnak tartja Schmitt munkáját. Kertész István ugyanakkor életrajza szerint a szakdolgozat elbírálásának évében, 1992-ben lett a Magyar Olimpiai Bizottság által létrehozott Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának tagja. (Schmitt Pál abban az időben a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke volt, azt megelőzően, 1985 és 1990 között ő volt a Magyar Olimpiai Akadémia Tanácsának elnöke.)

Január 13-án az egykori Testnevelési Egyetem jogutódja, a Semmelweis Egyetem lehetővé tette újságíróknak, hogy megnézzék Schmitt Pál doktori disszertációját. A dolgozatot azonban se kikölcsönözni, se fénymásolni, se olvashatóan fotózni nem engedték, mivel a szerzői jogi törvény és a könyvtári szabályzatok tiltják a szerző engedélye nélküli többszörözést.

Ugyanezen a napon Tóth Miklós, a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánja azt közölte: nincs ok azt feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely húsz évvel ezelőtt elbírálta Schmitt Pál doktori disszertációját. A kisdoktori cím kiadása Schmitt Pál esetében is az általános eljárásrendnek megfelelően, szabályszerűen történt, a szakértők szerint az értekezés tartalma megfelelt az akkori követelményeknek.

Azóta többen sürgették az egyetemet, hogy vizsgálják meg Schmitt Pál doktori disszertációját, mivel ez a bizonytalanság az egyetemen korábban doktori fokozatot szerzők teljesítményét is lefokozhatja. Ha azonban az egyetem önmagától nem lép, erre a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság (MAB) sem tudja rákényszeríteni, és nem is vizsgálódhat helyette. Kedden az egyetem bejelentette: az egyetem rektora felkérte a Testnevelési és Sporttudományi Kar dékánját, hogy hozzon létre tényfeltáró vizsgáló bizottságot, mely tanulmányozza Schmitt Pál kisdoktori disszertációja létrejöttének körülményeit.

A Schmitt Pál doktori disszertációjáról szóló hírekre Orbán Viktor miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter röviden annyit közölt: "Egy ilyen méltatlan bulvárkacsával nem kívánunk foglalkozni". Martonyi János külügyminiszter a hvg.hu-nak január 13-án azt válaszolta:„Ebben az ügyben még a kérdést is óvatosan kell feltenni. Nyilván végére kell járni a dolognak, de köztársasági elnök úr állítja, hogy nem plagizált, én megbízom a szavaiban."

A politikusokkal ellentétben a kormányhoz közel Jobbklikk véleményportál viszont nyíltan Schmitt távozását követeli. „Az elnöki hivatal tekintélyének megmentéséért, de legalábbis megőrizve az esélyt annak újjáépítésére, Schmitt Pálnak haladéktalanul le kellene mondania” – írta pénteken a lap.

Hivatalos nyilatkozatot tett közzé a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) is a plágiummal gyanúsított Schmitt Pál köztársasági elnök ügyében. A NOB angol nyelvű közleménye így fogalmaz: "tudomásul vesszük, hogy Schmitt Pál határozottan visszautasította az őt ért plágiumvádakat és azt is, hogy a munkáját értékelő egyetemi szakértők támogatásukról biztosították".

Értékeljen és nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Mondja el melyik, és nyerjen értékes ajándékaink közül!

Ajándékozzon utazást karácsonyra!

Nem tudja mivel lepje meg kedvesét? Válasszon szállásutalványaink közül egyet!