OBH: Ádernek nem volt mérlegelési joga
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
Ravasz László bíró felmentésénél sem az Országos Bírósági Hivatal elnökének, sem Áder János köztársasági elnöknek nem volt mérlegelési joga – mondta az OBH vasárnap, miután Áder János pénteken felmentette a tisztségéből a Csongrád megyei bírót.
Tavaly Ravasz László súlyos kritikával illette a bírói szervezetet, ezért a bíróság fegyelmi eljárást indított ellene, és a felmentését kezdeményezte. Pénteken a Magyar Közlönyben jelent meg a köztársasági elnök döntése, amellyel a bírót felmentette tisztségéből – számolt be szombaton az Origo.
Ravasz László 2011 áprilisában a Magyar Hírlapban megjelentetett publicisztikáiban (1, 2) állította azt, hogy a „bírósági szervezeti rendszer jelenleg olyan válságban van, amely már a jogállami működést is veszélyezteti”. Állítását azzal támasztotta alá, hogy a lakosság bizalma a bíróságok felé az elmúlt 15 évben csökkent. Szerinte „hűbéri rendszer” alakult ki a bíróságokon, és nem a legalkalmasabbak kerülnek a felsőbb pozíciókba. A felsőbb szinteken gyakran „olyan bírák bírálják felül, akiknek a kompetenciáit az elsőfokú bírák vitatják”.
Az OBH vasárnap azt közölte: Ravasz Lászlóval szemben a Szegedi Törvényszék korábbi elnöke kezdeményezett fegyelmi eljárást.
A Magyar Hírlap februárban írta meg, hogy kirúgták Ravasz Lászlót, aki a Csongrád Megyei Bíróságon dolgozott gazdasági ügyekkel. A Fővárosi Ítélőtábla mellett működő Elsőfokú Szolgálati Bíróság első fokon úgy határozott, hogy Ravasz elfogult és bizonyítatlan állításokat tett, amelyben a bírósági vezetőket alkalmatlannak, politikailag elfogultnak állította be.
E döntés alapján az OBH elnökének a bíró felmentését kellett kezdeményeznie a köztársasági elnöknél. Áder János a felmentési döntésekor az Országos Bírósági Hivatal elnökének javaslatára hivatkozott. A törvény szerint a köztársasági elnök felmenthet egy bírót, ha a fegyelmi eljárás jogerős büntetése után a felmentést indítványozták – írja az Origo.
Az OBH vasárnap közölte: a törvény ebben az eljárásban sem az OBH elnökének, sem a köztársasági elnöknek nem biztosít mérlegelési jogot. Megjegyzik azt is: a fegyelmi határozat indoka, és a fegyelmi eljárás részletei szolgálati titoknak minősülnek, így arról a hivatalnak nem áll módjában további tájékoztatást adni.
A bírók jogállásáról szóló (2011. évi CLXI.) törvény szerint a bírót fel kell menteni, ha jogerős fegyelmi büntetésként az eljáró szolgálati bíróság azt indítványozta (90., 96. §). A törvény azonban csak a politikai és a folyamatban lévő ügyekre vonatkozó nyilatkozatokat tiltja: kérdés, hogy Ravasz írása, ami elsősorban a bírói intézményrendszer anomáliáiról és azok veszélyeiről szól, megfelel-e ennek a kritériumnak.
A Népszava szombati száma számolt be róla, hogy a lap megkereste a két volt főbírót, Lomnici Zoltánt és Baka Andrást. Navracsics Tibor Darák Péter Kúria-elnöknek írt, a Cozma-ügy másodfokú ítéletét követő, az ítélkezés felülvizsgálatára vonatkozó leveléről kérdezték volna őket.
Kiderült, hogy a Kúria elnökének egy idei (1/2012) belső utasítása érelmében Bakáék (és a Kúria többi dolgozója) csak a főbíró engedélyével vállalhatnak közszereplést, a kérést pedig Darák elutasította, mondván a bírák igazgatási kérdésekről nem nyilatkozhatnak.
Ravasz László közleménye
Szólásszabadságomnak a végül jogtalan felmentésemhez vezető, véleményem szerint súlyosan alkotmánysértő korlátozása a 2011. december 31-ig fennállt antidemokratikus igazságszolgáltatási rendszerben elkövetett visszaéléseket feltáró 2011 tavaszi írásaimmal összefüggésben Baka András volt főbíró, Czene Klára, a Szegedi Törvényszék volt elnöke, az eljárt szolgálati bírák ( Pálné dr. Mikola Júlia, dr. Maka Mária, dr. Krémer László, Tóthné dr. Révész Anna, dr. Rácz József, dr. Belegi József, dr. Tallián Blanka, dr. Lőrincz Györgyné, dr. Tóth Kincső ) és általában a jogállami bírósági igazgatás és az annak megteremtését célzóreformok ellenségeinek felelőssége.
A fegyelmi eljárásomban elkövetett jogsértések miatt alkotmányjogi panaszt terjesztettem elő az Alkotmánybíróságnál ( IV/2868/2012) illetve a feljelentésem alapján nyomozás van folyamatban a Központi Nyomozó Főügyészségen közokirat hamisítás és hivatali hatalommal való visszaélés miatt ( Nyom. 120/2012).