Marianna
1 °C
10 °C

Akkor mit is nyertem?

2012.05.11. 11:08
| Módosítva: 2012.10.08. 15:15
Jelentősen megdrágultak a szobaárak egyes üdülőkben azután, hogy bekerültek a szociálisan rászorulók üdültetésére kitalált Erzsébet-programba. A program lényege elvileg az lenne, hogy némi önrész mellé állami támogatást lehet nyerni nyaraláshoz, így olyanok is el tudnak utazni pár napra, akik másképp ezt nem engedhetnék meg maguknak. Első körben 75 ezren nyertek a pályázaton. A rendszer viszont valahol hibádzik. Akadnak üdülők, ahol tavaly szinte egy teljes nyaralás kijött volna csak abból, amit most önrészként kérnek el. Így viszont kérdés, mire is jó valójában az állami segítség, és hova megy a nyaralásonként több tízezer forint közpénz.

Különös dologra figyelt fel olvasónk, egy háromgyerekes apa, aki nagycsaládosként nyert az Erzsébet-program szociális üdülési pályázatán. A pedagógusházaspár abban a tudatban kezdett válogatni a szálláshelyek között, hogy nyaralásukhoz 75 ezer forinttal hozzájárul az állam. Meg is lepődtek, amikor a kiválasztott szállás árait nézegetve arra jutottak, hogy pályázat nélkül nagyjából ugyanannyi pénzért (csak kevesebb mint 5 ezer forinttal többért) tudna üdülni a család, mint amennyit boldog nyertesként önerőként befizettek a 75 ezer forint mellé. „Akkor mit is nyertem? Ki nyeli le a pályázati 70 ezer forint különbséget?” – tette fel a kérdést az apa.

A házaspár az Orosháza-Gyopárosfürdő Üdülő és Oktatási Központot nézte ki magának az Erzsébet-program az év elején még szűkös, azóta már bővült, 44 szálláshelyből álló választékából. Az üdülő az Erzsébet-program honlapjának ismertetője szerint a gyógy-és termálfürdőtől nem messze, kellemes környezetben található, önellátós rendszerben működik, a szobákban tévé, hűtő, zuhanyzó van, a földszinti konyhában lehet főzni.

Mi az az Erzsébet-program?

Január 12-én jelentette be Soltész Miklós szociális államtitkár, hogy összesen 2 milliárd forint értékben négy szociális célú üdülési pályázatot hirdetett meg a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA). A nagycsaládosokon kívül nyugdíjasok, fogyatékkal élők, valamint szociális és gyermekvédelmi intézmények dolgozói nyerhettek üdülést állami tulajdonú üdülőkbe, szállodákba. Az MNÜA elsőként a Human-Jövő 2000 Nonprofit Kft.-vel kötött megállapodást arról, hogy az Erzsébet-program első kiírásának nyertes pályázói a társaság üdülőiben használhatják fel a névre szóló üdülési szolgáltatást. Később a lista bővült más, nem humanjövős szálláshelyekkel is.

Pályázni első körben január 16. és február 29. között lehetett. Aki megfelelt a feltételeknek, például jövedelme nem lépte túl a rászorultság megállapítására kijelölt határt, az automatikusan megkapta a lehetőséget. Február 29-ig összesen 113794 pályázat érkezett az alapítványhoz, és 75 ezren nyertek üdülési támogatást.

Több mint a duplája

A család hat napot, öt éjszakát szeretett volna lefoglalni, öt fő részére. Ennek az ára 120 ezer forint, mutatta meg nekik az Erzsébet-program honlapja, miután megadták a nyertesnek járó e-szelvényszámot. Az Erzsébet-program rendszere így működött a pályázásuk idején: hogy hozzájusson a120 ezret érő üdüléshez, a háromgyerekes házaspárnak önerőként 45 ezer forintot kell befizetnie, és ezt pótolja ki az állam.

A foglalás előtt azonban az apa még nézelődött egy kicsit az interneten, és az egyik szálláshelyeket kínáló portálon ráakadt ugyanerre a Mogyoró utcai üdülőre, de jóval alacsonyabb árakkal. Itt 4930 forint szerepelt egy kétágyas (pótágyazható) szoba egy éjszakai áraként. A családnak két ilyen szobára lett volna szüksége. Ezzel az árral számolva az öt éjszaka 49 300 forintra jött volna ki számukra, alig valamivel többre, mint a pályázatban önerőként befizetendő 45 ezer forint.

