A Hamász támadása óta számos országban megemelkedett az antiszemita incidensek száma.
A vezető rabbi szerint a Mazsihisz kudarcot vallott a vallási élet szervezésében.
Emlékülést tartottak prof. dr. Schweitzer József főrabbi születésének 100. évfordulóján.
2022 augusztus 13., 20:46
A keresztény, buddhista és zsidó vallást is képviselte egy-egy szószóló az LMBTQ-helyszínen.
Felekezeti belháború állhat a háttérben.
A kipáját is letépte, aztán elmenekült.
Az eset még 2018-ban történt, és nem minősült a bíróság szerint közösség tagja elleni erőszaknak, mindössze becsületsértésnek.
A Pokorni Zoltán kínálta esély kivezethet minket a kilátástalan emlékezetpolitikai dagonyázásból. Radnóti Zoltán rabbi írása.
Csupa vér volt a férfi, amikor rendőrkézre került. Ketten válságos állapotban vannak.
Mike Pence Pittsburghre emlékezett, de a mellette felszólaló férfi egy álrabbi lehet.
Frölich Róbert úgy véli, olyan eszközöket vetett be a Mazsihisz, amikkel ő már nem tud azonosulni.
A támadó minden előjel nélkül megütötte a rabbit, a fejéről leverte a kipát, és elmenekült.
Egy nagydarab, kopasz férfi minden előjel nélkül megütötte, és leverte a fejéről a kipát.
A késes támadót üldözőbe vették, és el is ütötték, de így is elmenekült.
A palesztinok fegyverrel fogadták az izraeli katonákat, aztán kődobálás kezdődött.
A csalók elég fortélyosan próbált hamis kóser igazolásokat árulni, de hamar lebuktak.
A zsidó ultraortodox világ egyik legfontosabb vallási vezetője volt.
11 rabbi tiltakozik a miniszterelnök elleni uszítás ellen, mert hálásak neki az együttműködésért.
2016 szeptember 15., 07:01
Több egyházi vezető elárulta, hogyan voksol a kvótaszavazáson.
A poznaniakat megtévesztő férfiről kiderült, hogy egy katolikus szakács, és nem Haifából jött.
Lőw Lipót azt vallotta, hogy bárki lehet jó hazafi akkor is, ha történetesen nem eszik disznóhúst.
Az állam által is kitüntetett hitközségi vezető 59 éves volt.
Az új főrabbi 45 évesen, dandártábornokként ment nyugdíjba.
A nyugalmazott országos főrabbi 93 évet élt.
nononono
A beléptetési rendszer botránya fajult idáig.
Az ultraortodoxok megtalálták azt a céget, mely kellően erkölcsös a szerencsejátékhoz.
Egy hászid rabbi megtiltotta a növendékeinek a szójaevést. Azért, mert így nem lesznek melegek.
Megszakított tévéadások, 300 rosszullét és szülés „korunk Mózesének” búcsúztatásán Jeruzsálemben.
2013 szeptember 23., 15:46
Ultraortodox rabbi ajánlásával készülnek a mobilok, amelyekre speciális rendszert telepítenek.
Az askenázi és a szefárd zsidó vallási csoport élére is ultraortodox főrabbit választottak Izraelben.
2012 szeptember 24., 13:00
Az ultraortodox vallási vezető szerint olyan káros, mint a fegyverek és nem is kóser.
2012 augusztus 29., 21:03
Az arab férfiak ütötték és sértegették, a kislányát azzal fenyegették hogy megölik.
A vezető rabbi beszámolt pénteki találkozásáról a Jobbikból kilépett politikussal.
Cinkos hallgatással vádolja a hitközségi vezetőket a kétéves börtönnel sújtható ügy gyanúsítottja.
Joe Biden 1600 rabbival nézett szembe a színpadon, amikor méltatása közben keresztet vetett.
A brit főrabbi szerint az emberek szomorúsága az új generációs Iphone hiányára vezethető vissza.
Az állatba egy világi ügyvéd szelleme költözött.
Glenn Beck, a Fox News műsorvezetője ellen tiltakoznak a The Wall Street Journalban, fizetett hirdetés formájában.
Baruch Lebovits harminckét évet kapott egy kamaszfiú sorozatos molesztálásáért.
Az első nyíltan meleg lengyel rabbi egy volt hollywoodi producerrel él együtt.
A korábban pszichoterapeuta Alysa Stantont az ortodox férfirabbik kategorikusan elutasítják.
A járókelőket kérdezgetik, nem zsidók-e, és ha a válasz igen, betessékelik őket.