Közelít az abortusztabletta Magyarországra
További Belföld cikkek
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
- Nigériai drogbandát kapcsoltak le a rendőrök Budapest VIII. kerületében
- Orbán Viktor bejelentéseket tesz, majd személyesen válaszol az újságíróknak
„Azt mondták, vérezni fogok, és minden ki fog jönni. Megkaptam a tablettát. Vártam, aztán jöttek a görcsök. Olyan volt, mint amikor a menstruáció nagyon fáj. Akkor még nem szültem, ezért nem tudtam, hogy ezek igazából szülési fájdalmak voltak. Iszonyú sok vér jött. A nővér néha bejött a szobába, és megkérdezte, minden rendben van-e. Estére minden kijött. Később megnézték, semmi nem maradt benn.”
A most 32 éves Zsuzsa négy évvel ezelőtt esett teherbe. Nagyon szeretett volna már gyereket, de a terhesség 6. hetében az orvos azt mondta, baj van. Nincs szívhang. Meg kellett szakítani a terhességet. Orvosa azt mondta neki, hogy a hagyományos abortusz helyett van egy új lehetőség – a gyógyszeres terhességmegszakítás. Egy magánklinikára ment, ahol reggel megkapta a gyógyszert; a vetélés néhány óra alatt lezajlott. Este hazamehetett. Ezért akkor 75 ezer forintot fizetett.
A WHO is ajánlja
Zsuzsa abortusztablettát kapott, ami nem keverendő össze a szeretkezés után 72 óráig bevehető esemény utáni tablettával. A spontán vetéléshez hasonló állapotot kiváltó RU-486-ot a nyolcvanas években fejlesztette ki a francia Roussel-Uclaf nevű cég. A gyógyszer Mifegyne néven 1988-ban került forgalomba, azóta Mifepristone vagy Mifeprex néven is elérhető. 1991-ben az Egyesült Királyságban, 1992-ben Svédországban vezették be. Jelenleg a világ 37 országában alkalmazzák, így az Egyesült Államokban és Kínában is. Franciaországban és Svédországban a terhességmegszakítások nagyobb részét már ezzel végzik. De miért késik vajon évek óta a gyógyszer magyarországi bevezetése?
A tabletta szerepel a Egészségügyi Világszervezet (WHO) alapvető gyógyszereket felsoroló listáján. A gyógyszert a WHO a terhességmegszakítások hatékony és biztonságos módszereként ajánlja az első trimeszterben a 10. hétig, illetve a második trimeszterben a 12-22. hét között. Január 27-én a Patent Egyesület budapesti konferenciáján Rodica Comendant szülész-nőgyógyász, a WHO szakértője is arról beszélt: fontos lenne, hogy Magyarországon is széles körben bevezessék a gyógyszeres abortuszt. Ezzel ugyanis már korai stádiumban is elvégezhető a beavatkozás, amivel jelentősen csökken a terhességmegszakítás utáni komplikációk száma.
A tablettát a kilencvenes évek elején a WHO vizsgálatához csatlakozó Szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán is vizsgálták. 2005 ben a magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium állásfoglalása támogatta a használatát – szigorúan kórházi körülmények között, a terhesség nyolcadik hetéig. A szakmai kollégium szerint ez a terhességmegszakítás egyik alternatívája, amely a műtéti beavatkozással szemben kevésbé terheli meg a női szervezetet.
Jöttek a férfiak
Akkor úgy volt, hogy ha a gyógyszert Magyarországon törzskönyvezik, elterjedhet a kórházi gyakorlatban is. A szakmai kollégium állásfoglalása azonban feltűnést keltett, és a kérdés hamar kikerült az orvosi szakma kezéből. A tablettáról politikusok, civil szervezetek és egyházak kezdtek el nyilatkozni, és – nem elhanyagolható szempont – nagyrészt férfiak. A magzatvédő Alfa szövetség 2005. szeptember 15-én az Egészségügyi Minisztérium előtt tüntetett, mondván: ezzel a módszerrel „elősegítik a gyilkosságokat”. A tüntetésen Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke magánemberként azt mondta: a „magzati élet elvétele bűn", és nem az abortusz módszerei között kellene válogatni, hanem arra kell megoldást megtalálni, „hogyan kerülhetjük el ezt a szörnyűséget". A hazai politikában akkor még igencsak aktív Mikola István is megszólalt. Szerinte a nőket nem figyelmezteti senki arra, hogy a gyógyszeres abortusz milyen súlyos lelki tehertételt jelent, és semmivel sem kíméletesebb a művi beavatkozásnál. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia egyszerűen annyit mondott, hogy súlyos bűn az abortusztabletta használata, mert vele emberi életet oltanak ki.
