lengyelország
Kijöttek az utolsó közvélemény-kutatási adatok.
A politikai igazgató azt is kifejtette, mi az, ami egyre inkább szemet szúr Amerikának.
Oroszországra vonatkozó közelmúltbeli lépései és kijelentései miatt döntöttek így.
Csökkent a fogyasztás az országban.
Furcsa körülmények között került Karol Nawrocki nevére egy ingatlan, a helyi média lecsapott.
Szombaton az ukrajnai csúcstalálkozóra hivatalosak.
Válaszcsapás a száj- és körömfájás miatti importkorlátozásokra.
A férfi Krakkóból irányította az általa létrehozott szervezetet.
Az eset után öt embert vettek őrizetbe.
Az Ovális Irodában fogadta őt.
Donald Tusk szerint Magyarország kilépne az Európai Unióból.
Marcin Romanowski már december óta Magyarországon tartózkodik.
Nem lehet bevinni az országba a párosujjú patásokat.
Portugál és svéd gépek is segítenek.
12 személyt sikerült kimenekíteni.
A Jog és Igazságosság jelöltje ragaszkodott minden médiaszereplő jelenlétéhez.
Több mint 12 ezer bevándorlónak intéztek vízumot.
A legsúlyosabb esetek folyamatos orvosi ellátásra szorulnak, sokan munkaképtelenné váltak.
Az ügyben két férfit tartóztattak le.
A politikai menedékjog viszont akadályozza ezeket a törekvéseket.
Úgy véli, hogy „elkezdődött a külföldi beavatkozás a választásokba”.
A kutatók szerint nagyon jó állapotban maradt fenn.
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
2025.03.21. 16:35 Módosítva: 2025-03-22 05:57:50
A lengyel államfőt Szita Károly és Sulyok Tamás látta vendégül Kaposváron.
A napot egy ünnepi gálaműsor zárja majd.
Új védelmi stratégiát dolgozott ki a kormány.
A biztonsági helyzet fokozódása miatt hozták meg a döntést.
Több ellenzéki politikus szerint is a hatóságok hozzáállása vezetett a tragédiához.
A tárcavezető határozottan kiállt Elon Musk amerikai milliárdos mellett.
Sajátos stílusban reagált az Egyesült Államok egyik legfőbb szövetségesének.
Nem aratott osztatlan sikert a magyar miniszterelnök bejelentése.
A külügyminiszter szerint az Európai Unió tagállamai a háború folytatására szavaztak.
Az európai nukleáris pajzsról is tárgyalnak a franciákkal.
A film a lengyelországi zsidóságot mutatja be.
A kommunista politikai rendőrség kihallgatására emlékeztette Trump viselkedése.
Nem szeretné azt látni Magyarországon, amit Lengyelországban is.
Véleménye szerint Nemes Jeles László egy zseni.
Elon Musk cégének tervei szerint az eszköznek a Csendes-óceánba kellett volna zuhannia.
Tartottak attól, hogy az orosz bombázók elérik a lengyel határt.
Alig játszik mostanság klubcsapatában.
Nem volt hajlandó teljes körű vallomást tenni a kémszoftverüggyel kapcsolatban.
Egy férfi a raktára mögött lelt rá a törmelékre.
2025.02.17. 16:49 Módosítva: 2025-02-18 11:21:49
Tíz ország vezetője ült össze Párizsban, hogy megtárgyalják Donald Trump amerikai elnök béketervét.
Kijev szívesen megmagyarázza a magyar kormánynak, milyen lépéseket tesznek.
Kiváló művészek kellenek hozzá.
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
Állítólag szervezett bűnözői csoportban tevékenykedett.
Varsónak 2023 júniusáig egymillió eurós napi pénzbüntetést kellett fizetnie.
Politikai hatáskörének túllépésével vádolják Mariusz Blaszczakot.
Szerinte nem csoda, hogy erősödik a lengyel ellenzék.
A miniszter Ursula von der Leyen „gyalázatos teljesítményéről” is beszélt.
A külügyminiszter a varsói uniós külügyminiszteri tanácskozáson vesz részt.
A Pegasus kémszoftver miatt akarták kihallgatni mint tanút, nem jelent meg. Most már vádlott.
Andrzej Duda szerint Oroszország nem nyerheti meg a háborút.
2025.01.25. 15:46 Módosítva: 2025-01-28 08:29:19
Az évek alatt pedig még inkább fokozódott a hangulat.
Több bányász is megsérült.
Kilenc ország támogatja Varsó tervét.
Íjgyártó István a lengyel soros elnökség megnyitóján sem vehet részt.
Az aknák eltűnését állítólag eltitkolta a felettesei elől.
Így ő sem lesz ott Varsóban a lengyel soros elnökség nyitórendezvényén, amelyre a magyar nagykövetet sem hívták meg.