Donald Trump gratulált is, de sokan ellenzik a döntést.
A miniszter szerint létfontosságú a stratégiai kapacitások létesítése.
Nem segítenek a fogyásban, ráadásul cukorbetegséget okozhatnak.
Másik országba helyezik át az irodát.
Megerősítenék az alapvető egészségügyi szolgáltatásokat és rendszereket.
Halálos lehet a fogyasztása, mérgező vegyületeket tartalmaz.
Temo Waqanivalu fellebbezhet a döntéssel szemben.
Ismét egy állatpiac lehet az eset hátterében.
Szijjártó Péter megdicsérte az Egészségügyi Világszervezet főigazgatóját.
Az elhízás komoly problémát okoz a szegényebb országokban.
Lehet, hogy mégsem a denevérek voltak a ludasok?
A szervezet történelmében most először fordult elő ilyen.
A WHO aggasztónak nevezte a globális madárinfluenza-helyzetet.
Megdöbbentő, milyen egyszerűen megelőzhető okok miatt vesztik életüket százezrek.
Nem enyhít az Egészségügyi Világszervezet.
A fókák és pingvinek sincsenek biztonságban.
A szakértők szerint fel kell készülni a status quo bármilyen változására.
A szervezet szerint fenn kell tartani a korlátozásokat.
A WHO vizsgálatot indított az ügyben.
A WHO szerint évente 500 ezer halálos szívelégtelenség vezethető vissza a transzzsírokra.
Túlterhelt az egészségügyi rendszer.
2022. december 29., 07:22
A betegség továbbra is 193 országban és régióban van jelen.
2022. december 16., 16:01
Nem vonzó a főleg szegény országokban használt oltóanyag fejlesztése a gyártóknak.
2022. december 16., 11:48
A szervezet igazgatója szerint azonban a vírus velünk marad.
2022. december 15., 09:36
A WHO kitűzte a dátumot.
A WHO szerint bármikor megjelenhet egy újabb halálos változat.
Az Egészségügyi Világszervezet vezetője szerint fennáll ennek a veszélye.
2022. november 29., 19:42
Milliók nem jutnak elegendő élelmiszerhez Afrika keleti részén.
2022. november 28., 14:25
A tervek szerint az eddigi elnevezést egy év alatt vezetik ki teljesen.
2022. november 17., 17:01
A koronavírus-járvány alatt mutatott szakértelméért és elkötelezettségéért.
2022. november 15., 20:53
Müller Cecília WHO-díjat kapott.
Az influenzaszezonban a gyerekek a legveszélyeztetettebbek.
Globálisan emelkedik a fertőzöttek száma, és a világ több pontján a kolerajárvány is egyre jobban terjed.
Még mindig nem dőlhetünk hátra.
Több tucat gyermek halálát okozhatta a gyógyszer.
2022. szeptember 30., 21:20
Idén csaknem a háromszorosára nőtt a járványok miatti halálozás.
2022. szeptember 23., 08:09
A jövőben tovább mutálódhat a koronavírus.
2022. szeptember 20., 15:52
Több mint egy évtized után regisztrálták ismét az afrikai országban.
2022. szeptember 15., 07:06
Biztató jelentés érkezett a WHO-tól.
2022. augusztus 30., 21:35
Ezekkel a módszerekkel lassítható a fertőzés.
2022. augusztus 30., 19:58
Az igazgató mindent tagad.
2022. augusztus 27., 11:08
A „rasszista” világ nem veszi komolyan Etiópiát.
2022. augusztus 25., 19:59
Miközben a világ lakosságának harmada még mindig nem kapta meg a védőoltások első adagját.
2022. augusztus 18., 10:07
Óvintézkedésként ellenjavallt a csoportszex és a szexuális partnerek gyakori cseréje.
2022. augusztus 11., 08:11
A WHO kételkedik az észak-koreai vezér szavában.
2022. augusztus 8., 16:09
Az első napon tízen kapták meg a vakcinát.
2022. augusztus 2., 16:23
A WHO megerősítette a hírt.
Az állami szervek így hamarabb léphetnek, az oltási kampányt is könnyebb lebonyolítani.
A fertőzöttek között 10 hónapos és 88 éves beteg is van.
A legveszélyeztetettebb csoportot figyelmeztették.
A WHO felszólította az embereket, hogy járjanak úszásoktatásra.
2022.07.24. 07:15 Módosítva: 2022-07-25 08:05:04
Hiányzik a politikai akarat és a gazdasági motiváció.
A vakcinák kifejlesztését és a járvány terjedését korlátozó intézkedéseket ösztönöznék a lépéssel.
Az európai régió vezetője maszkviselést és az oltási kampány újrakezdését kérte az országoktól.
A tanzániai egészségügyi tisztviselők a WHO-val vizsgálják a kórt.
A jövőben egyre több hasonló – állatról emberre terjedő – járvánnyal lehet számolni.
Az egészségügy összeomlását előznék meg.
A vírus denevérkolóniáknak otthont adó barlangokkal vagy bányákkal való érintkezéssel hozható összefüggésbe.
Megháromszorozódtak az esetszámok Európában.
A regionális igazgató szerint a koronavírus attól nem tűnik el, hogy az államok már nem figyelik.