Kiderítettük, hogy a 4930 forintos szobaár nem egy több éves netes szálláshely-adatlap réges-rég elavult tartozéka, hanem a tavalyi ár. Abból az időből származik, amikor a gyopárosfürdői üdülő még a Békés Megye Képviselő-testülete Ellátó és Szolgáltató Szervezet vendégházaként működött.

Ez a 4930 forintos ár nem számít kirívóan alacsonynak a KSH statisztikái szerint. A legfrissebb, idén februári adatok szerint üdülőházakban egy szoba átlagára 4754 forint. Annál inkább kilóg az átlagból a 12 ezer forintos éjszakánkénti szobaár, amely az Erzsébet-programos konstrukcióban kijön a gyopárosfürdői szállásra. A februári KSH-adatok szerint még a panziók (8455 forint átlagár) és a három csillagos szállodák (8477 forint átlagár) sem kerülnek ennyibe. Igaz, február nem főszezon, és elő-és utószezonban a gyopárosfürdői szállás is olcsóbb, olyankor 10 ezer forintra jön ki a szobaár, de még ez is az átlagárak fölött van.

gyopar

Így van és kész

Ezt az árkülönbséget a környék sem magyarázza teljesen. Más orosháza-gyopárosfürdői szálláshelyek között keresgélve nem egy olcsóbbat találtunk. Az egyik apartmanban például családi kedvezménnyel 13 ezer forintért kínálnak szállást éjszakánként egy teljes családnak: két felnőttnek és három gyereknek. Eközben az Erzsébet-programos üdülőben szobánként 12 ezer, így összesen 24 ezer forintba kerül egy éjszaka a háromgyerekes családnak.

Miután rátalált a 4930 forintos szobaárra, a pályázatnyertes apa betelefonált az Erzsébet- programban megadott telefonszámra, és magyarázatot kért. „A válasz az volt, hogy így van és kész, vagy elfogadom, vagy nem. Kérdeztem, hova fordulhatok panasszal, ki a felettes szerv. A válasz az volt, hogy ilyen nincs, majd amikor tovább erősködtem, egy olyan emailt akartak adni, amelyikre már írtam egy kérdést, de senki sem válaszolt a mai napig” – írta le a történteket.

Megkerestük mi is az Erzsébet-programot működtető Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványt (MNÜA) az üggyel kapcsolatos kérdéseinkkel, de azok egy részére nem kaptunk érdemi választ. Elsősorban azt szerettük volna megtudni, mi az oka annak, hogy a szállás tényleges ára és a pályázat keretein belül arra fordított összeg között körülbelül 70 ezer forint különbség adódik, és hova folyik be ez a 70 ezer forint.

Tavaly minden más volt

Az MNÜA válaszul először is közölte, amit időközben magunk is kiderítettünk, hogy a 4930 forintos ár tavaly volt érvényben, egész pontosan 2011. június 15. és december 31. között. A MNÜA tájékoztatása szerint  a korábbi megyei vendégház vagyonkezelője a megyei önkormányzati intézmények átvételéről szóló törvény értelmében 2012. január 1-től a Megyei Intézményfenntartó Központ lett. Egy tavaly decemberi kormányrendelet pedig a megyei önkormányzatoktól átvett, üdülési célú vagyonelemek üzemeltetési, fenntartási feladatainak ellátására  a Human-Jövő 2000 Egészségmegőrző és Oktatási Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságot jelölte ki.

Mi az a Human-Jövő 2000?

A Human-Jövő 2000 Egészségmegőrző és Oktatási Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság állami cég, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. száz százalékos tulajdonában áll. A vagyonhasznosító szervezet a  Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, derül ki az MNV Zrt. honlapjáról. A 60/2011-es KIM utasítás szerint a Human-Jövő 2000 Egészségmegőrző és Oktatási Nonprofit Közhasznú Kft. felett a tulajdonosi, vagyonkezelői, szakmai felügyeleti jogot a közigazgatási államtitkár gyakorolja, a szakmai közreműködő vezető pedig a gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár.

