Rabbit rabosítottak, mert vezető mazsihiszes zsidóságát kutatta

2012.06.26. 09:00
Rendőrségi üggyé fajultak a zsidó hitközségen belüli személyi ellentétek: a napokban gyanúsítottként hallgatták ki Radnóti Zoltán XI. kerületi rabbit, akit a Mazsihisz egyik korábbi fontos pozícióban lévő alkalmazottja jelentett fel, mert kiderítette róla, hogy a vallási szabályok szerint nem zsidó származású. Radnóti nyílt levélben ment neki a Mazsihisz vezetőinek, akik – bár tudtak a szerinte vallási belügybe avatkozó, alkotmányellenes rendőrségi nyomozásról – „cinkos némasággal” figyelték a megalázó eseményeket.

A napokban ujjlenyomatot vett, bűnügyi fotókat készített Radnóti Zoltánról, a Mazsihisz újbudai Bét Sálom zsinagógájának rabbijáról az illetékes kerületi rendőrség. A rabbit egy társával együtt gyanúsítottként hallgatták ki különleges személyes adattal való visszaélés ügyében.

Radnóti Zoltán blogjáról kiderül, a gyanúsítás mögött lényegében az áll, hogy a Mazsihisz egyik befolyásos alkalmazottjáról, E. O.-ról kiderítette, hogy nem vehetne részt egyes szertartásokban.

E. O. éveken keresztül közeli munkatársa volt a hitközség vezetőinek, sőt egyértelmű volt, hogy ő lesz Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató utódja.

Radnóti szerint a hatóság E. O. feljelentése nyomán két év szabadságvesztéssel büntethető bűncselekmény elkövetésével gyanúsítja, holott szerinte csak és kizárólag a munkáját végezte, amikor tisztázta, hogy „az ősi vallási törvények alapján” valakit „nem számíthatnak be a minjenbe, és nem hívhatják fel a Tórához”. „A magyar közigazgatás inkompetenciájára és érzéketlenségére vall, hogy az államhatalom vette a bátorságot, hogy kellő körültekintés híján, barbár módon beavatkozzon egy történelmi felekezet vallásjogi kérdéseibe.”

„Eközben Önök közül senki nem ajánlott fel segítséget, jogi képviseletet, sőt, – a hittestvéri szolidaritás parancsát megszegve – egyetlen-egyszer sem érdeklődtek nálam, sem a kihallgatást megelőzően, sem azóta, annak ellenére, hogy Önök pontosan tudják, hogy a Hitközségek alapszabályainak rendelkezései szerint jártam el.” – írta a rabosított rabbi Zoltainak valamint Feldmájer Péternek, a Mazsihisz elnökének címzett nyílt levelében. Radnóti szerint a mazsihiszes vezetők „cinkos némasággal figyelték”, hogy hittestvérüket, a budapesti és az országos hitközség közgyűlési tagját, és elöljáróját egy nyilvánvalóan vallási kérdésben megalázó büntetőeljárás alá vonják. „Úgy tűnik, Önök fel sem fogják, milyen precedenst jelenthet ez a hatósági önkény, nemcsak az egész honi zsidóságra, de az összes többi vallási felekezetre nézve is.”

A rabbi blogjából az is kitűnik, hogy az ügy egy kiterjedtebb ellentétről szól, amely megosztja a hitközség vezetését. A közzétett posztjaiban Radnóti azt is állítja, hogy a mostani rabosítást milliós pénzek, végkielégítések kifizetése is megelőzte.

Úgy tudjuk, hogy a blogposzt megjelenése után, hétfőn Zoltai Gusztáv telefonon felhívta Radnótit, és felajánlotta a hitközség jogi segítségét.