Csak külön engedéllyel dolgozhatnak kormányzati szerveknél a kirúgási hullám áldozatai.
Az olimpiai és világbajnok sportoló közleményben reagált.
2023.11.29. 17:23 Módosítva: 2023-11-30 13:27:50
Állítása szerint sokan gratuláltak neki az ügy miatt, de alpári stílusban is osztották.
A kirúgott oktató követeli, hogy helyezzék vissza az állásába, és fizessenek neki sérelemdíjat.
A bejelentés teljesen váratlanul érte az alkalmazottakat.
Indoklás nélkül és azonnali hatállyal menesztették a tisztviselőt.
A műsorvezető azt mondta: nyitott az újdonságokra.
A főigazgató utoljára ment be a munkahelyére.
Még párttársait is megosztotta, amikor a rendőrséget elfogultsággal vádolta meg.
A műsorvezető állítólag szándékosan provokálta feletteseit azzal, hogy Magyarországra látogatott.
A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója ma délelőtt elhagyta a termet, utána Závogyán Magdolna is csendben távozott.
Először szólalt meg a Hír TV-ből való kirúgása után a műsorvezető, aki meglepő tervvel rukkolt elő.
Ennek az előzménye Ádám Zoltán kirúgása.
Hitler neve is előkerült a bejegyzésben.
Azóta törölte fiókját.
A portugál szakembert az eredménytelenségen felül pénzéhséggel bírálták.
Állítólag letolta a nadrágját egy tárgyalás közben.
Minden egy kéretlen csókból robbant ki.
Az egyik interjúalanya a tudta nélkül részleteket hozott nyilvánosságra a műsorból.
Összeszedtünk néhány emlékezetes esetet.
Rúgtak már ki valakit ilyen gyorsan a tévéből? – tette fel a kérdést.
Azt mondta: nem esik neki jól, hogy kirúgták a kollégáját.
A viharos körülmények között távozó tévés szakembert szerda délután sikerült elérnünk.
Hódmezővásárhely polgármestere már nagyon várja a beszélgetést a miniszterrel.
„Türelemmel kell lenni egy olyan betegség iránt is, mint a pedofiloké” – mondta első munkanapján.
A férfi kapucniban nyert felvételt a biztonsági céghez.
Már az utódja is megvan.
Azt sem titkolja, hogyan.
Próbálják menteni a menthetőt.
2023.06.08. 11:40 Módosítva: 2023-06-09 12:47:18
A főigazgató azonnali hatállyal mondta fel az első karmester határozatlan idejű szerződését.
Úgy tudni, a dolgozók legkevesebb felét elküldik.
Egy független vizsgálatot követően bontottak vele szerződést.
A pedagógus aktív szervezője volt a helyi tanártiltakozásoknak.
A DK politikusa szerint a katonák szűrését egy feltehetően adócsaló cég végzi.
Nyögik a cégek az inflációt és a háborút, leépítettek az európai nagyvállalatok.
Állítólag nagyon szeretne Budapestre jönni.
Firenze polgármestere kiállt a megalázott igazgató mellett.
A szülők szerint a gyerekeknek nem lenne szabad látniuk ezt a szobrot.
Egy világsztár is szerepelt az általa készített felvételen.
A szervezet történelmében most először fordult elő ilyen.
Nem maradt következmény nélkül a világ egyik leggazdagabb üzletemberének beszólása.
Megbotránkoztatott mindenkit a 39 éves pedagógiai asszisztens szexuális viszonya a 15 éves fiúval.
2023.02.14. 19:48 Módosítva: 2023-02-16 15:37:28
Nagy Erzsébet ügyvivő közlése szerint mélyen elítélik a Krúdy Gyula Általános Iskolából elbocsátott férfi viselkedését.
Szexuális visszaélés gyanúja miatt feljelentették a szülők a 39 éves iskolai dolgozót.
Már ezen a héten ezer alkalmazottat bocsátanak el.
A cég részvényei a bejelentést követően több mint 5 százalékkal emelkedtek.
A gazdasági válság miatt egyre többen hoznak ilyen döntést.
Apró trükkök, amelyekkel az aljas munkaadók leggyakrabban elérik céljukat.
Az általa alapított videójáték-fejlesztő cég éléről is távozott.
Újabb technológiai óriást ért utol a válság.
A férfit egész országra kiterjedő bordélyházlánc üzemeltetésével gyanúsítják.
A párt szerint ez „teljességgel megengedhetetlen és elfogadhatatlan viselkedés”.
A játékosok többsége hazudott az életkoráról.
A menesztett pedagógus bíróságra viheti az ügyet.
30-40 alkalmazottat leszámítva valamennyi dolgozójának felmondott a Tungsram Operations Kft.
Csak 9 százalék mondta azt, hogy inkább egyetért a döntéssel.
A 700 tanár pénteki munkabeszüntetése csak a kezdet.