41 találat az Indexről, és a környékéről.
Vallási közösségek szertartásain nincs létszámkorlátozás.
Több mint ötvenen voltak.
Ma Miskolcnak ismét van jövője, és az ő munkája nélkül ez nem így lenne – mondta a miniszterelnök búcsúbeszédében.
A fideszes politikus 56 éves volt.
2020. szeptember 21., 12:51
A rendszert Kriza Ákos volt fideszes polgármester kérésére telepítették.
Az Operett művésze egy azóta eltávolított videóban reagált az Index cikkére, amiben két nő zaklatással vádolja a színház egyik vezetőjét.
2019.10.04. 10:43 Módosítva: 2019-10-07 14:51:21
A fideszes polgármester visszavonul, így a jegyzővel méreti meg magát Miskolcon a helyi gimnázium igazgatója, aki mögé az összes ellenzéki párt odaállt. A Fidesz a kormánnyal való együttműködés fontosságáról beszél, a várost Orbán is emlegette a Fidesz tisztújításán.
2019. augusztus 9., 16:22
Kriza Ákos polgármester egészségügyi okokra hivatkozva távozik, de más okai is lehettek a döntésének. A Fideszt belső széthúzás gyengíti Miskolcon, ősszel el is veszítheti a várost.
2019. augusztus 9., 11:51
A helyi jegyzőt, Alakszai Zoltánt javasolta maga helyett.
Veres Pál mögött a helyi ellenzéki civil szervezetben végzett munkája nyomán álltak fel a pártok.
A kormány szerint a miskolciaké a legnagyobb.
2017.01.18. 13:58 Módosítva: 2017-01-19 10:16:41
Amerre emberünk jár, ott hókotró terem!
A polgármester Kriza Ákos szerint ez az egyik legfontosabb várospolitikai ügy.
Kriza Ákos szerint az intézkedések népszerűek, nem érti a jogi kifogásokat.
2015.04.21. 12:05 Módosítva: 2015-04-21 22:54:57
A kormányfő nagy profitot kívánt a kaszinósoknak. Megépül az autópálya Miskolctól a szlovák határig.
Kriza Ákos szerint a botrányos ételosztáson letaposták a frissen ültetett rózsákat.
A fideszes polgármester tiltása ellenére ételt osztottak a civilek. Rengeteg ember ment el.
Legalábbis a polgármester korábbi tilalma ellenére azt hirdetett egy csoport a Facebookon.
A Gyermekétkeztetési Alapítvány váratlan levelet kapott a miskolci fideszes polgármestertől.
Olcsó, igénytelen hamisítványt hord, felesége rendelte neki a netről, mindenki megnyugodhat.
Kriza Ákos tarolt, a vesztes Pásztor Albert teljesen kiábrándult a politikából. Eufóriában a kampány észkombájnjai.
A Klebelsberg-központ gyorsan talált egy másik helyet a tüntetések után lemondott Dávid Enikőnek.
2014. szeptember 20., 08:14
Bár a jegyzői hivatal támogatta a most elutasított igazgatót, Kriza Ákos polgármester most megmentőként lépett fel a tüntetők előtt.
2014. szeptember 19., 13:08
Az fáj nekik, hogy megszűnik a lenyúlás... – emiatt jelentették fel a kommentelőt. Aztán kiderült ki ő.
2014. augusztus 27., 18:05
A helyi jelölt támogatja Pásztor Albertet, pedig a vezetés megmondta, hogy ne. Kirúgták.
2014. augusztus 21., 09:42
Kitakarítjuk a szegényeket Miskolcról, mondta a fideszes polgármester. Ősszel 70 lakás ürülhet ki.
2014. augusztus 6., 15:25
A NEKI szerint félrevezetik a romákat, amikor azt mondják nekik, hogy fizessék ki a tartozásukat és akkor maradhatnak.
Ennyien írták alá a Fidesz aláírásgyűjtő ívét, a programot folytatják.
2014.07.15. 07:52 Módosítva: 2014-07-16 08:47:34
A fideszes városvezetésnek megtetszett a helyi fesztivál, de a szervezők nem adták. Végül szerveztek egy sajátot hasonló néven: ugyanakkor, ugyanoda. De ezzel az ügynek nem lett vége.
Kriza szerint a városnak pénzbe kerülne a kutatóközpont, csakhogy mindent az állam és az EU fizetne.
A polgármester lefújta az 1,7 milliárdos beruházást, mert nagy terhet jelent a városnak.
A polgármester vizsgálatot rendelt el a holdingnál.
Az evangélikusok, a római és a görög katolikusok is kapnak egy-egy intézményt.
Az önkormányzati cégeket tömörítő társaságnál 74 ügyben merült fel hűtlen kezelés, csődbűntett vagy a számviteli rend megsértésének gyanúja.
A polgármester szerint a város tulajdonában lévő Miskolc Holding Zrt.-nél történt visszaélések közel hat milliárd forint kárt okoztak.
Kedd reggel Kriza Ákos polgármester elrendelte a riasztási fokozatot, és felszólította a város lakóit, hogy ne járjanak autóval.
2010. november 29., 17:21
A polgármester szerint ennyi hiányzik idén ahhoz, hogy a tagvállalatok működőképesek maradjanak.
Visszalépett a Jobbik szegedi jelöltje, hogy megakadályozzák Botka újbóli megválasztását. Cserébe Kriza Ákos visszalépését kérik.
Olyan polgármesterjelölt nincs Miskolcon, aki ne a cigánykérdés megoldásával kezdené, ezzel a témával nem is lehet itt pluszszavazatot szerezni.