Külföldi jobboldaliak fogják éljenezni Orbánt
További Belföld cikkek
A március 15-i állami ünnepen, illetve a magyar kormány melletti szimpátiatüntetésen való részvételre biztatja a lengyeleket az a felhívás, amely a Gazeta Polska című lengyel jobboldali hetilapban jelent meg. Az újság a magyar sajtószíntéren, irányultságát nézve, nagyjából a Demokratának felel meg. A felhívásról elsőként a maria.blog.hu számolt be.
A részletesebb felhívásban az olvasható: „Utazz velünk! A Gazeta Polska Klub Nagy Utazást szervez március 15-én Magyarországra, Budapestre. Mutassuk ki barátságunkat és támogatásunkat a magyar nép, valamint Orbán Viktor miniszterelnök úr politikája iránt.”
Tomasz Sakiewicz, a hetilap főszerkesztője az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a Varsóból Budapestre induló hétszáz helyjegyes különvonatra majdnem minden jegy elkelt. Hangsúlyozta, hogy több tucat busz is indul lengyel városokból, ezért óvatos becslések szerint is kétezer lengyel érkezésével számolhatnak Budapesten, de a szervezők ötezer fő jelentkezésére is felkészültek.
A lengyel tüntetőket szállító különvonat Varsóból indul március 14-én este 18 órakor, és Kielce, Krakkó, Tarnów és Nowy Sącz érintésével március 15-én reggel 6 óra 50 perckor érkezik meg a Nyugati pályaudvarra. Az utazás költségeiről azt írják, hogy azt később tisztázzák majd.
A szervezők jelszavakat is ajánlanak a tüntetők figyelmébe, amelyeket a demonstráció során felírhatnak a transzparensekre. Ezek szövegét angolul, lengyelül és magyarul is közlik. Ilyen például: „Semmit rólunk, nélkülünk”, „Lengyel és magyar - két jó barát együtt harcol, s issza borát”, "A Haza nem eladó", "Isten, Becsület és Haza".
A program szerint a Budapestre érkező lengyelek reggel 8 órakor a Kossuth téren részt vesznek a zászlófelvonáson, 9 órakor a Nemzeti Múzeum előtti rendezvényen. Ezt követően a Várba vonuló lengyeleket a magyar szervezők délben vendégül látják. Délután 3-kor pedig a Kossuth térre vonulnak, ahol Orbán ünnepi beszédet tart.
Március 15-én az a Békemenet Magyarországért Egyesület is demonstrációt tart, amely már januárban is tartott egy kormány melletti tüntetést. Bayer Zsolt újságíró, a Békemenet egyik alapítója keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: több ezren érkeznek Lengyelországból is a március 15-i ünnepségekre. A budai Várból induló lengyel szimpatizánsokat a Széchenyi téren megvárják, és együtt vonulnak majd a Kossuth térre, hogy meghallgassák Orbán Viktor miniszterelnök ünnepi beszédét, mondta Bayer.
A felhívás szerint a hivatalos állami ünnepség után a lengyel demonstrálókat a Parlamentbe várják, ahol a legmagasabb szintű állami vezetőkkel találkozhatnak. Erről megkérdeztük a parlament sajtóosztályát, ahol azt válaszolták: nincs információjuk sem a felhívásról, sem a találkozókról.
A lengyel hetilap felhívása összefoglalja a 1848. március 15-i forradalom jelentőségét, felsorolja az akkor elfogadott 12 pontot. Megemlítik, hogy a lengyelek is segítték a magyar szabadságharcot, többek között Jozef Wysocki és Bem József lengyel tábornokok vezetésével.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Megújult Az Élet Menete Alapítvány
Programjaik viszont változatlan színvonalúak maradnak.
11 perce
- Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!
Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.
február 26., 13:14
- Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt
Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.
február 26., 16:34
- Mindeközben
Kovács Patrícia elárulta, hogyan reagált az édesanyja a 15 évvel fiatalabb párjára, Medveczky Balázsra
3 órája
- Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai
Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
27 perce
- Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll
A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.
február 26., 15:27
- Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt
A döntés még nem jogerős.
február 26., 15:53
- Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban
A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.
február 26., 15:06
- Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző
Vallomást sem tett az ügyben.
február 26., 14:46
- Belföld
Novák Katalin egy budapesti olimpiáért lobbizott volna Párizsban
A kegyelmi botrány azonban közbeszólt.
február 26., 08:14
- Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány
A rapper a határon túlra is ellátogat majd.
február 26., 16:57
- Mindeközben
A Barátok közt egykori Fekete Lucája, Koller Virág: „Az ismertségnek inkább a negatív hozadékát tapasztaltam meg”
5 órája
- Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt
A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.
február 26., 17:40
- Belföld
Idén több mint 24 ezer szülő kért iskolahalasztást a gyerekének
2020 óta már nem a pedagógusok döntenek a halasztásról.
február 26., 07:43
- Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban
A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.
3 órája
- Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére
A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.
33 perce
- Mindeközben
Sárközi Ákos meglepő vallomása: „Eljátszottam a gondolattal, milyen jó lenne színészkedni”
6 órája
- Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök
Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.
február 26., 12:08
- Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa
Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.
február 26., 12:59
- Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”
Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.
február 26., 17:46
- Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében
Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.
február 26., 18:09
- Címlapon
Az amerikai Legfelsőbb Bíróság nem engedi Donald Trumpnak a USAID-támogatások befagyasztását
Szembementek a kormányzat akaratával.
1 órája
- Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket
Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.
február 26., 10:22
- Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal
Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.
8 órája
- Mindeközben
Nagyházi Lőrinc olyat tett a Kincsvadászokban, amire még kereskedőtársai is rácsodálkoztak
8 órája
- Címlapon
Megszólaltak Oroszország háborús szirénái, a tévé- és rádióadásokat is megszakították
13 órája
- Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak
A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.
február 26., 10:12
- Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott
A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.
február 26., 10:20
- Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg
Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.
27 perce
- Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett
Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.
február 26., 08:19
- Belföld
Vesztettek a bíróságon Pikó Andrásék – ítélet született a Magyar Rádió épületeinek lebontásának ügyében
A Magyar Rádió épületei közül többet lebontottak, azonban a bíróság csak most jelentette ki, hogy ez szabályosan történt.
február 26., 11:32
- Mindeközben
Polgár Tünde vallomása a házasságáról: „Úgy mentem férjhez, hogy nem készültem fel rá”
9 órája
- Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés
Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.
3 órája