Az Opten cégadatbázis szerint a cég 2009. ápilisában alakult, 2009 júniusában jegyezték be, székhelye Balatonőszödön van. Ügyvezetője Guller Zoltán, aki egyébként a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. ügyvezetője is, a NÜSZ az MNÜA egyszemélyes tulajdonában áll.

A Human-Jövő tavalyi pénzügyi helyzetéről nem találtunk nyilvános adatot, a 2010-es pénzügyi beszámoló viszont elérhető a cég honlapjáról. Eszerint 2010-ben veszteséges volt, a tárgyévi közhasznú eredmény mínusz 99 millió 778 ezer forint. Az összes közhasznú tevékenység bevétele 284 millió 999 ezer forint volt (ebből 27 millió 21 ezer forint a közhasznú működésre kapott támogatás), a közhasznú tevékenység ráfordításai pedig 384 millió 777 ezer forintot tettek ki.

A vagyonkezelő-és üzemeltetőváltás önmagában nem magyarázza meg, miért emelkedtek pár hónap alatt több mint kétszeresükre a gyopárosfürdői üdülő árai. "A Human-Jövő 2000 Kft., amely állami tulajdonban lévő nonprofit társaság az állami vagyon megőrzése mellett a hatékony működés és a szociálisan hátrányos helyzetű nyertes pályázók rászorultságát figyelembe véve alakította árait" - írta az MNÜA. Arra nem kaptunk választ, hogy az árazással kapcsolatos, hasonló problémát jeleztek-e mások is.

Kíváncsiak voltunk rá, hogy egyedi eset-e a gyopárosfürdői drágulás. Az Erzsébet-programba tartozó szálláshelyek három csoportba sorolhatók. Az első csoportba azok a szálláshelyek tartoznak, amelyeket már tavaly is a Human-Jövő üzemeltetett. Ilyen például az elhíresült balatonőszödi kormányüdülő. A második csoportot azok a szállások alkotják, amelyeket jelenleg sem a Human-Jövő működtet. Ide tartozik a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége akadálymentesített üdülője Balatonszéplakon, vagy például Princz Gábor egyik szállodája, a szentgotthárdi Gotth’Art Hotel. Számunkra a harmadik csoport volt a legérdekesebb, azoké a szálláshelyeké, amelyeket tavaly még nem a Human-Jövő üzemeltetett, de most már igen.

Árakat csak a nyertes lát

Az összes szállás valamivel több mint egyharmada ilyen. (Pontos számot egyes szálláshelyek beazonosításának nehézségei miatt nem adunk meg.) Ezek jellemzően önkormányzati tulajdonban voltak még tavaly, és ugyanaz történt velük, mint a gyopárosfürdői üdülővel. Hogy kiderüljön, van-e még a gyopárosfürdőihez hasonló furcsaság, megpróbáltuk összehasonlítani az Erzsébet-programos árakat a programon kívüli díjszabással.

Ez nem volt egyszerű. Az Erzsébet-program saját honlapján nem talál információt a szállások árairól a kívülálló, aki még nem pályázik, csak előzetesen megnézné a lehetőségeket. Az árak csak a pályázattal megkapott e-szelvény számmal érhetők el ezen a honlapon. Szerencsére a Human-Jövő honlapján viszont közzétettek egy tájékoztatót az Erzsébet-program üdülési csomagjairól, és az általuk üzemeltetett szállások árát ebből ki lehet számolni.

A Human-Jövő összes üdülési csomagja ugyanannyiba kerül az Erzsébet-programban az ötfős családnak: a jelenlegi konstrukció szerint 110 ezer forintba. A rendszer a következőképpen működik: a szülők egyike, a pályázó kap 40 ezer forint értékű üdülési szolgáltatást. Ebből 10 ezret ő fizet, 30 ezret az állam. A gyerekek fejenként 20 ezer forint értékű üdülési szolgáltatást kapnak. Ebből a fejenkénti 20 ezerből 5 ezret fizet a szülő, és 15 ezret az állam. A másik szülővel, akit a program csatlakozó második felnőttnek hív, a program elején 20 ezer forintot fizettettek, de ezt nemrég leszállították 10 ezer forintra. Tehát az ötfős család esetében a szülők összesen 50, a gyerekek összesen 60 ezer forint értékű üdülési szolgáltatáshoz jutnak, így jön ki a 110 ezer forint. Azért alakulhat ki ez az egységes ár, mert az összegért kapott éjszakák száma és az ellátás típusa viszont szállásonként változik.

