Vissza kell fizetni a miskolci jutalmakat

2012. február 17., péntek 15:07

A miskolci önkormányzati cégeket tömörítő Miskolc Holding Zrt.-nél kifizetett jutalmak ügyében Kriza Ákos polgármester azonnali vizsgálatot kezdeményezett, prémium- és jutalomstopot rendelt el.

Az ügyet a városi közgyűlésben ellenzékben lévő MSZP-frakció hozta nyilvánosságra a héten, majd a Blikk is beszámolt róla: a holding vezető munkatárai közül öten összesen nyolcmillió forint jutalmat kaptak az elmúlt év végén. A lap szerint Pállfy Kinga, a holding vezérigazgatója 7,2 millió forintból felújított és bebútorozott, 116 négyzetméteres szolgálati lakást is kapott.

Pásztor Imre, a holding szóvivője a Blikk értesülésére reagálva azt mondta: a lakás Miskolc tulajdonában volt és van, 4,5 millió forintból újították fel, és 2,7 millió forintért bútorozták be. A bútorok a cég tulajdonában vannak.

A polgármester közölte: "a miskolci városházán sem tavaly, sem idén nem voltak jutalmak. Ez egy nehéz helyzetben lévő, a szocialisták által nyakig eladósított város, nincs lehetőség arra, hogy prémiumot és jutalmat osszunk, ugyanezt várom el a város minden cégétől".

Ezért a holdingnál történt jutalomkifizetések ügyében a miskolci polgármester teljes körű, azonnali vizsgálatot kezdeményezett, pénteken pedig utasította a Miskolc Holding Zrt.-t, hogy az érintettek az átvett pénzt haladéktalanul fizessék vissza.

A 17 milliárd forintos alaptőkéjű Miskolc Holding cégcsoportnak tizenegy tagvállalata van. A tagvállalati vezetők közül volt, aki 170 millió forintos veszteséget hozott ki nullára egyetlen év alatt. Bruttó nyolcmillió forintos, felülvizsgálat alatt álló jutalmuk nagyságrendileg kevesebb, mint a szocialista ciklusban az elnök-vezérigazgatónak 2008-ban, 2009-ben és 2010-ben kifizetett jutalom és prémium éves összege – jegyezte meg Dobos Tímea, a polgármesteri hivatal szóvivője.

Vécsi György, a holding igazgatósági elnöke közölte: 2009-ben a szocialista városvezetés ideje alatt a Miskolc Holding Zrt.-nél és tagvállalatainál kifizetett összes pénzbeli juttatás összege csaknem 419 millió forint volt, 2010-ben meghaladta a 437 millió forintot, míg 2011-ben az új vezetés mintegy 200 millió forinttal csökkentette az összes kifizetést.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Luxuslakást kapott a miskolci vagyonkezelő vezére - 2012.02.17.
2,7 milliót költött az eladósodott cég csak a bútorokra. A polgármester vizsgálatot rendelt el.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Görög tengerpart
    Görög tengerpart Különleges helyszínek egy tökéletes üdüléshez! Városnézés, strandolás. Ajánlatok 5.400 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől
  • Török riviéra Gondoljon már most a nyárra, tekintse meg törökországi ajánlatainkat! 59.900 Ft / fő / 7 éjtől

Hirdetés