Bilincsben vittek el roma gyerekeket az iskolából
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
A sajókazai Dr. Ámbédkar iskola épületét csütörtökön délután 8-10 rendőr vette körül, és négy 14-16 éves fiatalkorút (3 lányt és egy fiút) bilincsbe verve vitték el. Az esetről az iskolát fenntartó Dzsáj Bhím (Segítő Kéz) buddhista közösség vezetője, Orsós János számolt be.
Orsós szerint a fiatalokat a rendőrség a múlt héten már kihallgatta, miután két lány egy fiú miatt összekapott. A mostani előállításnak, mint mondta, semmilyen tudható alapja nincs, a kényszerintézkedést pedig teljesen érthetetlennek nevezte.
Orsós elmondta, hogy az épületet körbekerítették a rendőrök, majd bementek az épületbe, ahol a tanárok füle hallatára cigányozni kezdtek. Orsós az iskola igazgatójával, Derdák Tiborral a gyerekek után ment a helyi rendőrőrsre, ahol "Na, megjött a Dzsáj Bhím! Takarodjanak innen!" – felkiáltással fogadták őket. Végül csak Derdáknak engedték meg, hogy maradjon, miután közölte, hogy igazgatóként felelős a gyerekekért, de Orsóst és a cigány önkormányzat vezetőjét kidobták.
Az Index kíváncsi, hogy mi indokolta az indokolatlanul erélyesnek tűnő rendőri fellépést, illetve hogy mi a megyei főkapitányság álláspontja a cigányozással kapcsolatban, a kérdéseket elküldtük a rendőrségnek.
A rendőri intézkedés arányossága
Az 1994. évi XXXIV. törvény a Rendőrségről
15. § (1) A rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával.
(2) Több lehetséges és alkalmas rendőri intézkedés, illetőleg kényszerítő eszköz közül azt kell választani, amely az eredményesség biztosítása mellett az intézkedéssel érintettre a legkisebb korlátozással, sérüléssel vagy károkozással jár.
A délután az MTI-nek kiadott megyei rendőrségi közlemény ezekre nem ad választ: eszerint csoportosan elkövetett garázdasággal és személyi szabadság korlátozásával gyanúsítanak négy fiatalkorút, akik a sajókazai iskolában inzultáltak egy 17 éves lányt. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki őket; tettüket beismerték, panasszal a rendőri intézkedéssel szemben nem éltek, nem vették őket őrizetbe.
Később Dobi Tamás megyei rendőrségi szóvivő az Indexnek nyilatkozva a megbilincselés szükségességéről és arányosságáról annyit közölt, hogy az intézkedés törvényi feltételei fennálltak. A cigányozással kapcsolatos állítást azzal kommentálta, hogy a fiatalok nem tettek panaszt a rendőri intézkedés ellen.
Orsós arra gyanakszik, hogy a rendőrök valójában a népszámlálási nyomozás sajtóvisszhangja miatt próbálnak bosszút állni. Miként hétfőn az Index megírta, a rendőrség a két sajókazai romatelepen a romák vallási hovatartozására vonatkozó népszámlálási kérdésre adott válaszok nyomozati felhasználásához gyűjtött hozzájárulásokat. Az adatokat azonban a cenzust lebonyolító KSH ha tehetné, sem tudná kiadni, azok ugyanis nem névhez kötöttek.
Az elhúzódó konfliktus hátterében az áll, hogy a buddhista közösség missziós munkája eredményeképpen a helyi romák öntudatosabban, szervezetebben képviselik a jogaikat és az érdekeiket, ami sérti az évtizedek alatt kialakult status quót, és komoly többségi ellenállásba ütközik.