A programon belüli és kívüli árak összehasonlításához a szálláshelyeket ismertető más honlapokat kellett keresnünk. Az Erzsébet-program honlapja egyáltalán nem könnyíti meg azok dolgát, akik máshol is utána szeretnének olvasni az adott szállásnak. A szálláshely nevét sokszor nem közlik, a cím pedig sehol sem szerepel. Ha szeretnénk rájönni, hogy pontosan melyik üdülőről vagy hotelről van szó, a legtöbbször csak néhány fényképből és pár olyan alapvető információból lehet kiindulni, mint a szobaszám vagy a nyújtott szolgáltatások.

Szinte minden megdrágult

Néhány kivétellel végül sikerült találnunk programon kívüli, 2011-es vagy 2012-es ártáblázatokat. Az árak megadásának a módja szálláshelyenként változott. Volt például, ahol a gyerekek szállásáért kevesebbet számítottak fel éjszakánként, mint a felnőttekért. Volt, ahol az étkezések árait is hozzájuk igazították. Máshol nem volt ilyen megkülönböztetés, de például a szállás ára a foglalt éjszakák számától függően változott.

A Human-Jövő minden szállásra kész csomagot állított össze, tehát a családok nem választhatják meg szabadon, hány éjszakát töltenének el a kiválasztott szálláson, és milyen ellátást kérnek: félpanziót, reggelit vagy semmit. A számolásnál így minden szállásnál a Human-Jövő által kínált csomagot és egy ötfős családot vettünk alapul: két felnőttet és három gyereket.

Előfordult, hogy egyes részinformációk hiányában nem tudtuk kiszámolni az Erzsébet-programos csomag pontos megfelelőjének árát, például azért, mert nem volt a szállás honlapján adat arról, mennyiért kínálják a vacsorát. Ezt minden esetben jeleztük a táblázatban.

Táblázatunkból látszik, hogy a programon kívül - két kivétellel – minden leellenőrzött szállás olcsóbb volt 110 ezer forintnál. A legkirívóbb példa Sály, amely a Harruckern János Közoktatási Intézmény Sály-Latorpusztai Vendégháza volt, és 2011-ben önellátással még 30500 forintból kijött volna itt a háromgyerekes család öt éjszakás üdülése.

