Ott voltam a teremben
Ott voltam a teremben. A biokémia előadás rendben lement, a diákok már mentek ki a teremből, mikor megjelent néhány civil ruhás nyomozó, akik visszaterelték őket a tanárnő segítségével. A diákokat leültették, majd kiemelték Luke Skywalkert, elvették a pisztolyát, kivezették, átkutatták a holmiját. Néhány közelében ülőnek (akik persze eredetileg teljesen máshol ültek, hiszen a visszaterelt nép az ajtó mellett ült le) elkérték az adatait, hogy tanúskodjon.
Az óra alatt én nem realizáltam, hogy valaki jelmezben lenne, mikor kifele vonultak, akkor figyeltem fel a fiatalemberre a judogiban, aki egy játékpisztolyt kerepeltetett a jobb kezében. Először meglepődtem, de utána azonnal rájöttem, hogy csak valami egyetemi játékról lehet szó.
A pisztolyról messziről látszott, hogy játékpisztoly (legalább is nekem egyértelmű volt), az egész dolog tipikusan a dolgok túlreagálása volt. Hallgató koromban is azonnal realizáltam volna, hogy valami játékról van szó, eszembe nem jutott volna hallgatótársamra hívni a rendőrséget.
Megkérdeztem volna őt, vagy valamelyik mellette ülőt, hogy az milyen pisztoly. Lehet, hogy én is részt vettem volna a játékban, és fel nem merült volna bennem, hogy ha a játékpisztolyt kiteszem az asztalra, azt valamelyik évfolyamtársam terrorfenyegetésnek érzi, és kihívja a TEK-et.