Az etikai problémákon túl fontos leszögezni: az abortusz akkor sem volt bűncselekmény Magyarországon, és most sem az, ha a gyermekét elvetetni akaró nő bejárja a hatósági utat, és orvossal végezteti el a beavatkozást. 2011-ben 38 ezer művi terhességmegszakítást végeztek el a magyarországi kórházakban. A gyógyszeres abortusz egyrészt orvosi kérdés, másrészt a terhességmegszakításon áteső nőket érintő ügy.
Két módszer
A hatósági út
Ha a terhességet nem orvosi okból kell megszakítani, a nő “súlyos válsághelyzetre” hivatkozva kérheti a küretet. Ehhez az orvosi leletekkel el kell menni egy anonim védőnői tanácsadásra, ahol felvilágosítják az örökbeadási lehetőségekről, az állami segélyekről, és beszélnek a terhesség megszakítás kockázatairól is. Három nap kötelező gondolkodási időt adnak, majd ismét el kell menni egy beszélgetésre. Ha a nő ekkor határozottan igennel felel arra a kérdésre, hogy el akarja vetetni a magzatot, akkor a védőnő kiállítja a terhesség megszakításához szükséges kérelmet. Attól függően, hogy mikor indul el az eljárás, például közbeesik-e egy hétvége, általában 7 (ideális esetben 4-5) napon belül sor kerülhet a terhességmegszakításra. Ehhez 29 710 forintot is be kell fizetni egy csekken, de az összeg szociális okból részben mérsékelhető vagy teljesen elengedik.
Hogyan zajlik ma egy művi terhességmegszakítás Magyarországon? Azoknál a nőknél, akik még nem szültek, a terhességmegszakítás előtti napon egy ceruzabél vastagságú hengert (laminária pálca) helyeznek fel a méhnyakba. A pálca a beszívott nedvességtől másnap reggelre térfogata többszörösére nő, és így tágítja ki a méhnyakat. A kellemetlen és néha fájdalmas előkészítést ma már ki lehet váltani hüvelybe helyezhető tablettával is. Másnap a kórházi műtőben a nőt elaltatják vagy helyi érzéstelenítést alkalmaznak, majd egy csövet vezetnek be a méh üregébe, és egy vákuumszívóval kiürítik a méhlepényt és az embriót. Ezután a közepén lyukas, szélein éles küretkanállal kezdik el kaparni a méh falát, hogy a még ott maradt magzati szöveteket teljesen eltávolítsák. A beavatkozás néhány perc alatt elvégezhető. A műtét után néhány óráig még a kórházban kell maradni megfigyelésre, de a páciens estére általában már haza is mehet.
A gyógyszeres tehességmegszakításhoz semmilyen eszközre nincs szükség. A nőnek előbb be kell vennie egy tablettát. Ez blokkolja a terhesség megmaradásához és fejlődéséhez elengedhetetlen progeszteron hatását, azaz tulajdonképpen megszakítja a terhességet. A nő ezután hazamehet. Két nappal később ismét el kell mennie az orvoshoz, ahol egy másik tablettát kap, amely megnyitja a méhszájat, és erős vérzéssel kiüríti a méh teljes tartalmát. Az erős görcsök miatt szükség lehet fájdalomcsillapításra. Néhány órás megfigyelés után a páciens hazatérhet. A vérzés ezután napokig, sőt hetekig is elhúzódhat.
Semmiképpen sem állítható, hogy a gyógyszeres eljárás egyértelműen jobb, vagy hogy a sebészeti terhességmegszakítás már múlt századi és barbár módszernek számít. A WHO szerint az abortusz az egyik legbiztonságosabb egészségügyi beavatkozás. Egy szülésnek például 14-szer nagyobb az egészségügyi kockázata az abortusznál. A szakszerű abortusznál a halálozás aránya 1:100 000-hez, a hüvelyi szülésnél 14:100 000-hez, a császármetszésnél 41:100 000-hez.