 Üdülő  Erzsébet-program csomagajánlat a Human-Jövőtől  A csomag ára a programon kívül  Megjegyzés
 Balatonederics  elő-és utószezonban 6 nap, 5 éj, félpanzió  97500 forint  A szállás honlapja szerint ezek a 2012-es árak. A 97500 forintban nemcsak félpanzió, hanem napi háromszori étkezés van benne.
 Balatonföldvár  főszezonban 5 nap, 4 éj reggelivel  58000 forint plusz a reggeli ára  Euróban megadott 2012-es árakat találtunk a szállás honlapján. 290 forintos euróárfolyammal számoltunk. A honlap reggelit nem említ, tehát ezért az árért valószínűleg reggeli még nem jár.
 Balatonlelle  elő-és utószezonban 5 nap, 4 éj, félpanzió  114666 forint  Ez 2011-es ár, csomagajánlat, komfort nélküli szobában, viszont nemcsak félpanzió, hanem teljes ellátás van az árban.
 Balatonlelle Hotel Tiffany  főszezonban 5 nap, 4 éj reggelivel  116000 forint  Ez a 2011-es ár.
 Balatonszárszó  főszezonban 5 nap, 4 éj, félpanzió  76000 forint
 A szállás honlapja szerint ez a 2012-es ár. Ezért az árért nemcsak félpanzió, hanem napi háromszori étkezés jár.
 Csopak  elő-és utószezonban 6 nap, 5 éj, félpanzió  88300 forint  A szállás honlapja szerint ez a 2012-es ár.
 Fadd-Dombori  elő-és utószezonban 6 nap, 5 éj, félpanzió  51250 forint  Ez a 2011-es ár.
 Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő Park Hotel  főszezonban 4 nap, 3 éj, félpanzió  88750 forint plusz a vacsora ára  Ez 2011-es ár. Ebben a reggeli benne van, de a vacsora nincs.
 Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő Park Turistaház  főszezonban 5 nap, 4 éj, félpanzió  50000 forint plusz a vacsora ára  Ez 2011-es ár. Ebben a reggeli benne van, de a vacsora nincs.
 Orosháza-Gyopárosfürdő  főszezonban 6 nap, 5 éjszaka, önellátás  49300 forint  Ez a 2011-es ár.
 Sály  főszezonban 6 nap, 5 éjszaka, önellátás  30500 forint  Ez a 2011-es ár.
 Vajta  elő-és utószezonban 6 nap, 5 éj, félpanzió  63000 forint  Ez a 2011-es ár.
 Veránka  főszezonban 4 nap, 3 éj, félpanzió  103500 forint vagy 82500 forint  A szállás honlapjáról nem derül ki, hogy mikoriak az árak. A szálláshelyen panzió és üdülőház is van, a magasabb ár a panziós szállásra, az olcsóbb az üdülőházasra vonatkozik¹.
 Berekfürdő  főszezonban 6 nap, 5 éj, önellátás  ?  Ezt a szállást nem sikerült azonosítanunk.
 Galyatető  főszezonban 6 nap, 5 éj reggelivel  ?  Ehhez a szálláshoz nem találtunk árakat.
 Göd  ?  ?  Ezt a szállást ugyan a Human-Jövő működteti, de nem szerepel a csomagajánlatok listájában.
 Kővágóörs-Pálköve  főszezonban 6 nap, 5 éj, önellátás  ?  Ezt a szállást nem sikerült azonosítanunk.
 Mátrafüred  elő-és utószezonban 6 nap, 5 éj reggelivel  ?  Ehhez a szálláshoz nem találtunk árakat.

(1. Veránka honlapja épp cikkünk írása alatt frissült. A 2012-es szezonra akciót hirdettek, négy éjszakát reggelivel négy fő részére már 36000 forinttól kínálnak. Az ötfős családnak a négy vacsora 30 ezer forint lenne.)

A kormány számára fontos

Olvasónk elbeszélése alapján érdeklődtünk az Erzsébet-program panaszkezelési gyakorlatáról is, de nem jutottunk új információkhoz. Az MNÜA közölte, hogy az Erzsébet-program első kiírásának sikeres pályázói a munkanapokon 8-16 óra között hívható telefonos ügyfélszolgálaton keresztül tehetik fel kérdéseiket, és emailben is megkereshetik az alapítványt. Arra, hogy mi a panasz elbírálásának a menete, nem tért ki a válasz.

Helyette beszámoltak róla, hogy „az elmúlt időszakban tapasztaltak, illetve a nyertes pályázók és a civil szervezetek visszajelzése alapján a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány több olyan döntést hozott, amely kedvezően érinti a Kormány számára fontos, rövidebb-hosszabb ideig kiemelt figyelemre szoruló társadalmi csoportokat”. Meghosszabbították az önrész befizetésének határidejét, most már van lehetőség arra, hogy visszakapják az önerőt, akik végül mégsem foglalják le időben az üdülést, és a nagycsaládosok esetében 20 ezerről 10 ezer forintra csökkentették az egyik szülő által fizetendő díjat.

"Az Ön által említett 5 fős család 35 ezer forint befizetésével választhat átlagosan 5 nap 4 éjszakás nyaralási lehetőséget számos, az Erzsébet-programban részt vevő üdülőben, de ha elő- vagy utószezonban szeretnének nyaralni, akkor ez akár 6 vagy 7 éjszaka is lehet" – tette hozzá az MNÜA. Olvasónknak végül elment a kedve a gyopárosfürdői üdüléstől, ahogy mondta, oda így „már elvből sem” akartak menni. A család másik szálláshelyet választott magának az Erzsébet-program kínálatából. Azt nem a Human-Jövő üzemelteti.